– Miként szokta ünnepelni az államalapítást?
– A budapesti szentmisén és körmeneten való részvétel mellett általában Szent István Intelmeit szoktam fellapozni és újra átolvasni augusztus 20-án. Már Pannonhalmán közel került hozzám ez a műfaj, hiszen a benedeki regula is hasonló modell alapján készült. Azért is fontos mű ez számomra, mert akadnak benne olyan gondolatok is, amelyek a görögök és latinok viszonyát érintik.
– Mit jelent önnek Szent István személye?
– Mélyen hatott rám pannonhalmi diákéveimben Szent István emléke. Amikor a bazilikába mentünk, nemegyszer rápillantottam a Vajk megkeresztelését ábrázoló ablakképre. A görögkatolikus egyházban szinte egyedüliként ünnepeljük Szent Istvánt a nyugati szentek közül. Mire ő meghalt, már lezárult a görög naptár, de a nemzeti identitás miatt fontosnak tartjuk, hogy az első magyar királyt is imádsággal ünnepeljük, hiszen Szent István a nemzet atyja.
– Mit gondol, államalapító királyunk mennyiben politikai megfontolásból és mennyiben személyes meggyőződésből fordult a kereszténység felé?
– Nem vagyok középkortörténész, így Szent István politikai döntéseit nem látom át úgy, mint azok a szakemberek, akik kifejezetten vele foglalkoznak. Az Intelmeknek vannak bizánci modelljei, és miként a keleti császároknál, úgy Szent István esetében is érezni azt a törekvést, hogy jót akart népének és országának. A törvényeiből és az intelmeiből nagyon mély keresztény meggyőződést és életszentséget olvasok ki. Abban, hogy valaki a királyi életmód legfőbb erényei között a szüntelen imádságot és a keresztény vallás gyakorlását említi, ezeket pedig örökségként akarja átadni a fiának, a politikai megfontolásokat messze felülmúló, transzcendentális elköteleződés tükröződik.
– Lehetséges egyáltalán pusztán politikai motivációból kitartani a kereszténység mellett?
– Voltak ilyen szereplői a történelemnek, de annyira az egész nemzetet átfogó módon, mint Szent István esetében, ez szerintem nem lehetséges. A csalók és a népámító politikusok olykor képesek voltak a kereszténységet is eszközként felhasználni, de az Árpád-ház nem erről híres, és Szent István végképp nem ez a típus volt.