A Város Mindenkié nevű (AVM) baloldali aktivistacsoport hétvégén kiadott sajtóközleménye a Népszava korábbi cikkére hivatkozva azt állítja, hogy a szociális ágazat dolgozóinak többsége kimarad a tesztelésből. A Mit akarunk? – Tesztelést! – Mikor akarjuk? – Most! című közleményben az áll, hogy „az eddigi tapasztalatok alapján a kormányhivatal által biztosított antigén gyors-tesztek csupán a szakellátásban alkalmazottak számára elegendőek”. Azt állítják, hogy a nappali melegedők dolgozóit és az utcai szociális munkásokat általában nem tesztelik: „Szűrésükre akkor van esélyük, ha a munkáltatóik éjjeli menedékhelyeket vagy átmeneti szállókat is működtető integrált intézmények.”
A hajléktalan emberek alapellátásában az utcai szociális munka, a hajléktalanok nappali melegedője, a népkonyha, a pszichiátriai és a szenvedélybetegek nappali ellátása jöhet szóba. Lapunk az AVM állításait ellenőrizendő több olyan hajléktalanellátó intézmény dolgozóját is megkereste, akik a nappali alapellátásban dolgoznak. Tapasztalataik szerint a fővárosi ellátás tekintetében a nappali és éjjeli menedékhelyek jelentős része együttműködik, tehát az adott intézmény mindkét szolgáltatásban érdekelt. A jelenlegi járványhelyzetben a nappali melegedők szabadon látogathatók a közösségi távolságtartás szabályainak betartása mellett, az éjjeli menedékhelyeken pedig szintén változó a szolgáltatást igénybe vevők személye és száma. Tekintettel arra, hogy amíg a koronavírus-járvány első hullámában a nappali-éjjeli szolgáltatásokat nyújtó intézmények többségében kijárási korlátozások léptek életbe, az akkori időszakban volt jelentősége az ellátottak tesztelésének. A jelenlegi, szabad mozgást biztosító ellátási formában azonban nincs szabályozva az, hogy napközben az ellátott honnan jön, hova megy.
Jellemző a hajléktalan klientúrára, hogy egy napon több nappali intézményben is látogatást tesznek, azokról a társas kapcsolataikról nem is szólva, amelyek akár az utcán, közös italozással egybekötve történnek. Nem követhető a kizárólag az éjjeli menedékhelyek szolgáltatását igénybe vevő fedél nélküliek tevékenysége sem. Az AVM követeléseinek az általuk megfogalmazott formában nincs értelme. Mindezek mellett, a szolgáltatást nyújtó intézmények ügyelnek a higiéniára, a közösségi távolságtartásra és a helyiségek rendszeres fertőtlenítésére.