Sztojka Attila: Esélyt adunk, hogy az emberek jobbá tegyék az életüket

A szegénység nem etnikumfüggő, hanem helyzetfüggő – vallja Sztojka Attila. A Belügyminisztérium kötelékében működő Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság vezetője, romaügyi kormánybiztos szerint a romáknak olyan helyzetet, olyan eszközöket kell biztosítani, amelyek egy nem roma esetében is elérhetők és elfogadhatók.

– Több mint húsz éve dolgozik a romákért, Magyarországért. Az eltelt időben romlott a helyzet?

– Más a helyzet ma! Húsz évvel ezelőtt zártabbak voltak a a közösségek. Az elmúlt két évtized sokkal több együttműködést hozott mind a roma, mind a nem roma közösségnek. Számos olyan esélyteremtő intézkedés történt ebben az országban, ami az együttélési normákat és a különböző élethelyzetek javítását szolgálta. Sokkal jobb a helyzet, mint húsz évvel ezelőtt.

– Ugyanakkor sokan élnek még mélyszegénységben. Mondhatni, hogy tömegesen?

– Semmiképpen! Az elmúlt tíz évben Magyarország kormánya számos olyan intézkedést hozott, ami a társadalmi mobilitást, az emberek jobb helyzetbe hozását eredményezhette, a szegregátumokban is. Az elmúlt tíz évben tízszer több forrás jutott a szegregátumok kezelésére, az életfeltételek javítására, mint előtte húsz éven keresztül. Ez számottevő változás. Tízezer ember egyéni esetkezelését végzik el napjainkban is a terepen a kollégák. Egyre több ember dolgozik. A foglalkoztatási adatokat nézve látható, hogy a roma közösségekben ötven százalékkal többen dolgoznak, mint tíz évvel ezelőtt.

– A munka és a tanulás emelheti ki a romákat a helyzetükből?

– Feltétlenül kell hozzá, ám csak a munka és a tanulás önmagában nem hozhat mélyreható érdemi változást, komplexebben kell látni és kezelni a kérdést. Tanítani, képezni kell a hátrányos helyzetű embereket, köztük a romákat is, munkát kell adni nekik, ez helyénvaló és szükséges, ám ahhoz, hogy valaki munkát vállaljon, más is kell, amit tíz évvel ezelőttig elfelejtettek megadni nekik. Megfelelő lakhatási körülményeket kell biztosítani, mert akkor várható el, hogy dolgozni tudjon. Mentálisan is fel kell készíteni őket. Szándékosan vagy akaratlanul, de évtizedeken át rendszerszinten passzivitásban volt tartva a roma közösség. Nagyon nehéz úgy jövőt tervezni, hogy a napi megélhetéséért kell küzdeni, és kiszolgáltatott az ember. Ez 2010-ben megszűnt. Olyan folyamatok indultak el, amik arra ösztönözték az egyént, hogy a képzés és a foglalkoztatás lehet a kiút a hátrányos helyzetből, tanulással és munkával képes lehet fejlődni! A szakpolitikánk lényege, hogy van lehetőséged ebben az országban a számításodat beváltani és az életedet jó irányba terelni!

– Vevők erre a romák?

– Ki ne lenne vevő egy jobb életre? A szegénység nem etnikumfüggő, hanem helyzetfüggő. Egyik intézkedésünk sem etnicizálható, és nem is etnicizáljuk. Szerintünk a romáknak olyan helyzetet, olyan eszközöket kell biztosítani, amelyek egy nem roma esetében is elérhetők és elfogadhatók. A lehetőséget kell megadnunk minden ember számára. Ehhez adjuk a mentális támogatást, a mentorálást, amelynek köszönhetően az egyén képes lesz saját élethelyzetén javítani. Ez egy hosszú távú egyéni és társadalmi befektetés. Korábban azt gondolták, a rászorultság, a hátrányos helyzet igényli a segélyezési folyamatot, és az elegendő is. Passzivitásra ítélve a cselekvő felzárkózás helyett az egyént. Ez részben egyszerűbb megoldás is lehetett, de semmiképpen nem eredményes hosszú távon! 2011-ben a magyar kormány megalkotta a felzárkóztatási stratégiát, ezzel olyan irányokat megszabva, olyan pilléreket megalapozva, amelyek valódi, rendszerszintű változásokat tudtak generálni a roma és a nem roma közösség hátrányos helyzetű rétegének. A felzárkózáspolitika az esélyteremtésről szól: segíteni a mélyszegénységben élőket abban, hogy élni tudjanak a lehetőségekkel. Mindenkinek megadni a lehetőséget, hogy ők is hozzáférjenek azokhoz a társadalmi javakhoz, amelyeknek amúgy elérhetőknek kellene lenniük bárki számára. Az életem erről, az esélyteremtésről szól. Hiszen ha munka van, minden van! – ahogy ezt a szép magyar mondás is megfogalmazza. Minden egyes intézkedésünknek azt kell eredményeznie, hogy legyen foglalkoztatás: ha van foglalkoztatás, van fizetés, ha van fizetés, van megélhetés, ha van megélhetés, van család, ha van család, akkor van biztonság. Az elmúlt harminc év egyik nagy problémája volt, hogy nem rendszerszinten hozták a romaügyi intézkedéseket, hanem különböző szakpolitikai intézkedésként, de nem egy egységes rendszerben. Ez a rendszer, amit az elmúlt tíz évben létrehoztunk, képes arra, hogy hosszú távon a megkezdett folyamatokat sikeresen folytathassuk. Ebben van most kormánybiztosként is szerepem.

