A hatékonyság tekintetében ugyanis a budapesti vezetés valóban alapos tréningre szorul, teljesen támogathatónak tűnik tehát az a gondolat, hogy Karácsony Gergely és csapata egy külföldi szervezettől kér segítséget a munkájuk alapszintű ellátásához. Bár előbb eszükbe jutott volna a szakértők bevonása, akkor talán nem használt német járművekkel akarták volna „zöldíteni” a BKV járműparkját.
De legalább három év után beismerték a rátermettlenségüket! – tette hozzá a portál.
A főváros élén álló zöld–bolsi csapat valamit megint összekuszált. Az NDI ugyanis nem kifejezetten az a szervezet, amelyre a fővárosnak szüksége lenne. Az NDI referenciái között nem szerepel a hulladékgazdálkodás, a forgalomszabályozás, zöldterület-fejlesztés. Gyakorlatilag semmi olyasmit nem tudnak, amire Budapest vezetésének jelenleg szüksége lenne. Az NDI sokkal inkább hasonlítható egy olyan fedőszervezethez, amelyik akkor jelenik meg egy országban, ha ott rossz szándékú emberek zűrzavart akarnak kelteni. De kezdjük az elején! – írja a Kontra.hu.
Az NDI leginkább az amerikai Demokrata Párthoz és a Liberális Internacionáléhoz kötődik, világnézeti irányultsága tekintetében így nem igazán vannak megválaszolatlan kérdések. A szervezet elnöke egy ízig-vérig Clinton-kliens, aki a volt külügyminiszternek köszönhette diplomatakarrierjét.
Ez az összefonódás mindössze azért aggályos, mert az amerikai kongresszus hívta életre a szervezetet az 1980-as évek elején, működésében pedig függetlennek kellene lennie. Egy közpénzzel bánó szervezet, amely külföldön végzi a tevékenységét, nem lehet részrehajló.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!