„A magyar kultúra napján, nem kizárólag a magyar műveltség nagyjaira emlékezünk. A mai napon ünnepeljük azt, ami az egyetemesből magyarrá lett, és azt is, amivel a magyar művészek, gondolkodók, írástudók építették az európai kultúrát” – mondta Novák Katalin Sopronban. Az államfőjelöltet a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége, a Kálvin Kör és a Luther Szövetség soproni szervezetei hívták meg a szombati magyar kultúra napi rendezvényükre.
Novák Katalin ünnepi beszédében a családok és a nemzeti identitás fontosságát, a magyar kultúra éltetőerejét és sokszínűségét hangsúlyozta. Azt mondta, ezen a napon a mindennapi életünk és magas kultúránk találkozását is ünnepeljük.
Azt a csodát, hogy az emberi élet legapróbb, talán említésre sem méltó rezdüléseiből az inspirált alkotó katartikus művet tud teremteni. Kultúránkat nem csak művészetünk teszi magyarrá. Része mindaz, amit ezer év szokássá formált. Ahogy egymást köszöntjük. Ahogy ünnepeinket megtartjuk. Ahogy a kenyeret megszegjük. Ahogy a gyermeket ringatjuk. Ahogy a sírt gondozzuk. A kultúra a mindennapi életünk olyan közege, amelyből ihletet, erőt tudunk meríteni. Nekünk, magyaroknak, akiknek fontos az élet továbbadása, fontos, hogy megmaradjunk, sőt hosszú távon gyarapodjunk is, azért kell a kultúra, mert ebből meríthetünk erőt, energiát a mindennapokhoz.
Az államfőjelölt közös felelősségünkre is figyelmeztetett. „Hol lennénk, ha nem lettek volna azok az őseink, akik a legnehezebb időkben is igent mondtak a magyar élet folytatására, akik védték, őrizték, gyarapították nyelvünket, szokásainkat, hagyományainkat. Akik igent mondtak a gyermekre, s így adták tovább, ami a miénk. És hol lesz Munkácsy Golgotája, ki érti majd József Attila fájdalmát, mi szól majd a Magyar Zene Házában, ha lemondunk a magyar élet újrateremtésének, megőrzésének, s gyarapításának lehetőségéről és kötelességéről?”
– Nekünk, magyaroknak két születésnapunk is van. Augusztus 20-án az országét, a magyar kultúra napján a nemzetét ünnepeljük – emelte ki Novák Katalin.
Kölcsey Himnuszáról azt mondta, az a magyar fájdalom, a magyar remény és áhítat. Elválaszthatatlan tőlünk. „Ateista rezsimek is csak addig merészkedtek, hogy szövege helyett inkább csak a zenéjét engedték játszani. De a diktatúra éveiben nagyapáink, szüleink, s mi magunk, csukott szájjal is tudtuk énekelni: Isten, áldd meg a magyart! Ebben a mondatban, ebben a vágyban mindannyian egyesülhetünk. S egyesülünk is, újra meg újra. Ez a legszélesebbre tárt kapu, a leginkább átölelő mozdulat. Meghívás, azoknak is, akik ma még nem érzik át a nemzeti összetartozás méltóságát. Ez a Himnusz csodája. Azok is imádkozzák, akik sohasem kulcsolták imára a kezüket. Úgy beszél rólunk, hogy közben túlmutat rajtunk: fölfelé, a Teremtőre, aki azt akarja, hogy legyünk, hogy keresztények legyünk. Nemzeti imádságunk nem engedi, hogy kisszerű ideológiai küzdelmekben bárki kisajátítsa. Úgy jeleníti meg a nemzet egységét, hogy újra és újra megteremti azt. Biztosít bennünket arról, hogy minden pártütés, értetlenség, viszály, káröröm és öröm, széthúzás és összefogás felett létezik az az összetartozás, melyet nem mi barkácsolunk össze, hanem a Teremtő ajándékaként kaptuk.”
Előadása végén az Európában betöltött szerepünkről beszélt. Emlékeztetett, tőlünk nyugatra keveset ismernek a magyar szellemről. Azt mondta, erősíteni kell a magyar öntudatot, Közép-Európa más nemzeteivel együtt küldetésünk, hogy ne engedjük veszni azt, ami a Nyugatban a miénk is.
Ezután Babits Mihály sorait idézte: „Európa édeskeveset sejt a magyar szellemről […] nem is sokat törődött avval. […] Pedig a magyar lélek elejétől fogva predesztinálva volt, új és különös hangot dobni az európai koncertbe. […] A magyar kultúra nem idegen az európai kultúrával szemben: hanem annak egy különös testvérága, vagy inkább tükörképe egy másfajta lélek tükrében.”
– Tükörnek ma is jók vagyunk, Közép-Európa más nemzeteivel együtt, akikkel sorsunk összeforrt az évszázadok alatt. Ma ennek a Középnek a küldetése, hogy ne engedje veszni azt, ami a Nyugatban a miénk is – hívta fel a figyelmet Novák Katalin.
– Sürgősen szükséges a magyarság öntudatosítása. […] Sem a honfoglalók, sem a kurucok nem kérdezték, mi a magyar. Tudták, hogy magyarok. Létük egy volt magyarságukkal, s érezték, hogy bennük a magyarságot pusztítanák el, s a magyarságban őket. […] Nemzetünk fennmaradása ma az öntudatosabb és erősebb magyarság kialakulásától függ. Szükség tehát a magyarságot erősíteni. Jobban kell ismernünk, mi a magyar és jobban kell akarnunk, ami magyar – zárta a beszédét Ravasz László, egykori református lelkész gondolataival Novák Katalin. Az 1921-es soproni népszavazásra utalva köszönt el a hallgatóságtól. „Ki tudná jobban, hogy mit jelent akarni azt, ami magyar, a soproni polgároknál? Tanítsák hát a hűséget a magyarhoz ezután is gyermekeiknek, unokáiknak, nekünk, minden magyarnak.”
Borítókép: Novák Katalin a soproni ünnepségen (Fotó: Magyar Nemzet)
