A HPV nem válogat a nemek között

A Nemzeti immunizációs programon belül Magyarországon immár nyolcadik éve ingyenesen elérhető az úgynevezett humán papillomavírus (HPV) elleni védőoltás, amely a méhnyakrák mellett további fél tucat súlyos daganatos megbetegedés megelőzését is garantálja. A hetedikes diákok számára térítésmentesen biztosított oltóanyag szeptember 13-ig igényelhető.

2021. 09. 08. 16:00
Nagy Éva; Tóth-Urbán Judit
Ingyenesen elérhető a hetedikes lányok számára Fotó: Mészáros János Forrás: MTI/Marjai János
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kilenckomponensű humán papillomavírus elleni védőoltás mindkét nem esetében jelentősen csökkenti a leggyakoribb HPV-fertőzés okozta megbetegedések kockázatát

 – hívta fel a figyelmet Póta György házi gyermekorvos a HPV-prevencióval foglalkozó Mályvavirág Alapítvány háttérbeszélgetésén. 

A szakember tájékoztatása szerint a nemzetközi vizsgálatok azt igazolták, hogy a HPV elleni védőoltásra adott immunválasz a fiataloknál jóval erősebb, ezért a nemzetközi ajánlások 9 és 14 éves kor közé teszik az oltás beadásának javasolt időpontját. Ugyanakkor fontos szem előtt tartani azt is, hogy az oltás akkor a leghatékonyabb, ha a szexuális élet megkezdése előtt adják be. Ezen szempontok alapján Magyarországon kampányoltásszerűen történik a hetedikes gyerekek HPV-oltása, amelyre a 2021–2022-es tanévben szintén lesz lehetőség. Az oltás igényléséről a szülőknek szeptember 13-ig lehet nyilatkozni – ismertette.

A vírus nem válogat a nemek között, ráadásul a férfiak nagy szerepet játszanak a fertőzés terjesztésében is, sőt nemi aktus sem feltétlenül szükséges a megfertőződéshez, mivel a kórokozó az intim területek bőrfelületének érintkezésével is terjedhet

– erről már Tamási Béla bőrgyógyász és nemibeteg-gyógyász beszélt. Szavai szerint a HPV-fertőzés nemcsak a méhnyakrákok száz, valamint a hüvelydaganatok hetven százalékát okozza, hanem a hímvessző-, végbélnyílás- és középgarat-daganatok, valamint nemi szervi szemölcsök formájában a férfiakat is érinti. Ráadásul 

a férfiaknál nincs olyan rutinszerű és megbízható szűrési program, mint a nőknél, így számukra a védekezés egyik biztos eszközét az oltás jelenti 

– húzta alá, megjegyezve: a fiúk bevonása az oltási programba populációs szinten nem kevesebb mint további 40 százalékkal csökkentheti a méhnyakrák, valamint a hüvely és a szeméremtest megbetegedéseinek kockázatát. 

A szakemberek továbbá rámutattak, mivel jelenleg a 12–15 éves korosztály koronavírus elleni védőoltása is zajlik, ezért

 a Covid–19 elleni vakcina és más oltás beadása között 14 napos időköz tartása elegendő, így az októberben kötelező hepatitis B- és az önkéntes humán papillomavírus elleni védőoltások beadási rendje nem változik.

A két oltás egyidejűleg vagy bármilyen időközzel alkalmazható, amelyet a  Nemzeti Népegészségügyi Központ útmutatása is lehetővé tesz – közölték.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.