A Jobbik Facebook-oldalait viszik Jakabék

Továbbra is jobbikos Facebook-oldalak elvételével építi közösségi médiáját Jakab Péter, aki egykori pártja helyett „a nép pártját” választotta. A Jobbikból való kilépés napján a bukott pártelnök és frakcióvezető több, eredetileg a Jobbik Ifjúsági Tagozatának települési oldalát vette el és nevezte át a Nép pártjára.

2022. 08. 16. 5:50
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Jobbik Ifjúsági Tagozatának (IT) közösségi oldalait happolja el Jakab Péter új formációja: mára az érpataki, az újfehértói és a nagykállói Facebook-csoportok Jakab Péter pártból való kilépésének napjától, azaz augusztus 12-e óta a Jobbik IT helyett a Nép pártja elnevezéssel futnak. A fentieken kívül a Szabolcs 6. Vk nevű közösségi csoport kapott még új nevet, úgy tűnik, Jakab Péter csapatának egyelőre négy oldalt sikerült átvennie a Jobbiktól a közösségi médiában.

Ezzel együtt a jobbikos csoportok is igen vegyes képet mutatnak, szemlátomást komoly harc megy a kisebb-nagyobb követői létszámú csoportokért. Az elmúlt napokban a Jobbikból való kilépésükről hírt adó 18 alapszervezetnél is jól érzékelhető, hogy több mint a fele közösségi oldalát továbbra is a Jobbik kezeli – tartalmuk teljesen megegyezik, vagyis látható, hogy a párt központilag teszi ki a különböző bejegyzéseket.

Dacára annak, hogy az oldal profilképén Jakab Péter és a Nép pártján felirat látható. Van olyan oldal is, amely teljesen inaktív, ilyen például a dunaharaszti, a bőcsi vagy a tarcali csoporté. A tiszaújvárosi közösségi oldalon például az odalátogató még mindig a választás előtti összefogásban részt vevő elbukott baloldali pártok közös, Egységben Magyarországért feliratával találkozik. A frissen feloszlott jobbikos taktabáji alapszervezetnek pedig nincs Facebook-oldala.

A jobbikos oldalak elvétele egyébként nem újdonság. Jakab július 15-én, aznap, amikor képviselőtársai leváltották a Jobbik frakciójának vezetéséről, A nép pártján elnevezéssel új közösségi teret nyitott önmaga reklámozására. Akkor a bukott politikus bizalmasával, Molnár Enikővel a Jobbikhoz köthető Zöld Válasz Egyesület Facebook-oldalát vette el. Mint lapunk megírta, a szervezet egyik képviselője Nunkovics Tibor, a Jobbik nemrég megválasztott pártigazgatója, de korábban Molnár Enikő is tagja volt az egyesületnek, a teljesen inaktív oldalnak pedig kezelője volt, így annak átnevezése és új arculatának megteremtése nem okozhatott nehézséget Jakabnak és Molnárnak.

Az új brand építése egyébként az évek óta létező jobbikos IT-oldalak elvételével sem egyszerű, hiszen a követők száma messze alulmarad a Jobbiknál maradt központi csoportokénál. Érpatak esetében például a Jobbiknak tízezer követője van, ezzel szemben a Jakabék által elhappolt, ma már Nép pártján Érpatak néven futó oldalt csak 611-en kísérik figyelemmel.

Ezzel együtt a Jobbik sincs könnyű helyzetben, hétfőn újabb tagjuk jelentette be, hogy kilép a pártból, és Jakabhoz csatlakozik. Salamon Gergő távozása várható volt, a Hajdú-Bihar megyei elnök ugyanis már korábban közölte, ha Jakab Péter úgy döntene, hogy új pártot alapít, akkor nemcsak ő fog vele menni, hanem jó eséllyel a kelet-magyarországi tagság jelentős része. Salamon a Telexnek azt mondta, vele együtt várhatóan a párt számos hajdú-bihari tagja is ki fog lépni a közeljövőben, a végén pedig csak egy tagszervezet és összesen négy-öt Jobbik-tag maradhat a megyében. Arról is beszélt: várhatóan ő is, a pártból kilépő társai is csatlakoznak majd Jakab Péter új formációjához. Pár napja Zágráb Nándor, a Jobbik Pest megyei elnöke jelentette be távozását a pártból, mondván, Jakab kiszorítása a Jobbikból az utolsó csepp volt a pohárban. Közölte, „maradnak a nép pártján”, és csatlakozik Jakab Péterhez, aki szerinte „hamarosan ismét az ellenzék legnépszerűbb politikusa lesz”.

Az elmúlt napokban feloszlott jobbikos alapszervezetek közül egyébként kettő Hajdú-Bihar megyei, három Pest megyei, míg a Jakab hátországának számító Borsodban hét, Szabolcsban pedig, amely az erőszakbotrányba keveredett Földi István megyéje, hat szervezet döntött a párt elhagyása mellett.

Borítókép: Jakab Péter (Fotó: Facebook/Jakab Péter)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.