„A történelem pontosan olyan sikertelen tanító, mint a többi”

– Trianon „győzteseinek” sokkal hatékonyabban sikerült elterjeszteniük saját értelmezésüket a történtekről, mint nekünk. Emiatt is fontos, hogy minél több könyvet jelentessünk meg a szomszédos nemzetek nyelvén és a világnyelveken – nyilatkozta lapunknak Hahner Péter. A nemrég alakult Rubicon Intézet főigazgatója szerint manapság gyakran hallani nosztalgikus megjegyzéseket a kommunista korszakról, holott egy olyan világrendhez tartoztunk, melynek áldozatait tízmilliókban mérték. A történész arra is kitért: az Egyesült Államok nagyszerű ország, nem tudni, lakói miért győzték meg magukat arról, hogy rettenetes bűneik vannak. A rabszolgaság felszámolásáért Európa és Amerika tette a legtöbbet.

A főigazgató szeretné a magyar történészek írásait kiadni a szomszéd nemzetek államnyelvén is Fotó: Fotó: Kurucz Árpád

– A Rubicon folyóiratban hosszú évek óta nívós tanulmányok egész sorát teszik közzé. Ezt a szellemi tőkét hasznosítják?

– Természetesen. A Rubiconban kiváló történészeink publikáltak fontos cikkeket, amelyek nem merülhetnek feledésbe. Átnéztem a folyóirat összes számát, s úgy találtam, akár egy „Rubicon Világtörténelmet” is megjelentethetnénk.

– Érdemes ma még könyveket kiadni? Jó páran már nem hisznek a könyvkiadás jövőjében az internet és a közösségi média korában.

– A valóság mást mutat. A világjárvány előtt olyan információkat kaptam a nemzetközi könyvvásárokra ellátogatóktól, hogy egyáltalán nem csökkent az érdeklődés a papíralapú, nyomtatott könyvek iránt. Umberto Eco egyik esszéjében arra hívta fel a figyelmet, hogy vannak tökéletes dolgok, amelyeken felesleges változtatni. Ilyenek például az evőkanál, a gyufa, a cipő, a kerékpár, amelyek nem sokat változtak az elmúlt századok során – és alighanem ilyen a könyv is.

– Trianon száz éve volt, ám a tanulságai, következményei máig hatnak. Melyek ezek a konzekvenciák?

– Trianon „győzteseinek” sokkal hatékonyabban sikerült elterjeszteniük saját értelmezésüket a történtekről, mint nekünk. Emiatt is fontos, hogy minél több könyvet jelentessünk meg a szomszédos nemzetek nyelvén és a világnyelveken. A békediktátum után száz évvel nagyon fontos lenne a konfliktusok tisztázása, a gyűlölködés maradványainak felszámolása és a tragikus történelmi tények alapos feltárása. Kosáry Domokos fogalmazott úgy, hogy az 1960-as, 1970-es években azt hittük, ha feltárjuk történelmünk sötét foltjait, példánkat a szomszédos államok is követni fogják – ehelyett annyi történt, hogy a mi kapunk előtt gyűlt össze minden szemét, s a magyarokat nyilvánították Hitler utolsó csatlósainak. Nos, a múltat valóban be kell vallani, ahogy a költő írta – de valamennyi nemzetnek. Kissé elcsépelt idézet József Attilától, de konferenciáinkkal és kiadványainkkal ahhoz szeretnénk hozzájárulni, hogy „a harcot, amelyet őseink vívtak, békévé oldja az emlékezés”.

– Úgy gondolják, egy másik költőóriást, Illyés Gyulát idézve, hogy növeli, ki elfödi a bajt, s véget kellene vetni a szőnyeg alá söprésnek a történettudományban is?

– Szép dolog, ha úgy érezzük, szoros szálak fűznek azokhoz, akik más korban éltek, de ugyanott, ahol mi. Csakhogy ugyanilyen szoros szálak fűznek azokhoz is, akikkel egy korban élünk, csak éppen más helyen. Vagyis ne söpörjük szőnyeg alá a vitás kérdéseket, de próbáljuk megérteni a múltról más nézeteket valló kortársainkat is.

– A szomszéd népekkel nagyrészt közös a történelmünk. Sokszor nekik is vannak magyar gyökereik. Ez is a jobb megértésre, konszenzusos megoldásokra predesztinál bennünket.

– Ezért szeretnénk megismertetni a szomszédaink történelmét is. Timothy Snyder Véres övezet című könyve azért volt fontos, mert azt is megtudhattuk belőle, hogy nem csak mi, magyarok éltünk át a régióban rettenetes tragédiákat.

– Ha rendezzük végre közös dolgainkat, megszűnhet a mumus szerepkör is, amit ránk osztottak sokan száz éve, mintha tartani kellene tőlünk.

– A magyaroktól utoljára a X. században kellett tartani, amikor úgynevezett kalandozásokat folytattak Európában.

– Foglalkoznak a kommunizmus közgondolkodásra gyakorolt sok évtizedes hatásaival?

