További sajtókérdésekre válaszolva az államtitkár elmondta: az eddigi tapasztalataik azt mutatják, hogy az elektronikus rendszeren értékesített ingatlanok a kikiáltási árnál magasabb értéken keltek el. Amennyiben az első aukció sikertelen volt, az újabb pályázatnál vagy tartotta magát a korábbi minimumár, vagy lépcsőzetesen engedtek abból, hogy ezzel is segítsék az értékesítést. Mint rámutatott, a vagyonkezelőnél folyamatos a vagyonelemek szűrése: ez alapján dől el, hogy egy adott ingatlant értékesítenek vagy bérbe adnak.
Az államtitkár hangsúlyozta: a vagyonkezelő elsődlegesen az értékesítésre törekszik, azonban a közfeladatok ellátása is kiemelt fontosságú. Ennek értelmében elsődlegesen például az adott önkormányzat is átveheti ingyenesen közfeladat-ellátásra az ingatlant, de amennyiben nem él a lehetőséggel, eladásra kerülhet sor.
Elhangzott: az új portál a mai naptól már elérhető. Jelenleg tizenegy pályázati kiírás található a felületen, az első év végére azonban már a százat is elérheti a meghirdetett ingatlanok száma. A felület teljesen akadálymentes működést biztosít, valamint magyar és angol nyelven egyaránt használható, a bejelentkezés pedig ügyfélkapu-regisztrációhoz kötött. Jelenleg asztali gépről és laptopról érhető el, két hét múlva pedig mobileszközökön is használható lesz androidos és iOS-es változatban egyaránt. A rendszer létrehozása az EU-s KÖFOP forrásából valósult meg.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!