– Miniszterelnök úr, megszámoltam, ez a 27. országos kampány, amelyben részt vesz. Mégis, a jelenlegi nagyon kilóg a sorból. Ilyen ugyanis nem történt még, mármint hogy egy háború szárnyai alatt készülünk választani.
– Nincs két egyforma kampány, mert egy választás soha nem a jelöltekről vagy a kormányfőről szól, hanem mindig az országról. Az ország pedig folyamatosan változik, ezért minden kampány izgalmas, és más, mint a többi. Kampányidőszakban jól látszik, hogy milyen állapotban van egy ország, és ennek a mostaninak nagy meglepetése számomra, hogy a cudar körülmények és a heves kampány ellenére Magyarország józan állapotban van, és a magyar emberek a legbonyolultabb nemzetközi összefüggéseket is kristálytisztán átlátják. Pontosan értik, hogy ez a voksolás egyben választás háború és béke, belesodródás és kimaradás között, s közben ott segítenek az Ukrajnából menekülőknek, ahol csak tudnak. Röviden, egy felnőtt, érett nemzet képe rajzolódik ki előttünk.
– Az ön ellenfele, Márki-Zay Péter szerdán Pécsen azt mondta, hogy a fiataloknak fontosabb a vér, mint az olaj, és hogy Ukrajna a mi háborúnkat vívja. A baloldal jelöltje eddig sem takarékoskodott hajmeresztő mondatokkal, de ez valami egészen új szint. Mi ezzel az uszítással a célja?
– Magyarország mögött egy világjárvány, mellette egy háború, előtte egy teljes újragondolásra szoruló európai gazdaság, ilyenkor egy vezetőnek alaposan meg kell gondolnia, hogy mit beszél. A zavaros és veszélyes mondatok kockára teszik a biztonságot és kiszámíthatóságot. Márpedig a baloldal ebben a kampányban a tiszta, egyenes beszéd erényével nem vádolható meg. Szerintem az ukránok nem a mi háborúnkat vívják. Magyar fülnek ez abszurd, hiszen két nagy ország, két nagy szláv nép áll háborúban egymással. A háború nem egy indiánregény, amelynek lapozgatása közben a többnyire tinédzser olvasó beleképzelheti magát az egyik vagy másik oldal szerepébe. Ez a hozzáállás a politikában életveszélyes. Le kell szögeznünk, hogy ez nem a mi háborúnk, de bennünket érintő háború, hiszen a szomszédunkban tombol, és nemcsak eltévedt lövedékek, hanem megtervezett harci cselekmények is kerülhetnek kőhajításnyira a magyar határtól. Például, ha fegyvereket szállítanánk Ukrajnába, akkor bármelyik pillanatban várhatnánk a szállítmányokat megsemmisítő katonai csapásokat. Mi közel vagyunk a harcoló felekhez, ismerjük őket, minket nem lehet felültetni, emlékszünk, hogyan bántak az ukránok a kárpátaljai magyarokkal, és tudjuk, hogy azok a nyugati képzelgések, amelyek Ukrajnát mintademokráciának állítják be, a terep nem ismeretéből adódnak. Ugyanakkor Ukrajna létében fenyegetett állam lett, hiszen Oroszország háborút indított ellene. Nem kétséges, hogy a felelősség a háborúért az oroszok vállát nyomja, bármilyen úton jutottak is erre a döntésre. Ilyen helyzetben a bajbajutottakat meg kell segíteni. Ezért segítünk Ukrajnának, és nem azért, mert a mi háborúnkat vívná. Vannak nyugati országok, amelyek úgy akarják elrendezni a háború utáni világot, hogy teljes szakadás álljon be Nyugat és Kelet között. Ha ez bekövetkezne, az nekünk, magyaroknak és egész Közép-Európának rossz lenne. Az a történelmi tapasztalatunk, hogy ha a világ nagy erőcsoportjai között konfliktus és elszigetelődés alakul ki, akkor annak mi isszuk meg a levét.