A MIPIM (Marché International des Professionnels d’Immobilier) Awards fődíjával a Magyar Zene Háza a hazai ingatlanfejlesztés egyik legnagyobb nemzetközi sikerét érte el, a világ figyelme pedig ismét a Liget Budapest projektre irányult – hangsúlyozta a mérföldkőnek számító elismerés hírére reagálva a Városliget Zrt. vezérigazgatója. Gyorgyevics Benedek tájékoztatása szerint
a MIPIM Awards három évtizedes történetében magyar fejlesztés most először nyerte el a zsűri fődíját. Emellett az intézmény elismerésének jelentőségét mutatja az is, hogy a nemzetközi szakértőkből álló zsűri nem minden évben, hanem csak abban az esetben osztja ki a fődíjat, ha egy épület az általa meghatározott speciális és szigorú szempontoknak kiemelkedően, az egész mezőnyt egyértelműen maga mögé utasítva megfelel
– mutatott rá a vezérigazgató. Elmondása szerint az intézmény idén januári megnyitását követően immár látható, hogy az új zenei intézmény Budapest egyik új, emblematikus épületévé vált, hiszen a ház rendkívüli népszerűségnek örvend, kiállítása és zenei programjai folyamatosan telt házasak, de sokan csak azért látogatnak el, hogy megcsodálják ezt a különleges épületet. A mostani rangos elismerés pedig szintén visszaigazolja, hogy a projekt teljes megvalósításával a Városliget a családi programok és a kulturális élet világszerte unikálisnak számító központjává válik.
Gyorgyevics Benedekez hasonlóan a Liget-projekt miniszteri biztosa is kiemelte: a már elkészült fejlesztések nemzetközi sikerei, így a Magyar Zene Háza most elért világelsősége is azt bizonyítja, hogy
a Liget Budapest projekt teljes körű befejezését követően hazánké lesz az egyik legvonzóbb és legkomplexebb kulturális negyed Európában. Ennek azonban elengedhetetlen feltétele a még el nem kezdett fejlesztéseknek, ezen belül is elsősorban az Új Nemzeti Galériának a megvalósítása
– rögzítette Baán László.
A rangos elismerés kapcsán a Magyar Zene Háza ügyvezető igazgatója úgy fogalmazott: a MIPIM mostani díja is megerősíti, jó úton járunk, hogy minél több család, gyerek és fiatal felnőtt életében kapjon meghatározó szerepet a zene. Batta András hangsúlyozta: