Kicsoda a Spinelli-csoport névadója, amelynek célja az európai nemzetállamok felszámolása?

Spinelli alapítószerepet játszott az európai föderalista mozgalomban, hatása az ötvenes–hatvanas évek gazdasági integrációs folyamatában jelentős – írja blogjában ifj. Lomniczi Zoltán.

Életpálya dióhéjban – Ventotene

Altiero Spinelli (1907–1986) olasz politikus 1970–76 között az Európai Bizottság iparügyi biztosa, 1979-től egészen haláláig az Olasz Kommunista Párt európai parlamenti képviselője. Az európai egységfolyamat, különösen az európai föderalizmus egyik legkorábbi szószólója, akit az EU alapító atyái között tartanak számon. A kommunista politikus nevét viseli 1993 óta az Európai Parlament brüsszeli komplexumának legnagyobb épülete (angolul Altiero Spinelli building, röviden ASP): az épület öt, sokemeletes (köztük akár 17 emeletes) tornyot is magába foglal, és összesen 372 ezer négyzetkilométert tesz ki.

Spinellit kommunistaként húsz év szabadságvesztésre ítélték, ezért 1927 és 1936 között börtönben volt, majd a harmincas évek második felében Ventotene szigetére internálták (1943-ig, az olaszországi politikai fordulatig). 1941-ben fogolytársával, Ernesto Rossival közösen egy cigarettapapíron szövegezték meg a ventotenei kiáltványt. A dokumentum a nemzetállami szuverenitást írja le a világháború okozójaként, ezért a béke és a szabadság fenntartása érdekében – forradalmi mozgalom útján – egy európai szövetségi állam létrehozására szólít fel. Bár a manifesztum nyelvezetét elsősorban szocialista és marxista gazdasági fogalmak alakítják, ez tekinthető az európai föderalizmus egyik legfontosabb korai programtervének.

Spinelli alapítószerepet játszott az európai föderalista mozgalomban, hatása az ötvenes–hatvanas évek gazdasági integrációs folyamatában jelentős, és az integráció folyamatának újraerősödését is részben neki tulajdonítják (az 1980-as években). Spinelli terve a hosszú évek során kicsiszolódott, és egy politikai intézményrendszer képévé állt össze.

A Spinelli terv – egy radikális változat a föderalista EU megteremtésére

Eredeti elképzelése tulajdonképpen az Európai Bizottság és az Európai Parlament közötti érdekszövetségen alapult. Abban az időben ugyanis mindkét intézmény növelni szerette volna saját hatáskörét, mégpedig a Miniszterek Tanácsa és a nemzetállamok rovására. Spinelli is egy olyan uniót akart, amelynek – ahogyan fogalmazott – „egyedülálló hatásköre lesz saját döntései révén”, és amely véget vet a „kormányközi együttműködésnek”. Vagyis Spinelli ellenezte a mai Európai Tanács fontos politikaalakító szerepét, a kormányközi jellegű Európai Tanácsot inkább beolvasztotta volna az unió belső részeként, megfosztva önálló döntésalakító szerepétől. Spinelli tervében az Európai Parlament megszünteti a tanácskozó jellegű együttműködést, és hivatalos jogalkotóvá válik; Spinellinél a többségi szavazás rendszere váltaná fel az egyhangú szavazás követelményét – terve alapján az új uniós szerződésre vonatkozó megállapodáshoz is csupán többségi szavazás volna szükséges –, és mindezzel akkor elsősorban Nagy-Britannia akadályozó szerepét szerette volna kiiktatni.

Az eredeti Spinelli-tervben a bizottság az egyetlen végrehajtó szerv; radikálisan erősödne a bíróság hatásköre, az Európai Unió ellenőrzése kiterjedne a külpolitikára és a védelem kérdésére is (nemzeti védelem helyett közös védelem). A baloldali megközelítésmódot alkalmazó Spinelli elképzeléseiből ugyanakkor mégsem hiányzott a szubszidiaritás elve, mivel – egy szerinte magasabb szakszervezeti szintre való áttérést elősegítve – a döntéseket a lehető legalacsonyabb szinten kell meghozni. Ezt elképzelései alapján a nemzeti kormányok elhallgattatásával, folyamatból való kiiktatásával lehetne elérni.