– Mi a konkrét feladata?

– A felzárkózáspolitikának, az esélyteremtésnek megvan a kerete. A főigazgatóság 2019-ben alakult. Az az alapvető célja, hogy azokra a településekre fókuszáljon, ahol az országosan meghirdetett programokkal kevésbé tudtak élni. Egyes településektől akár már öt-tíz kilométerre jól prosperáló, jó gazdasági és társadalmi adottságú másik település van, míg a szomszédban nagyon komoly társadalmi és gazdasági problémákkal küzdenek. Azokat a településeket szólítjuk meg, amelyeket valamilyen oknál fogva nem tudtak elérni eddig. Kevés volt a szakértelem, nem volt megfelelő menedzsment. Helyben próbáljuk kezelni a helyzetet és megoldani a kérdést. Azok az innovációk, amelyeket a főigazgatóság elindított, adják ehhez az alapot. Mint kormánybiztos nagyobb hatáskörrel dolgozhatok, hogy a siker reményében folytassuk, illetve bővítsük az elkezdett programokat. A kormányzaton belül pedig a romaügy koordinálása a feladatom, a kormányzati intézkedések társadalmasítását, illetve véleményezését végzem. Ugyanakkor a roma civil szervezetek megszólítása, elérése és bevonása a programokba is a feladatom. A cél adott: 2030-ra egy olyan országot akarunk, amelyben a biztonság, az együttélés teljesen normális és elérhető lesz mindenki számára.

– Már 2019-ben, főigazgatói kinevezésekor arról nyilatkozott, hogy az oktatás lehet az egyik lehetőség a mélyszegénységből való kitörésre. Tartja ezt az álláspontját?

– Hogyne tartanám! Ahhoz, hogy a munkaerőpiacon valaki el tudjon helyezkedni, az az alap, hogy legyen iskolai végzettsége. A társadalmi mobilitás azt jelenti, hogy az egyén életében változást generálunk, és az úgynevezett társadalmi státusokban van mozgástere. Hogy valaki tudjon eggyel feljebb lépni az élethelyzeti lépcsőn, ahhoz kell a tudás, az ismeret, amihez versenyképes oktatás kell.

– Növekszik a képzett romák száma?

– A roma közösségnek több mint nyolcvan százaléka legalább nyolc általános iskolai végzettséggel rendelkezik. E téren nem állunk rosszul, több európai országhoz viszonyítva sem. A középiskolai végzettségű romák száma is növekszik. Az esélyteremtés csúcsintézménye – a tanulási pályát tekintve – a roma szakkollégiumi hálózat. Ez jelzi, hogy nyitottabb lett a romák számára a diplomaszerzés lehetősége. 2010 előtt még az egy százalékot sem érte el a roma diplomások aránya, ma másfél százalék körül járunk. Számottevő ugyanakkor, hogy az Útravaló ösztöndíjrendszerünkben tízezer diák kap ösztöndíjat 3,5-es átlagtól. Ebben benne vannak az általános, a középfokú és a felsőfokú tanulmányokat folytatók, a rendszer az életutat kíséri végig. A siker alapja, hogy az életútban változás történjen. Nagyon sokféle képzés volt már ebben az országban. Július 1-jétől a felzárkózási képzéseket is szabályoztuk. Csak olyan képzések indíthatók el, amelyeknek van piaci relevanciájuk. A képzést szervezőknek kötelező elhelyezni a képzésen résztvevők legalább 25 százalékát. 

