Kovács Béla várhatóan nem vesz részt ügye harmadfokú tárgyalásán, bár korábban többször is azt mondta lapunknak, haza akar jönni Moszkvából, hogy a Kúrián bizonyítsa igazát. Ám most azt írta, nem biztos, hogy a munkahelye elengedi ilyen hosszú időre (egy hétre – a szerző), így érkezése mégsem valószínű.
Tudni kell, hogy Kovács magyar állampolgár, így az ukrajnai háború miatti tilalmak ellenére kerülő úton, de haza tudna jönni.
Lapértesülések szerint számos orosz állampolgár is úgy távozik Oroszországból, hogy EU-s vízumot szerezve átautózik Finnországba, és Helsinkiben száll repülőgépre. Kovácsnak pedig nincs szüksége vízumra. Azt pedig továbbra is tagadja, hogy kém volt vagy kémkedett volna bárkinek is.
– Nem vagyok kém, soha nem is voltam az
– szögezte le lapunknak ismételten a Moszkvában egykori egyetemén óraadó tanárként tevékenykedő, egyébként közgazdász Kovács Béla, a Jobbik korábbi vezető politikusa. Kovácsot az Európai Unió kárára elkövetett költségvetési csalással és az Európai Unió intézményei elleni kémkedéssel vádolja a Központi Nyomozó Főügyészség. A vádhatóság szerint a képviselő 2012 és 2014 februárja között a budapesti nagykövetségükön fedésben dolgozó orosz katonai hírszerzőknek adott át információkat a többi között energetikai ügyekben, az EP-választásokról, a magyar belpolitikai helyzetről és a paksi atomerőmű bővítéséről. Kovács egyébként a 2000-es évek közepén tűnt fel a pártban, amelyet anyagilag is támogatott, valamint ő felelt azért, hogy az eredetileg oroszellenes Jobbik külpolitikai irányvonala megváltozott, s nyitott Moszkva felé.
A vádirat szerint Kovács Béla operatív feladata volt az is, hogy olyan politikai csoportosulást hozzon létre az EU-ban, amelynek célja az unió politikájának gyengítése, Oroszország hatalmi érdekeinek megfelelően.
Ez a leírás a Jobbik volt politikusának tevékeny részvételével 2009-ben Budapesten megalakított Európai Nemzeti Mozgalmak Szövetségére illik rá. A Jobbik egykori EP-képviselője kincstárnoka lett az EU szélsőjobboldali, orosz kapcsolatrendszerrel bíró pártjait tömörítő szervezetének, amelynek 2013 és 2015 között elnöke is volt.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!