
Egy ilyen gyanús e-mail esetén sem a csatolmányra, sem a linkelt oldalra nem szabad kattintani, mert már ettől olyan kémprogramok indulhatnak el, amelyek adatszerzésre irányulnak.
A főtitkárhelyettes rámutatott, napjainkban gyakran a bankokéra megtévesztően hasonló oldalakon gyűjtik be az adatokat a csalók, megjelent az úgynevezett „függönyoldalra terelés”. Ez úgy védhető ki, hogy ha a felhasználó a bank ismert oldalát írja be a böngészőbe vagy a keresési előzményekből nyitja meg, nem pedig keresőoldalról próbálja elérni, ahol a találatok között fizetett hirdetésként gyakran áloldalak jelennek meg.

Farkas Péter alezredes, a BRFK gazdasági bűnözés elleni főosztályának vezetője a megelőzésre helyezve a hangsúlyt egy konkrét nyomozásról is beszélt. Tavaly januárban született az első feljelentés egy adathalász ügyben, és azóta adathalászattal kapcsolatos ügyek százait egyesítették. Összesen huszonhét gyanúsítottat fogtak el, hét városban, huszonöt ingatlanban tartottak kutatást, és a megalapozott gyanú szerinti külföldi szervező ellen elfogatóparancsot adtak ki. Az egyesített ügyben 203 sértett 326 millió forintot vesztett, 218 esetben viszont a bűncselekmény kísérleti szakban maradt.
Farkas Péter leszögezte, hogy nem elég a rendőri fellépés, szükség van arra is, hogy minél több emberhez jusson el, hogy miként tud biztonságosan internetezni, és ezáltal kivédeni a csalásokat.
Az adathalászok olyan csalók, akik megbízható félnek kiadva magukat az interneten megpróbálnak adatokhoz hozzájutni. Különösen fontos a biztonságos környezet – folytatta –, az, hogy eredeti szoftvereket, operációs rendszert, vírusirtót érdemes használni és a frissítéseket is véghez vinni, valamint nem szabad letölteni semmilyen idegenek által javasolt programot, alkalmazást.
Ha mégis megtörténik a baj, akkor a felhasználó forduljon a pénzintézetéhez, tiltsa le a kártyáját, illetve tegyen bejelentést a rendőrségen – tanácsolta.
Borítókép: Ilyen és ehhez hasonló e-mailekkel is próbálkoznak az adathalász bűnözők (Fotó: BRFK)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!