Nyílt beavatkozás
Mint azt lapunk is megírta, a múlt héten Twitter-üzenetben számolt be David Pressman amerikai nagykövet arról, hogy találkozott két magyar bíróval, Matusik Tamással és Vasvári Csabával, akik nem mellesleg az Országos Bírói Tanács (OBT) tagjai is. A Tűzfalcsoport információi szerint az ügy bírósági körökben megütközést keltett, a lap forrása úgy értékelte az esetet, mint durva beavatkozást a magyar igazságszolgáltatásba. A szakértők egyöntetűen elítélték a két bíró és az amerikai nagykövet közötti egyeztetést. A Magyar Nemzet megkeresésére korábban Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ főigazgatója leszögezte:
Az, hogy a baloldali Biden-adminisztráció diplomatája egy kedélyes beszélgetésnek álcázott raportra rendel be magyar bírákat, ráadásul egy olyan testület tagjait, amely a magyar bíróságok igazgatásának felügyeletét látja el, komoly szuverenitásproblémákat vet fel.
Szánthó Miklós kitért arra is, hogy a találkozón részt vevő bíráknak tisztában kellett lenniük azzal, hogy David Pressman egy külföldi államot és kormányt, annak érdekeit képviseli, valamint a budapesti amerikai nagykövetség elmúlt időszakban tett, politikai marketing területére tartozó tevékenységével is.
Ezeket az akciókat idézte fel még a The Wall Street Journal is, »bohóckodásnak« minősítette a napokban, többek között a nagykövetség genderpropagandáját is
– idézte fel a főigazgató. Szánthó Miklós megjegyezte: az Országos Bírói Tanács szóban forgó két tagjának erkölcsi és morális alapon meg kellene fontolniuk a tisztségükről való lemondást, de minimum a nyilvános bocsánatkérést. Ifj. Lomnici Zoltán az ügy kirobbanásakor ugyancsak lapunknak nyilatkozott arról, hogy
„Amerika alkotmányos alapelveivel is összeegyeztethetetlen, hogy más hatalmi ágak megpróbáljanak beleszólni a bírói igazságszolgáltatás működésébe, s hogy egy-egy konkrét ügyben az ő presszionálásukra szülessen hivatalos döntés”.
A Századvég jogi szakértője jelezte: a bírák etikai kódexe szerint a bíró az ítélkező tevékenysége során mindenféle befolyástól, nyomástól, fenyegetéstől és egyéb beavatkozástól mentesen kell hogy eljárjon.