Kovács Lajos az adott helyzetet a következő képletes példával szokta bemutatni. Vegyünk egy tornatermet. Arra van bizonyíték, hogy valaki bemegy az egyik ajtón, mert például felveszi a biztonsági kamera. Arra is van bizonyíték, hogy ugyanaz a személy a másik ajtón kimegy, például tanúk látták. Az is bizonyított, hogy eközben senki más nem ment be és nem jött ki a tornateremből. A tornateremben közben megöltek egy embert. Magára az ölésre semmilyen bizonyíték sincs. Nincs holttest sem, csak vérnyomok és DNS-maradványok az áldozattól. A közvetett bizonyítékok mind egy irányba mutatnak, az a személy, aki bement, majd kijött a tornateremből, megölte az áldozatát és eltüntette a holttestet.
A tanpélda tipikusan ráillik a VV Fanni-ügyre. Novozánszki Fanni, a Való világ valóságshow VV Fannija öt éve tűnt el a Marina-parton bérelt luxuslakásból. A mélygarázs ipari kamerája rögzítette, amint Brodmann László karjában odacipeli a láthatóan alélt (vagy már halott) lányt az autójához. Az autó csomagtartójában vérnyomokat és DNS-hordozó hámréteget találtak, a DNS-azonosítás kimondta: VV Fanni vére és hámrétege. Brodmann azzal védekezett az elsőfokú tárgyaláson, hogy húst vásárolt, és annak a vére kerülhetett a csomagtartó kárpitjára.
Az elsőfokú ítéletben Brodmannt bűnösnek mondták ki nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntettében a Fővárosi Törvényszéken. Bizonyítottnak találták, hogy Brodmann ölte meg Novozánszki Fannit, akinek holttestét aztán ismeretlen helyre rejtette. Tettéért életfogytiglani fegyházra ítélték a vádlottat, azzal, hogy legkorábban 25 év letöltése után vizsgálható meg a feltételes szabadlábra helyezése.
A vádlott és védője felmentésért vagy enyhítésért fellebbeztek. Azt elismerik, hogy Brodmann ölben cipelte a lányt, amiért legfeljebb személyi szabadság megsértéséért vonható felelősségre és maximum öt évet kaphatna. A vádlott azt is állítja, a drogtól rosszul lett lányt bizonyos megoldóembereknek adta át élve. Arról azonban nem akar tudni, hogy kik voltak a megoldóemberek.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!