Jézus Krisztus születésével Isten nyitott az emberiség felé

– Az Úr azért ajándékozta nekünk az életet, hogy azt védjük, akkor is, ha egy járvány kellős közepén vagyunk – jelentette ki a mostani advent kapcsán Serfőző Levente, a Szeged-Csanádi Egyházmegye oktatási püspöki helynöke. A Szent Gellért Szeminárium prefektusa rámutatott arra, hogy Istent nem szabad sürgetni, az Úr nem siet, és nem is késik, hanem jelen van. A katolikus pap kiemelte: ami adventben elkezdődik, annak életformává kell válnia.

2021.11.24. Szeged Serfőző Levente atya Magyar Nemzet Éberling András Fotó: Éberling András

– Egymás után immáron másodszor, sajátos advent vár a keresztény világra, az előző évhez hasonlóan, a pandémia miatt rendhagyó lesz a karácsonyra való idei előkészület is. Mit gondol, a koronavírus-járvány miatti kényszerű visszavonulás segíti az adventi elcsendesedést, vagy éppen elvonja a lényegről a figyelmet?

– Nagyon érdekes tapasztalatokkal szolgált tavaly az első koronavírus-járványban megélt advent, amikor nem lehetett szentmisét ünnepelni, és a karácsonyi műsorokat, alkalmakat is nagyon korlátozott módon tudtuk csak megszervezni. Akkor azt tapasztaltam, hogy az emberek még nyitottabbak lettek karácsony üzenetére, sokkal jobban keresték az Istennel való kapcsolatot, az ünnep lehetőségét. Még inkább el akartak jutni a szentmisékre, imaalkalmakra. Bár a Covid-helyzet egyértelműen hátráltatta az adventi előkészületet, a karácsony megünneplését, de az, hogy ami eddig természetes volt, attól szinte meg vagyunk fosztva, jobban rávilágított a lényegre. S amikor a megszokottból kényszeresen ki kellett lépnünk, akkor sokan elkezdtek a lényegre fókuszálni. Ez volt a koronavírus-járvány pozitív oldala, amely segítségével adventben jobban tudtunk figyelni a középpontra, magára a názáreti Jézusra, az ő születésére és az erre való készületre. Akkor az emberek az online térben kapcsolódtak be a lelkigyakorlatokba, imaalkalmakba, szentmisékbe, s így ezáltal valahogy mégis megszenteltük a járvány okozta ürességet. Bizonyos értelemben egy nagyon hosszú adventet élünk meg, amióta a koronavírus-járvány jelen van a világban.

– Közel két éve már, hogy a járvány miatti félelem befurakodott az életünkbe. Hogyan tapasztalja, a hívő emberek helyes válaszokat adnak a pandémia miatti kihívásokra?

– A hívő ember is a társadalomban él, és hatással van rá mindaz, ami körülötte zajlik. Mindenkit befolyásol az a sokféle vélemény, irányultság, ahogy az emberek a járványhoz, az oltáshoz és a védekezéshez viszonyulnak, ami miatt a hívők is össze vannak egy kicsit kavarodva. A Krisztus-hívő számára a helyzet mégis egyértelmű: Isten az élet pártján áll. S az Úr azért ajándékozta nekünk az életet, hogy mi védjük azt, akkor is, ha egy bizonytalan járvány kellős közepén vagyunk. Vagyis a hívő ember akkor cselekszik jól, ha az életét védi, és aki így járt el az elmúlt másfél évben, az jól döntött.

– Idén szeptemberben Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus volt Magyarországon, amely óriási hatással volt a keresztény hívekre, még a nem katolikusokra is. Mit gondol, ebből is töltekezhetünk az idei adventben?

– Az eucharisztikus kongresszus emléke, lelki hatása még sokáig velünk marad, a magyar katolikus egyház és a magyar társadalom életében egyaránt. A világtalálkozóra való készület az egész országot megmozgatta. Az a megújulási hullám, ami elindult, és amit láttunk Budapesten, például a szombat esti fáklyás körmeneten, a mai napig érezteti kegyelmi hatását, nagyon sokat beszélünk az ott megélt felemelő pillanatokról. Amit az emberek ott kaptak, az továbbra is erőforrás marad mindannyiunknak.  

– Milyen a megfelelő karácsonyi előkészület egy keresztény ember számára, aktív vagy passzív a jó elcsendesedés?

