Mire készülnek?
Ismert: a kisadózó vállalkozók tételes adója, azaz a kata módosítása miatti tiltakozás ürügyén Gyurcsány Ferenc rendre lázadást emleget, a hatalom átvételére tesz ködös utalásokat, illetve útszéli stílusban sértegeti Orbán Viktort. „Nem kétséges: a végén veszíteni fog. A valóság megmutatja, ki az úr a háznál. És nem Orbán. Iszonyatos lesz az ébredés” – írta a napokban a bukott miniszterelnök. Hozzátette:Mi megtanultuk a leckét. 2002 leckéjét, 2006 leckéjét és 2022 más természetű leckéjét. Készülünk.
Egy másik, konkrétan „lázadás” című bejegyzésében Gyurcsány megértéséről biztosította „a budapesti hidak lázadóit”. „Rosszul működő rendszert bontani hazafias tett. Akkor is, ha a rendszerbontók az ellenzék intézményes szereplőivel, szóval velünk szemben is bizalmatlanok. Lázadásuk a kormánnyal való megalapozott ellenszegülésből ered, de messzebbre mutat. Hogy mi lesz a vége, az csak részben múlik a lázadókon. Sokkal inkább azon, hogy a lázadás tettekben is megtestesülő vágya hány ember lelkét, szívét, értelmét keríti majd hatalmába. A lázadók mintha készülnének valamire. Hogy révbe érnek-e, nem tudom. De igaz, készülni kell” – írta.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!