Több mint hárommilliárd forintból újul meg a XVI. kerületi szakrendelő

Új szakellátások és egynapos sebészet is várja a betegeket az Egészséges Budapest program részeként felújított és bővített XVI. kerületi szakrendelőben, amit Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere adott át.

Szabó Réka Zsuzsanna
2022. 03. 19. 14:31
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kiss Marianna igazgató arról beszélt, hogy az 1600 négyzetméterrel bővült szakrendelő mintegy 2,4 millió forint állami és 643 millió forint önkormányzati forrásból újult meg, illetve 235 millió forintot költöttek orvostechnológiai fejlesztésre. Elmondta, hogy az intézményben a legtöbb, járóbetegként igénybe vehető prevenciós, gyógyítási vagy rehabilitációs ellátási forma igénybe vehető. A földszinten kapott helyet a 24 órás orvosi ügyelet. Az első emeleten alakították ki a radiológiát, ahol új szolgáltatásként mammográfiai vizsgálatokat is végeznek a jövőben. A második emeleten található az ortopédia, a reumatológia, a fizikoterápia és a sebészet, amelynek műtőjében kisebb műtétek elvégzésére van lehetőség. Kiemelte, hogy az egynapos sebészeten eddig döntően csak szemészeti beavatkozásokat tudtak végrehajtani, de a kapacitás bővítésnek köszönhetően ezentúl már kisebb ortopédiai műtéteket is végezhetnek. A műtőben hat ágy található, és az emeleten egy központi sterilizálót is kialakítottak. Mindezek mellett bővítették a diabetológiai, endokrinológiai, kardiológiai, urológiai és gasztroenterológiai ellátásokat. Automata lifteket építettek a régiek helyére, napelemek kerültek a tetőre, korszerűsítették a hőszigetelést, a hűtő-fűtő berendezéseket, és új bútorokat is beszereztek – tette hozzá.

Borítókép Kovács Péter, Kiss Marianna, Kásler Miklós, Szatmáry Kristóf (Fotó: Gál Viktor)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.