– Azt hiszem, mindkettő igaz. Abban a megzavarodott világban, amiben élünk, gondolok itt az ideológiák, a kultúrák harcára, a minket körülvevő hangos közéletre, társadalomra, arra van szükségünk, hogy tudatosan elcsendesedjünk. Ha nem így cselekszünk, akkor nehezen tudunk a lényegre figyelni, és ez sajnos gyakran előfordul a munkánkban, a családunkban is, vagy éppen kapcsolatainkban. Elveszünk abban, ami körülöttünk zajlik, és kevésbé tudunk a belső lényegre tekinteni, ami ebben az esetben, a karácsonyi előkészület során maga a bibliai advent, Jézus születésének ünnepe lesz.

– Vagyis egy belső figyelemre, elcsendesedésre van szükség, aminek meg kell teremteni a környezeti feltételeit?

– Sokan küzdünk azzal, hogy valahogy kiszakadjunk a mindennapi tevékenységből, és megtaláljuk azt a fél órát, órát amikor egy csendes helyen Istenre és önmagunkra tudunk figyelni. Fontos, hogy ne csak a külső hangok érkezzenek meg hozzánk, mindannak, ami a szívünkben van, a felszínt is át kell alakítania. Ugyanakkor nem segít, ha az adventet elvárások jellemzik. A karácsonyi előkészületet sokszor megtervezzük, de jó, ha emellett olyan adventünk is lenne, amelyben megengedjük, hogy az Úr meglepjen minket. Rohanó világunkban ne kényszerítsük Istent arra, hogy gyorsan válaszoljon vagy siessen. Az Úr egészen másképp működik, nem siet, és nem is késik. Ő jelen van. Nekünk pedig ezzel az isteni magatartással meg kell barátkoznunk, sőt arra törekszünk, hogy eltanuljuk tőle a jelenlét fontosságát.    

– Sokak szerint advent esetében a felkészülés összetett, mert egyszerre kell rendbe tennünk környezetünket, házainkat, szívünket és emberi kapcsolatainkat is. Valóban ennyire bonyolult lenne a karácsonyra való előkészület?

– Attól függ, ki mire teszi a hangsúlyt. A keresztény embernek fontos a lelki élete, ugyanígy a fizikai élete is. Életmódunkba beletartozik az Istennel és az emberekkel való kapcsolatunk, és az is, hogy figyelek-e magamra, a testemre, ami a Szentlélek temploma. Az embernek fontos, hogy a környezetében ünnepi hangulatot alakítson ki, ez segítheti a ráhangolódást. A hangsúly azonban nem kerülhet csak az ünnepi hangulatra, talán a helyes az, ha a fókuszban az a személy marad, akinek a születésnapjára emlékezünk.

– Az újkor adventi szimbólumának számít az ünnepi koszorú. Mára azonban általánossá vált az is, hogy az emberek – sokszor már október végén vagy november elején – kidíszítik fényfüzérekkel a házukat, udvarukat, vannak, akik vagyonokat költenek erre. Ez pótcselekvés?

– Valamit keres az emberiség, a mai embernek is van vágya a spiritualitásra. Van igény az emberekben arra, hogy szépen ünnepeljenek, de a díszek csak a felszínt jelentik. A kertek, házak feldíszítése akkor válik pótcselekvéssé, ha túlsúlyba kerül, és elveszi a lényegről a figyelmet. Az baj, ha a külsőségek miatt nem figyelünk eléggé arra, ami belül, bennünk történik, például az adventi időben. Vissza kell térni a gyökerekhez, mert az ünnep eredeti forrását kezdjük elfelejteni. Nagyon szép hagyomány az, hogy néhány dél-európai országban vagy például a közel-keleti keresztény közösségben – a modern, a karácsonyhoz nem illő díszek mellett – azért a családok betlehemet is állítanak. Jó lenne, ha ezt a szép szokást mi is beépítenénk, mint egy ősi hagyományt, mert amikor a betlehemre tekintünk, tudatosul bennünk, hogy kit is ünneplünk szenteste. Az adventhez egyáltalán nem kapcsolódó sok dísz azt bizonyítja, hogy a mai ember száműzte az ünnep eredetét, Istent a karácsonyból, mint ahogy a legújabb ünnepi filmekben sincs helye a Megváltónak. Nekünk viszont az a dolgunk, hogy visszacsempésszük Istent és az evangélium üzenetét a kultúrába, a világba. Számunkra a karácsonynak nagyon is biblikusnak kell maradnia, nekünk az ünnep eredetét, a forrását kell őriznünk.

– Sok keresztény ember úgy értelmezi adventet, hogy ebben az időszakban, az esztendő utolsó hónapjában be lehet hozni az egész éves lemaradást, ilyenkor utolérhetjük önmagunkat. Valóban ez lenne a „pótvizsgák” időszaka?

