De nézzük, hogy pontosan ki is Laura Quinn és Mark Steitz, mit lehet róluk tudni! Kezdjük a hölggyel, aki a Datapraxis igazgatói székében ül!
Quinn a Demokrata Párt egyik bennfentesének számít, Al Gore alelnök kabinetfőnök-helyetteseként ténykedett, de Joe Biden vezető kommunikációs és gazdaságpolitikai tanácsadójaként is dolgozott. Ezeken túl vezető pozíciót töltött be a Demokrata Párt több elnöki kampányában, egyebek mellett feltűnt Bill Clinton oldalán is.
A Datapraxisban ugyancsak igazgatói tisztséget betöltő Mark Steitz a Columbia Egyetem adjunktusa. A Demokratikus Nemzeti Bizottság kommunikációs és kutatási igazgatója volt Ron Brown kereskedelmi minisztersége alatt. Ő tervezte Bill Clinton 1992-es kampányának targetálási rendszerét. Nem elhanyagolható körülmény, hogy Steitz-et korábban Soros György számos politikai kutatás lebonyolítására kérte fel. Ez a gyakorlatban úgy nézett ki, hogy Steitz PR-cége megbízásokat kapott a spekuláns érdekeltségeitől, és kivette a részét a 2008-as amerikai elnökválasztási kampány demokrata párti kommunikációjából is.
A Datapraxis honlapja alapján elsősorban az a cég célja, hogy masszív adatgyűjtéssel, úgynevezett választói törzsek meghatározásával, üzenetek tesztelésével, kutatásokkal, végül pedig a választók célzott megszólításával segítsék az ügyfeleiket. A cégcsoport már a választási kampányt megelőző időszakban profilozta a közösségi médiumok felhasználóit. Targetált üzenetekkel, egyrészt a bizonytalan jobboldali szavazókat próbálták távol tartani a választásoktól, másrészt maximalizálni szerették volna a baloldali voksok számát.
A Datapraxis OÜ egyébként a Teatmik.ee észt céginformációs oldal adatai szerint furcsa módon 2020 második negyedéve óta adóköteles forgalom nélkül működik.

A DatAdat-csoport másik észtországi vállalata, a DatAdat OÜ viszont komoly eredményt ért el 2022 első negyedévében. A Teatmik.ee szerint a 2019 márciusában bejegyzett vállalkozás idén január és március között 2 074 816 eurós adóköteles forgalmat bonyolított le, azaz mostani árfolyamon számolva jó háromnegyed milliárd forintot kasszírozott. A Ficsor Ádám és Szigetvári Viktor képviseletével működő vállalat legutóbbi rekordját – nem meglepő módon – a 2021 őszi előválasztás idején futotta, amikor három hónap alatt több mint 1,1 millió euró adóköteles forgalmat szerzett. 2022 második negyedéve sem alakult rosszul, ugyanis csaknem egymillió euró volt az észt DatAdat adóköteles forgalma. Láthatjuk tehát, hogy a magyar választási ciklus alakulása erősen összefügg az észtországi vállalkozás eredményességével. Ami változatlan, az az alkalmazottak száma, ami a kezdetek óta nulla fő.

Amerikából guruló dollárok
A rendszerváltás utáni magyar demokrácia történetében példa nélküli külföldi beavatkozási kísérlet anyagi hátterét a New Yorkban luxuskörülmények között élő Korányi Dávid nevéhez köthető Action for Democracy nevű amerikai szervezet biztosította. Az egyelőre ismeretlen adományozóktól befolyt 1,8 milliárd forint Márki-Zay Péter mozgalmán keresztül érkezett a baloldal kampányának támogatására. A guruló dollárokból bőven jutott a DatAdathoz kapcsolódó költésekre is, vélhetően ebből is finanszírozták az sms-kampányokat és Facebook-hirdetéseket is. Korányi 2019 őszétől Karácsony Gergely városdiplomáciai főtanácsadója, és a főpolgármester bejelentése szerint az év végén távozik posztjáról, de az együttműködést folytatni szeretnék más formában. Még 2010 előtt Bajnai Gordon miniszterelnöki főtanácsadójaként, majd kül- és biztonságpolitikáért felelős szakállamtitkáraként vált ismertté Korányi, aki rendre olyan munkahelyeken köt ki, ahová megérkezik Soros György pénze. Például évek óta stratégiai tanácsadója a pozsonyi székhelyű Globsec nevű globalista-neoliberális intézménynek, amelyet természetesen a spekuláns legfontosabb alapítványa is támogat.
Borítókép: Bajnai Gordon (Fotó: Dunántúli Napló/Laufer László)





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!