Kissé zavaros gondolatok ezek, hisz azt feltételezik, hogy a tankönyv tanítja a tanulót, nem a tanár. De ebben az őrült beszédben hiába keresnénk rendszert, úgyis csak gyűlöletet találnánk benne.
Mindenesetre Miklósi László történelemtanárnak nagy karrierje lehetett volna a Trianon utáni Jugoszláviában, Csehszlovákiában és pláne Nagy-Romániában. Ilyen hozzáállással rögtön a magyar nyelvű oktatás főcenzorává nevezték volna ki, hisz engesztelhetetlenebbül irtaná a magyar érzelmet az oktatásból, mint százezer román, dákórománhívő dászkál. Balcsikon bizonyára takaros villája lenne, természetesen román királyi adományként…
A magyar dicsőség – merthogy van ilyen, Miklósi úr (tudom, hogy Marx szerszámosládájával felszerelkezve nehéz kibontani ezt a fogalmat) –, a magyar hazafiság, a magyar bátorság, a magyar jellem igenis része a magyar történelemnek. Nem szerencsétlen, menekülő nép vagyunk, nem az Augsburg–Muhi–Mohács–Trencsén–Világos konstellációban gondolkodunk magunkról. Tudom, hogy ez fáj önnek, tudom, hogy önök ezt szeretnék.
De Miklósi úr, kérem, gondoljon azokra, akik az életüket adták a hazáért, gondoljon hőseink áldozathozatalára, és ne legyen hazafiatlan. A vadglobalizáció korában ne kifogásolja az identitásépítést. Történelemtanárként ez megbocsáthatatlan bűn. Tudjuk, hogy gyáva népnek nincs, de pardon, önnek van hazája?
…
Ha az összes Poszt-traumát látni szeretné, akkor kattintson ide: magyarnemzet.hu/poszt-trauma
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!