– Nincs olyan ép erkölcsű ember, aki helyeselné a háborút. A háborúban meggyilkolt emberek életét sem eszme, sem pénz nem adja vissza. Nincs másik életed, a halál visszavonhatatlan. Az emberi élet szent, mert véges, egyedi és megismételhetetlen, ezért mindenek fölött védendő. Legalábbis ezt gondoltuk a második világháború után, ez volt a vezérlőelve az európai építkezésnek. Ebben és eszerint éltünk az elmúlt pár évtizedben – írja Demeter Szilárd a Hungarian Conservative-on.
A legrosszabb is bekövetkezhet
A Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója szerint morálisan bármiféle háború vagy fegyveres konfliktus igazolhatatlan, ám ettől még létezett és létezik, valószínűsíthetően létezni is fog. A szerző megjegyzi,
emberi életeket oltottak ki akkor is, amikor a NATO Szerbiát bombázta. Emberi életeket oltottak ki Szíriában és Afganisztánban. Emberi életeket oltanak ki Ukrajnában. És ha eszkalálódni fog ez a háború, márpedig nagyon úgy néz ki, hogy túl fogja lépni Ukrajna határait, akkor emberi életeket fognak kioltani Oroszországban és Európában is.
Demeter Szilárd szerint a legrosszabb, ami bekövetkezhet, hogy nukleáris bombákat dobálnak az atomnagyhatalmak, amelynek következményeit el sem tudjuk képzelni.
– Most kellene megállni. Hátralépni kettőt. Megérteni, hogy miről szól ez a háború. Eldönteni, hogy mit akarunk. Hogy Putyin számára miről szól, azt pontosan nem tudjuk. Sokféle magyarázatot lehet olvasni a nemzetközi sajtóban, de igazából ezt csak Putyin tudja. A mi szempontunkból, az európai értékek horizontján belül ez a háború egy ország függetlenségéről és szuverenitásáról szól, valamint az önvédelemhez és a saját élethez való jogról, amit magyar nézőpontból csak helyeselni lehet – jegyzi meg.
A kollektív bűnösség kiterjesztése öncsonkítás
Demeter Szilárd úgy vélekedik, ebben a helyzetben fontos lenne tudni, hogy mit akar az Európai Unió.
Minden jel arra mutat, hogy nem békét akarnak, hanem legyőzni Putyint. És ez két különböző dolog
− írja. A Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója kitér rá, ő magyarként született Romániában, s gyermekkora jelentős részét a román kommunista diktatúrában élte le. Megjegyzi, hogy a rendszer propagandairodalma mellett valahogy Tolsztoj és Dosztojevszkij is „beszorult” a tantervbe. „Mivel akkoriban még nem volt internet, és a tévében sem volt semmi – Ceausescu gyárlátogatása nem tűnt annyira érdekesnek –, így mi, magyar nemzetiségű gyerekek elkezdtünk olvasni. Még az áramszünetek alatt is olvastunk, miközben fagyoskodtunk, mert akadozott a fűtés, és csak hetente kétszer volt meleg víz” – írja. Demeter Szilárd megjegyzi, akkor ugyan nem volt háború, de voltak nehézségek. A szerzőnek meggyőződése, hogy anyanyelvük, az olvasás tartotta életben őket.
„Hamarabb olvastam el Dosztojevszkijt, mint Thomas Mannt, akit a 20. század egyik legnagyobb költője, József Attila is imádott. Később, a 90-es évek második felében nehezen ugyan, de beszereztem Venedikt Jerofejev Moszkva című remekművét is”
– jelentette ki. Hozzátette, szerinte nem biztos, hogy valakit műveltnek lehet tekinteni a nyugati kultúrában, aki nem hallott Csajkovszkijról. Így amikor az orosz–ukrán háború miatt orosz műalkotásokat, alkotókat, előadókat, szellemi kiválóságokat vagy sportolókat tiltanak ki és törölnek el, Demeter Szilárd szerint ezzel a Nyugat önmagát szankcionálja.
„A nyugati kultúra számos remekműve született különböző hadszíntereken, és az alkotók nem mindig a Vöröskereszt munkatársaiként mentek oda. Töröljünk-e ki minden verset, regényt, színdarabot, kompozíciót stb., amelyek ágyúdörgés alatt jöttek létre?” – teszi fel a költői kérdést Demeter Szilárd. „Ráadásul a kollektív bűnösség elvének mindenre kiterjedő alkalmazását talán nem is kellene olyan szívből tapsolni – ez egy bumeráng, ami általában visszaüt. Ne feledkezzünk meg a 20. századról, nem is volt olyan régen: a nácik és a kommunisták is szívesen használták. Emlékezzünk arra, hogy a náci és a kommunista diktatúra alatt is szenvedtünk itt Közép-Európában, és egyik sem volt jó. (…) Hallgassuk és nézzük az oroszokat. Amíg lehet. Mondj nemet a háborúra – és mondj igent a kultúrára!” – zárja gondolatait a szerző.
Borítókép: Demeter Szilárd (Fotó: Bach Máté)