– Magától értetődő. Manapság gyakran hallani nosztalgikus megjegyzéseket a kommunista korszakról, amikor még olcsó volt a kenyér. Arra ritkábban gondolunk, hogy egy olyan világrendhez tartoztunk, melynek áldozatait tízmilliókban mérték. Máig sem tudjuk, hogy Kínában, az úgynevezett nagy ugrás idején (1958–1962) hányan pusztulhattak el, de harmincmilliót a hivatalos becslések is elismernek. Nem árt megőrizni az emlékét annak sem, hogy amikor a vörös khmerek kiirtották honfitársaik egynegyedét, egyetlen tüntetést sem rendeztek ez ellen a világban. Sokan mindmáig nagyon elnézőek a szép eszmék nevében végrehajtott szörnyűségekkel.

– Meglehetősen nagy zűrzavar uralkodik az eszmerendszerek, ideológiák között. Az emberek nehezen tudják megkülönböztetni az egymásba csúszó, baloldalinak és liberálisnak nevezett gondolkodást. A konzervativizmus pártállami ihletésű megbélyegzése is új erőre kapott. Nem lehetne rendet rakni?

– A történelem az élet tanítómestere, de pontosan olyan sikertelen tanító, mint a többi. A tanítványok többsége csak azt hajlandó megjegyezni a tananyagból, ami tetszik neki és az érdekeit szolgálja. Mintha a közgondolkodás mindig elmaradna a korától. A XVIII. században a forradalmárok az ókori rómaiakra hivatkoztak. A XIX. században egyesek a francia forradalmat próbálták újra eljátszani, mások pedig vissza akartak térni a régi rendhez. A XX. században a régi liberalizmus és nacionalizmus alapján próbálták értelmezni a radikálisan új, náci és kommunista eszméket. Mi pedig még mindig a XX. század fogalmait használva fasisztázzuk és kommunistázzuk egymást. Meg kellene találni végre a XXI. század saját fogalmait és értékrendszerét.

– Mintha a második világháború óta eltelt hosszú békeidőszak kikoptatta volna a nyugatiakból, főként amerikaiakból a totalitarizmust felismerő képességet. A kommunizmust meg azért nem érzékelik, mert soha nem volt benne részük.

– Nem megbélyegezni kellene a másként gondolkodókat, hanem megérteni. Nem büntetni kellene, ahogy Donald Trumpot akarják, hanem érveket ütköztetni. Thomas Jefferson mondta, hogy „mindannyian republikánusok és mindannyian federalisták vagyunk. Ha lenne köztünk valaki, aki fel akarja bomlasztani az Uniót vagy meg akarja változtatni republikánus formáját, hagyjuk meg őt háborítatlanul azon biztonság emlékművének, amellyel a téves véleményt tolerálhatják ott, ahol az ész szabadon harcra kelhet vele”. Ezt a szellemet kellene ma is követni.

– Az USA már régóta tájékozódási pont. Nem aggasztó, hogy ezt a pozícióját elvesztegetni látszik a fehér öngyűlölet irracionális csúcsra járatásával?

– Az Amerikai Egyesült Államok nagyszerű ország, és nem tudni, lakói miért győzték meg magukat arról, hogy rettenetes bűneik vannak. Rabszolgatartás minden korban és minden kontinensen volt. Az Oszmán Birodalom évszázadokon át hurcolta el rabszolgának három kontinens lakóit. A rabszolgaság felszámolásáért viszont Európa és Amerika tette a legtöbbet. Az amerikai társadalom pedig sohasem volt oly kevéssé rasszista, mint ma. Douglas Murray brit író fogalmazott úgy, hogy minél kisebb a rasszizmus és szélsőség valahol, annál nagyobb bizonyos körökben az igény rá. Rossz látni, hogy annak a Grant tábornoknak a szobrát távolították el, aki Lincoln mellett talán a legtöbbet tette a rabszolgaság megszüntetéséért.

– Sokan attól tartanak: ahogy minden átáramlik az USA-ból, a furcsa irracionális elemek is begyűrűznek Európába.

– Amerika mindig Európa meghosszabbítása volt, és reméljük, hogy az amerikaiak a közeljövőben is meg tudják oldani a konfliktusaikat. A XIX. század elejének híres elnöke, James Madison mondása szerint a politikai harcokat nem kell teljesen megnyerni és nem lehet teljesen elveszíteni. Bízzunk benne, hogy ezt az igazságot a hatalomra került demokrata párti, baloldali erők is szem előtt tartják. Martin Luther King kijelentette: olyan világról álmodott, amelyben nem az számít, hogy valakinek milyen a bőrszíne, hanem a jelleme és a teljesítménye. Ma egészen biztosan nem támogatná, hogy származás szerint részesítsenek előnyben bizonyos csoportokat, mert ez óhatatlanul kontraszelekciót eredményez. Attól tartok, hogy az identitáspolitika mai szélsőségesei előbb-utóbb le fogják rasszistázni a legendás jogvédőt.

– Nem lehet, hogy a bajok egyik fő forrása, hogy nyugaton nemigen tanítják a történelmet?

– Valóban nem tanítják megfelelő mértékben, pedig nagyon nagy szükség volna rá. Intézetünk mindent el fog követni annak érdekében, hogy hazánkban a tanároknak, diákoknak és minden érdeklődőnek minél több, változatosabb és modernebb eszköz álljon rendelkezésére a történelem megismerésére.