Erőfeszítései az EP-ben – A végül megszavazott tervezet

1979-ben tartottak először közvetlen európai parlamenti választásokat. Spinelli sok mindent feladni kényszerült tervéből, mire 1984. február 14-én az Európai Parlament 237:31 arányban (43 tartózkodás mellett), a politikai törésvonalakat is meghaladóan elfogadta a „Spinelli-tervezetet”. Ez többek között jogalkotói hatáskört biztosított a parlamentnek (a mai együttdöntési eljárás keretében). A tervezet szerint a szerződés hatálybalépése – annak 82. cikke értelmében – a tagállamok nagy többségének (vagyis a népesség legalább kétharmadát képviselő tagállamok többségének) szavazatával történő elfogadást követően történhet meg.

Az alapvető jogok tiszteletben tartásának biztosítása érdekében a 4. cikk (4) bekezdése bevezeti a szankciók elvét az olyan államokkal szemben, amelyek megsértik a demokratikus elveket vagy az alapvető jogokat (ez a rendelkezés előrevetíti az amszterdami szerződésben később bevezetett olyan cikkeket, amelyek az egyes tagállamokkal szemben bilaterálisan alkalmazott szankciókat követik). A 8. cikk kevés hatáskörrel, de elsőként vezeti be az Európai Tanács (állam- és kormányfők) intézményét, a 12. cikk pedig a szubszidiaritás elvét rögzíti. Az eredeti Spinelli-elképzelésektől eltérően a jogalkotói hatáskör megoszlik a parlament és a tanács (miniszterek) között, de a bizottság is részt vesz a folyamatban. A tervezet bevezeti az európai jog fogalmát is, ami akkor ugyancsak „forradalminak” számított.

A dokumentum nemzeti parlamentek általi ratifikálására vonatkozó terv azonban kudarcba fulladt, mivel egyetlen tagállami parlament sem akart jóváhagyási eljárást kezdeményezni. Az Európai Parlamentben, 1984 májusában tartott fontos beszédében François Mitterrand francia elnök ugyan üdvözölte a tervezet tartalmát, de végül csak kormányközi konferenciára szólított fel a további reformok megvitatásához.

Spinellit az 1984-es EP-választásokon újra megválasztották EP-képviselőnek, azonban ő maga egyre csalódottabb lett tervének megfeneklése miatt, hiszen annak jelentősen felhígított változatát sem tudta keresztülverni. Kétségtelen azonban, hogy radikalizmusa újabb jelentős löketet adott az európai integrációnak (ez valamennyi alapot szolgáltathat mostani brüsszeli kultuszának megértéséhez).

Altiero Spinelli a 1980-as évek közepén azt szerette volna elérni az Európai Parlament döntéshozóinál, hogy a következő, 1989-es EP-választásokat formálisan és előzetesen nyilvánítsák egy európai alkotmányozó közgyűlés megválasztásának. 1986-ban halt meg, még mielőtt elegendő támogatót talált volna erre a javaslatra.

Az Altiero Spinelli nevét viselő Európai Föderalista Uniót 2010. szeptember 15-én alapította Guy Verhofstadt liberális európai parlamenti képviselő, továbbá Daniel Cohn-Bendit és Sylvie Goulard, valamint Isabelle Durant korábbi EP tagok és funkcionáriusok. A Spinelli-csoportnak 74 európai parlamenti képviselő a tagja, köztük a három DK-s, Ara-Kovács Attila, Gyurcsány Ferencné és Rónai Sándor, a szocialista Ujhelyi István és a korábban a magyar Országgyűlés izraeli állampolgárságú tagjait korábban listázni szándékozó jobbikos Gyöngyösi Márton. A csoport alapvető törekvése, hogy „fontos ügyekben szövetségi többséget hozzon létre az Európai Parlament tagjaiból”, és hogy egy föderális államiság irányába terelje az Európai Uniót, ezáltal az erős nemzetállamokból álló Európai Uniót felváltva az Európai Egyesült Államok kialakítására törekednek. Ez a törekvés gyakorlatilag véget vetne az önálló magyar államiságnak is.

(A borítóképen: Altiero Spinelli. Fotó: Wikipedia)