Keresztény, magyar identitás
Az államfőjelölt a Francia Becsületrend lovagkeresztjének és a Lengyel Köztársasági Érdemrend parancsnoki keresztjének birtokosa, emellett számos magyar és külföldi szakmai és civil elismerésben részesült. Felsőfokon beszél angolul, franciául és németül, középszinten spanyolul, ezenkívül hívő református. Hitéről a Reformátusok Lapjának így nyilatkozott: „Én református keresztyén magyar vagyok, gyerek, szülő, feleség, testvér. Ez az identitásom. Amikor meg tudjuk fogalmazni, kik vagyunk, olyan igazodási pontokat találunk, amelyek leegyszerűsítik az életünket és megkönnyítik a döntéseinket. Keresztyénnek lenni felelősség és bizonyosság: a keresztyén ember tudja, hogy van dolga, és jó esetben azt is felismeri, hol, kivel van dolga és mi a feladata. Keresztyénként a hittestvéreinkért, magyarként pedig honfitársainkért tartozunk felelősséggel.”
A magyarságára mindig is büszkén tekintő Novák Katalin korábban egy interjúban kifejtette, „ha messzebbre és magasabbról tekintünk a Kárpát-medence magyarságára, akkor a legfontosabb, hogy Magyarország magyar ország maradjon. Teljesítse ki azt az örökséget, amelyet több mint ezeréves államiságunknak, kultúránknak, történelmünknek köszönhetünk.”
Fókuszban a családok
Novák Katalin korábban az Indexnek úgy nyilatkozott, akik azt mondják, hogy ő csak egy bábu lesz az államfői tisztségben, valójában nem őt, hanem a nőket becsülik le. Nem feltételezik, hogy egy nő önálló döntésekre képes, szuverén közéleti szereplő lehet.
Mint mondta, „a közös magyar jövő részei a határon túl élő nemzettársaink, ugyanígy a beteg gyermeket nevelő vagy egyszülős családok, de a felzárkózó roma közösségek is. Rájuk különösen oda fogok figyelni.”
Az államfőjelölt úgy gondolja, Magyarország első női köztársasági elnökének lenni többletfelelősség, azonban egyértelművé tette, hogy a jogállamiság lebontásához soha nem fog hozzájárulni. A Mandinernek adott interjúban kifejtette, nem gesztusokra, hanem tettekre készül. Szavai szerint „a nemzet egységének megjelenítéséhez a valamennyiünk számára közös teret kell megtalálni. Ilyen a magyar nemzethez tartozás büszkesége, a családok védelme, örökségünk megóvása és gyarapítása, a tehetségek gondozása. „Ezek nem világnézeti vagy pártpolitikai kategóriák” – tette hozzá. Arról is beszélt, hogy a magyar érdeket és az alaptörvényben lefektetett értékeket védelmezni fogja, amikor csak védelemre szorulnak. Mint fogalmazott, az alkotmányos rend védelme feladata az államfőnek, legyen bármilyen kormánya Magyarországnak.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!