Bordélyház működhetett a volt MSZP-s képviselő lakásában, vádat emeltek ellene

Prostitúciós tevékenység elősegítése és hamis tanúzásra való felhívás bűntette miatt emelt vádat az ügyészség az MSZP volt politikusa ellen – tudta meg a PestiSrácok.hu. A vád szerint K. Krisztián tudott arról, hogy kőbányai lakásában prostituáltak dolgoznak, majd amikor már számolt azzal, hogy utolérheti az igazságszolgáltatás, két tanút is megpróbált arra rávenni, hogy ne valljanak ellene és hazudjanak a rendőrségen. A volt szocialista képviselőre felfüggesztett börtönt kért a kerületi ügyészség. K. Krisztián ügyéről már 2019-ben cikkezett a PestiSrácok.hu, ugyanakkor a volt politikus akkor helyreigazítást kért a portáltól, most azonban a vádemeléssel kiderült, hogy nem voltak tévesek a PestiSrácok.hu információi.

Forrás: PestiSrácok.hu2022. 03. 22. 8:52
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Prostitúciós tevékenység elősegítése és hamis tanúzásra való felhívás bűntette miatt emelt vádat az ügyészség az MSZP volt politikusa, K. Krisztián ellen – értesült a PestiSrácok.hu. 

A Fővárosi Főügyészség hétfőn név nélkül adott ki egy közleményt, miszerint azzal vádolnak egy 44 éves férfit, hogy tudott arról, hogy az általa bérbe adott kőbányai lakásban három nő is prostitúciós tevékenységet folytat, majd a rendőri intézkedés után tanúkat próbált rávenni arra, hogy az érdekében valótlan vallomást tegyenek. Információink szerint a férfi nem más, mint az MSZP korábbi kőbányai politikusa, K. Krisztián.

A vádirat szerint a 44 éves férfi tulajdonát képezte egy X. kerületi társasházi lakás, amit 2017 májusában bérbe adott az ügy másik vádlottjának, egy 29 éves nőnek. K. pedig tudott arról, hogy a nő prostitúciós tevékenységből finanszírozza a megélhetését, és tudott arról is, hogy a bérbe adott lakásban is szexmunkát fog végezni.

„A 29 éves nő 2018. januártól különböző internetes oldalakon hirdette prostitúciós tevékenységét. Nem sokkal később két nő ismerőse részére is felajánlotta, hogy ők is az általa bérelt lakásban folytassanak prostitúciós tevékenységet, egyiküknek pedig segítséget is nyújtott a szexmunka elkezdéséhez, így az aktfotózás megszervezéséhez, az internetes oldalakon hirdetéshez, illetve a szexuális segédeszközök beszerzéséhez.”

A két nő a helyért cserébe anyagilag hozzájárult a lakás bérleti díjához, illetve rezsiköltségeihez, pár hónappal később pedig oda is költöztek. A 44 éves férfi – annak tudatában, hogy a másik két nő is prostitúciós tevékenységet folytat a lakásában – engedélyezte a beköltözésüket. A három nő ezután – 2018. májustól 2019. februárig – napi rendszerességgel fogadott vendégeket a lakásban, akik részére anyagi ellenszolgáltatás ellenében szexuális szolgáltatást nyújtottak

-áll az ügyészség közleményében, amiben azt is leírták, hogy

a rendőrök 2019. február 26-án állampolgári bejelentésre megjelentek a X. kerületi bérelt lakásban és felszámolták az ott végzett prostitúciós tevékenységet. A nyomozók a kutatás során nagy mennyiségű szexuális segédeszközt és több mint 2 millió forint – prostitúciós tevékenységből származó – készpénzt foglaltak le.

Tanúkat akart rávenni, hogy hazudjanak a rendőrségen

A PestiSrácok.hu szerint a közlemény arra is kitér, hogy miután K. tudomást szerzett a rendőri intézkedésről, számolt azzal a lehetőséggel, hogy a nyomozók őt is felelősségre vonják az eljárásban. 
Ezért a vád szerint a férfi két olyan személyt is felkeresett, akik rá nézve terhelő információkkal bírtak, majd őket arra törekedett rábírni, hogy a büntetőeljárás során, tanúkihallgatásukon állítsák valótlanul azt, hogy neki nem volt tudomása a lakásában folyó prostitúciós tevékenységről. 

A két tanú az ügyészség közlése szerint ennek ellenére beszámolt a nyomozóknak arról, hogy K. Krisztiánt a lakók többször figyelmeztették arra, hogy a lakásban prostitúciós tevékenység folyik és kérték, hogy tulajdonosként intézkedjen a tevékenység beszüntetése érdekében.

A Budapesti X. és XVII. Kerületi Ügyészség K. Krisztiánt és a 29 éves nőt prostitúció elősegítésének bűntettével, a férfit ezen túlmenően hamis tanúzásra felhívás bűntettével is vádolja. A kerületi ügyészség a vádiratban azt indítványozta, hogy a bíróság a vádlottakkal szemben tárgyalás mellőzésével, büntetővégzéssel hozzon érdemi döntést; a férfival szemben börtönbüntetést szabjon ki, amelynek végrehajtását próbaidőre függessze fel, a nővel szemben pedig pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.

K. Krisztián ügyéről már 2019-ben cikkezett a PestiSrácok.hu, ugyanakkor a volt politikus akkor helyreigazítást kért a portáltól, most azonban a vádemeléssel kiderült, hogy nem voltak tévesek a PestiSrácok.hu információi.

Lakás- és környezetpolitika megújítása

Kertész Krisztián 2004 februárjában lépett be az MSZP-be, és mozgalmat indított az államháztartás reformjának és átláthatóvá tételének népszerűsítése érdekében. 

Előadásain és a párttagok körében több ezer példányban terjesztett munkáiban az egészségügy, az adó- és nyugdíjrendszer, a lakás- és a környezetpolitika megújításának lehetőségeit ismertette előbb a Gazdaságpolitikai Klub, majd az általa alapított Ésszerűség és Felelősség Országos Platform vezetőjeként – írja a PestiSrácok.hu.

2007 és 2015 között a párt választmányának tagja és kongresszusi küldöttje, a 2010-es országgyűlési választásokon a párt budapesti és országos listáján képviselőjelölt, az MSZP 2010. július 4-i tisztújító kongresszusán az országos elnökségben tagjelölt, majd a 2010-es önkormányzati választásokon a Budapest VIII. kerület 11-es választókerületében önkormányzati képviselőjelölt volt. 2015-ben lemondott minden párttisztségéről és kilépett az MSZP-ből. 

Az eredeti cikk ITT olvasható.

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Pexels)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.