Magyar népszokások mindenszentek és halottak napján

Mindenszentek napján, november 1-jén ünneplik a katolikusok az összes szentet, vagyis valamennyi megdicsőült lelket, november 2-án, halottak napján pedig megemlékeznek minden elhunytról, különösen a tisztítótűzben szenvedő lelkekről. Kevesen tudják, hogy a magyarok virágot se vittek eredetileg a sírokra majdnem a huszadik századig. Ezt a szokást német hatásra vettük át a Monarchia idején, sokan – főleg a protestáns vidékeken – egészen a század közepéig ellenálltak a német hatásnak, és nem vittek virágot a sírokra. Talán ezért is jó, ha felidézzük, hogy hazánkban milyen ősi szokások fűződnek ehhez az ünnepkörhöz.

temető halottak napja mindenszentek Fotó: Kurucz Árpád

Cselédfogadás

Egyes területeken ehhez a naphoz – a szomorú tartalmak mellett – némi vidámság is tartozott. Gyakori volt a két ünnep közt a mindszenteki legény- vagy leányvásár. Egyes helyeken ez volt a napja a cselédek, szolgálók felfogadásának is, béresek szerződtetésének. Azért volt ez így, mert legtöbb helyen halottak hetén szigorú munkatilalom volt érvényben, tilos volt mosni, meszelni, hisz a bűnök szennye a ruhába ragadna, a meszelt falat ellepnék a férgek. Valóságos őszi szünet volt a mezőgazdaságban, így volt idő és lehetőség megszervezni hasonló jeles eseményt. A vásáron aztán lehetett díszes gyertyákat vásárolni, amivel az este tovább ünnepelték mindenszenteket – olvasható a Nullahategy.hu cikkében.

Kolduskalács

Főleg Szeged környékén és a Dél-Alföldön dívik a kolduskalács készítése. Az asszonyok mindenszentek ünnepén sütöttek egy szép kerek és fehér üres kalácsot, és mise után a temető kapujában várakozó koldusoknak adták azzal a kéréssel, hogy ők is emlékezzenek meg a család halottairól. A koldusok könyörgését a régi szegedi hagyomány különösen foganatosnak tartotta. 

Más helyeken ebből a kalácsból a sírokra is helyeztek mennyei táplálékként a sírba visszatérő lelkeknek. 

Az asszonyok ebben az időben gyászruhát öltöttek, felfüggesztették minden munkájukat, és a halottak hetében kukoricamorzsolással vagy hasonló ülőmunkával foglalkoztak, miközben halottaikért imádkoztak. Régi szegedi polgárasszonyok mézzel vonták be a kalács tetejét. Jellegzetes alsótanyai alakjában fonadék, amelyet perecbe foglaltak bele. A Tápén sütött, briós formájú kis fonott kalácsot kúdústuboréknak hívták. A székelyek cipót, más néven a halottak lepényét sütötték meg. 

Lélekharang

A Dunántúl egyes vidékein, ahol a falvakban külön harangláb volt, az emberek ezen a napon összegyűltek reggel a haranglábnál, s sorban álltak, hogy egymás után egyenként maguk húzzák meg a harangot. Jóformán egész nap sorban álltak, hogy úgymond „verset harangozzanak”, méghozzá mindenki annyit, ahány halottja volt. Amíg várakoztak, csendben imádkoztak holtaikért. 

A halottak estéjén az elhunytak emlékezetére országszerte egy, esetleg két óráig szólnak a harangok. 

A tápéi hagyomány szerint ez idő alatt nyugszanak, megpihennek, nem szenvednek a lelkek a tisztítóhelyen. Ez a jámbor hiedelem már a középkor európai legendavilágában felbukkan, először Damiani Szent Péter említi (az 1072-ben elhunyt egyháztanítót, vallási reformert Dante a paradicsom legmagasabb szférájába helyezve ábrázolta, mint Assisi Szent Ferenc elődjét).

Halottak terítéke, halottak étele

A néphit szerint a sírokat is azért kell megszépíteni, hogy a halottak szívesen maradjanak lakhelyükben. Ma már ezek a háttértörténetek kikoptak a köztudatból, de a szokás megmaradt. A régi, magyar háztartásokban a sírok rendbetétele mellett a hazalátogató elhunyt lelkeknek egyes tájakon otthon meg is terítettek vagy legalább sót, kenyeret és vizet helyeztek az asztalokra. 

A halottak táplálása sok helyen, sok népnél megvan ezen a napon (például az angolszász gingerbread man, azaz gyömbéremberke is ehhez tartozik), Magyarországon számos helyen más és más formában etetik a halottakat. 

Egyes helyeken „halottrétest” sütnek, amit az ablakba tesznek ezen a napon. Más helyeken a vacsoránál eggyel több terítéket tesznek fel, amely mellé annyi villát tesznek, ahány halottja van a háznak. Göcsejben a család otthonában éjszakára terítenek az elhunyt hozzátartozók számára. Az ételt azután koldusoknak, szegényeknek ajándékozzák, esetleg maguk költik el. Erdélyben is táplálják a holtakat: az elkészített vacsorát összecsomagolták, és kivitték a temetőbe a sírra, majd ott hagyták.

Gyertyagyújtás

Halottak napján ma is szokás a sírokat feldíszíteni, megtisztítani és gyertyát is gyújtani az eltávozott lelkekért. Erre a néphit szerint azért van szükség, mert ilyenkor hazalátogatnak a holtak, elhagyják nyughelyüket. De az senkinek nem jó, ha a lelkek nem tudnak békében nyugodni, így a sírokon gyújtott gyertyák fénye segít újra visszatalálni a sírba, és nem kísértenek, nem nyugtalanítják az élőket. 

A gyertyaláng Krisztus jelképe, aki életét adta az emberekért, hogy elhozza nekik a megváltás fényét. 

Az Alföldön és a Vajdaságban a család minden tagja meggyújt egy gyertyát és a hiedelem szerint, akié a legelőször leég, az fog meghalni leghamarabb. Az égő gyertyát nem szabad más sírra áttenni, mert annak a halottnak a bűne, adóssága, bánata, akinek a sírjáról elvették, átszáll a másik lelkére. A gyertyagyújtás a leginkább magyar szokás: az etnográfusok szerint a környékbeli népek, köztük a szlovákok is magyar hatásra vették át. A hagyományok áradnak, ahogy más szokások hatnak ránk, a mi szokásaink is hatnak más népekre. Épp ezért a legfontosabb inkább az, hogy méltó módon emlékezzünk szeretteinkre, halottainkra ezen az ünnepen.

A teljes cikk IDE kattintva olvasható.

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Kurucz Árpád)