– A nyomortelepek egyik fő problémája az olcsó szintetikus drog, ami a fiatalok körében nagyon keresett, főleg azért, mert kilátástalannak látják a helyzetüket.

– Nem fogalmaznék ilyen sarkosan, már csak azért sem, mert a drogkérdés sem etnicizálható, másokat is érint. Változások történtek ezen a téren is az országban. Emlékszem arra, amikor a félkarú rablóként emlegetett szerencsejátékgépeket betiltották. Társadalmilag nagyon hasznos lépés volt. Szerintem a drogfogyasztás miértjére kell rávilágítani. A jogrendszerűnk kellően szankcionáló, de a legfontosabb a megelőzés. Ennek pedig fontos eszköze, hogy nem pusztán azt mondjuk, ne fogyassz drogot, hanem hogy feltárjuk, miért fordul a droghoz az illető. Pontosan fogalmazott, amikor azt mondta, a kilátástalanság elvezethet a droghoz. Ha valakinek nincs meg a hite, nincs meg a reménye a jobb életre, olyan mentális helyzetbe kerül, ami menekülésre kényszerítheti. Mi az intézkedéseinkkel éppen a lehetőséget hangsúlyozzuk a jobb élet megteremtésére. Ebben fontos az egyházak szerepe is. A hit az alapja mindennek. Ha valakinek nincs hite, nincs rendben mentálisan, akkor bármilyen programot vihetünk oda, nem tud sikeres lenni. Ezért fontos, hogy a történelmi egyházak teljes mellszélességgel kiálltak az intézkedéseink mellett. Ez a partneri szövetség az egyházakkal adja a garanciát arra, hogy valóban változást tudunk elérni. Azt gondolom, ez a változás már érezhető is.

– A hírek szerint a telepeken sokkal súlyosabb volt a Covid-helyzet, mint a többségi társadalomban.

– A mélyszegénységben élő emberek nagy része a közösségi médiából informálódik. Finoman fogalmazva nem feltétlenül volt szerencsés, hogy olyan álhírek terjengtek, amelyekkel elrémisztették az embereket, ami sok esetben tragédiához vezetett. A főigazgatóság mentorhálózata száz mentorral dolgozik a terepen, és bár nem volt a feladatunk, tájékoztató dömpinget indítottunk. Személyesen mondjuk el, mit jelent a Covid–19, milyen problémákat okoz, hogyan lehet védekezni ellene, és felhívtuk a figyelmet arra, az oltás az egyetlen védelem ellene. Nem dőltünk hátra, ma is ott vagyunk a terepen.

– Pszichésen is javult a romák állapota?

– Azt látom, hogy az elmúlt időszak intézkedései megadták az embereknek az önbecsülést. Látják, hogy ha dolgoznak, annak van értelme. A 2010 előtt komoly gazdasági válságban és mentálisan is rossz helyzetben lévő országban az volt a jellemző, hogy hó vége felé a pénztárca üres volt. Mára ez már szerencsére kevésbé jellemző. Az építőipar, a gazdaság más szereplői a hátrányos helyzetű embereknek is teret adnak, hogy meg tudják keresni a megélhetésükre valót. Nem beszélve a közfoglalkoztatásról, hiszen vannak olyan térségek, ahol nem olyan számottevő a gazdasági potenciál, ahol szükséges a közfoglalkoztatás úgy, hogy az abból való kilépés lehetőségét is megadjuk számukra. Ha az embernek van megélhetése, az nagyban hozzájárul, hogy legyen önbecsülése is. Két hete Tiszaroffon adtunk át egy varrodát. Ez már a második olyan műhelyünk, ahol olyan hátrányos helyzetű embereket foglalkoztatunk, akik életükben először kerültek olyan munkakörnyezetbe, ami teljes normálisnak számít mások számára. Miskolcon házgyárat működtetünk, könnyűszerkezetes panelekből építünk házakat. Hamarosan Sellyén is nyitunk egy újabb műhelyt, ahol zöldséget fognak feldolgozni a foglalkoztatottak.  Esélyt adunk arra, hogy az emberek jobbá tegyék az életüket. Nem helyettük, nem nélkülük, hanem velük teremtjük meg ezt az esélyt.