– Megfigyelhető, hogy ilyenkor az ember nyitottabb, és készségesebb arra, hogy a lelki életére jobban figyeljen. Ez egyesek számára abban nyilvánul meg, hogy utat talál a másik ember felé, mások adományoznak, segítséget nyújtanak a rászorulóknak, a katolikusok sok esetben ekkor végzik el a szentgyónásukat, és jobban odafigyelnek a hitéletükre. Ez nagyon jó és természetes, de igazán akkor éri el a célját, ha egy hosszú távú megújulás is születik belőle. Az a helyes, ha ezek a jó cselekedetek nem az akciójellegű tevékenységeinket sokszorosítják, hanem tényleg megnyitják a szívünket, és elkezd átalakulni az életünk. Ami adventben elkezdődik, annak életformává kell válnia.

– Miként a húsvét előtti böjtben, sokan adventben is lemondásokkal készülnek az ünnepre. Miről helyes lemondani? Szükség van-e egyáltalán az ilyen áldozatokra?

– A készületi időhöz hozzátartozik az, hogy ha figyelni akarunk valamire, akkor több dolgot is félre kell tennünk. Adventre is igaz, hogy ha az ünnepre akarunk koncentrálni, és el akarunk csendesedni, akkor nagyon sok mindent át kell gondolnunk, és sok mindenről le kell mondanunk a hétköznapokban. A böjt az egyház ősi gyakorlata, egy imaforma, amellyel nem a testünket, hanem elsősorban a belsőnket tisztítjuk. Ez kedves az Istennek és az ünnepi felkészülést szolgálja.

– Ilyen nehéz időkben, a koronavírus-járvány és az azzal együtt járó nehézségek közepette mindig kapaszkodót keresnek az emberek. Mit üzen a támaszra vágyó embereknek advent, az Úr eljövetele?

– A koronavírus-pandémia megtanított bennünket egymásra figyelni, és talán jobban együtt tudunk érezni a szenvedőkkel. Megtanított minket arra is, hogy a dolgokat, abban a formában, ahogy eddig működtek, nem folytathatjuk. Sok mindent újra kell gondolnunk. Jézus születése azt üzeni, hogy Isten a mi rohanó, félelmekkel és küzdelmekkel teli világunkban ugyanúgy közeledni akar hozzánk. A Covid megtört bennünket, de jó, ha ebben a megtörtségünkben nem keményszik meg a szívünk, engednünk kell, hogy megérintsen minket Isten szeretete. Az advent nem egy passzív várakozás, hanem közeledés is. S ha úton vagyunk valaki felé, akkor közeledünk is hozzá. Ha én elindultam, akkor tudnom kell, hogy az Isten is úton van felém. Jézus Krisztus születése azt jelenti, hogy az Úr közeledik az emberiség felé, így személyesen felém is.

Borítókép: Serfőző Levente (Fotó: Éberling András)

Felkészülés az Úr eljövetelére 

Holnap, az első adventi vasárnappal kezdetét veszi az advent, a karácsonyra való előkészület időszaka. Advent első vasárnapja mindig november 27. és december 3. közé esik. Ez a nap három időszak kezdetét is jelenti, hiszen ekkor indul a keresztény egyházi év és a karácsonyi ünnepkör is. 

Az advent szó a latin „adventus Domini” kifejezésre utal, ami annyit jelent: az Úr érkezése, az Úr eljövetele. Szent várakozás ez, ami megelőzi a Messiás, a Megváltó érkezését. Karácsony előtt négy héten át azért várakozunk, hogy a szent ünnep titka megérlelődjön bennünk, hogy méltóképpen be tudjuk fogadni a kisgyermekként közénk érkező Istent, az élet urát. Az újkor adventi szimbóluma az adventi koszorú. A fenyőágakból készült koszorúra elhelyezett négy gyertya az adventi időszak négy vasárnapjára utal. A gyertyák színe lila (a bűnbánat színe), egyet kivéve (ami rószaszín): ezek együttesen szimbolikusan azt jelzik, hogy a bűnbánati időszak harmadik vasárnapján van okunk az örvendezésre is, mert már közeleg az Úr eljövetele. 

Adventben pirkadat előtt, hagyományosan reggel hat órakor szentmisét mutatnak be, az úgynevezett rorate misék az időszak liturgikus sajátosságának számítanak. Az elnevezés pedig a latin miseének kezdő sorának, a „Rorate coeli de super et nubes pluant iustum!” mondatnak a rövidítése. Mivel bűnbánati időszakról van szó, ilyenkor a templomi oltárokat nem díszítik virággal, a miséző pap pedig lila miseruhát ölt. (B. A.)