– Nincs olyan ép erkölcsű ember, aki helyeselné a háborút. A háborúban meggyilkolt emberek életét sem eszme, sem pénz nem adja vissza. Nincs másik életed, a halál visszavonhatatlan. Az emberi élet szent, mert véges, egyedi és megismételhetetlen, ezért mindenek fölött védendő. Legalábbis ezt gondoltuk a második világháború után, ez volt a vezérlőelve az európai építkezésnek. Ebben és eszerint éltünk az elmúlt pár évtizedben – írja Demeter Szilárd a Hungarian Conservative-on.
A legrosszabb is bekövetkezhet
A Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója szerint morálisan bármiféle háború vagy fegyveres konfliktus igazolhatatlan, ám ettől még létezett és létezik, valószínűsíthetően létezni is fog. A szerző megjegyzi,
emberi életeket oltottak ki akkor is, amikor a NATO Szerbiát bombázta. Emberi életeket oltottak ki Szíriában és Afganisztánban. Emberi életeket oltanak ki Ukrajnában. És ha eszkalálódni fog ez a háború, márpedig nagyon úgy néz ki, hogy túl fogja lépni Ukrajna határait, akkor emberi életeket fognak kioltani Oroszországban és Európában is.
Demeter Szilárd szerint a legrosszabb, ami bekövetkezhet, hogy nukleáris bombákat dobálnak az atomnagyhatalmak, amelynek következményeit el sem tudjuk képzelni.
– Most kellene megállni. Hátralépni kettőt. Megérteni, hogy miről szól ez a háború. Eldönteni, hogy mit akarunk. Hogy Putyin számára miről szól, azt pontosan nem tudjuk. Sokféle magyarázatot lehet olvasni a nemzetközi sajtóban, de igazából ezt csak Putyin tudja. A mi szempontunkból, az európai értékek horizontján belül ez a háború egy ország függetlenségéről és szuverenitásáról szól, valamint az önvédelemhez és a saját élethez való jogról, amit magyar nézőpontból csak helyeselni lehet – jegyzi meg.
A kollektív bűnösség kiterjesztése öncsonkítás
Demeter Szilárd úgy vélekedik, ebben a helyzetben fontos lenne tudni, hogy mit akar az Európai Unió.
Minden jel arra mutat, hogy nem békét akarnak, hanem legyőzni Putyint. És ez két különböző dolog
− írja. A Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója kitér rá, ő magyarként született Romániában, s gyermekkora jelentős részét a román kommunista diktatúrában élte le. Megjegyzi, hogy a rendszer propagandairodalma mellett valahogy Tolsztoj és Dosztojevszkij is „beszorult” a tantervbe. „Mivel akkoriban még nem volt internet, és a tévében sem volt semmi – Ceausescu gyárlátogatása nem tűnt annyira érdekesnek –, így mi, magyar nemzetiségű gyerekek elkezdtünk olvasni. Még az áramszünetek alatt is olvastunk, miközben fagyoskodtunk, mert akadozott a fűtés, és csak hetente kétszer volt meleg víz” – írja. Demeter Szilárd megjegyzi, akkor ugyan nem volt háború, de voltak nehézségek. A szerzőnek meggyőződése, hogy anyanyelvük, az olvasás tartotta életben őket.
