A temetők fénye a mi életünkben is élő valóság

Halottak napján a saját elmúlásunkkal is szembesülünk, ami sok embernek leküzdhetetlen nehézséget okoz – jelentette ki mindenszentek és halottak napja alkalmából a váci megyéspüspök. Marton Zsolt kiemelte: sok mai embernek megszakadt a kapcsolata a természetfölöttivel, és ezért nem tud mit kezdeni a szenvedéssel és az elmúlással, noha a szíve mélyén ott van benne az Isten utáni vágy. Szavai szerint a halloween sokak számára ezért is népszerű pótcselekvés.

– November elején két egymást követő nap is van – mindenszentek és halottak napja –, amikor kilátogatunk a temetőkbe és gyertyát gyújtunk elhunyt szeretteink emlékére. Mi az oka annak, hogy két különböző napot is szánunk az emlékezésre?

– A mindenszentek és a halottak napja régi ünnepei az egyháznak, amelyek a hitvallásunkból eredeztethetők. Ebben azt imádkozzuk, hogy hiszek a szentek közösségében, ezt a régi magyar szövegekben úgy mondták, hogy hiszem a szentek egyességét. Mi azt valljuk, hogy az egyház három részből áll, ebből az egyik a zarándok egyház, Isten vándorló népe, ez a földi létünk. A meghaltak egy része a beteljesült, boldog, üdvözült életben, az örökkévalóságban, népiesen fogalmazva a mennyországban van, ők a megdicsőült egyház. S persze 

vannak olyanok is, akikről tudjuk, hogy az életük nem volt tökéletes itt, a Földön, de a haláluk előtti pillanatokban őszintén megbánták bűneiket, megtértek, és hitünk szerint ők egy más állapotba, a tisztítótűzbe kerülnek. Itt az elhunytak lelke szenvedésen át megtisztul, ezt a közösséget szenvedő egyháznak mondjuk. 

Mindenszentek a megdicsőült egyház ünnepe, ilyenkor az összes mennyországi személyről megemlékezünk, és azt kérjük tőlük, hogy imádkozzanak értünk. Ehhez kapcsolódik a másnap, a szenvedő egyház emléknapja. Arra a közösségre gondolunk ilyenkor, amely már nem tehet magáért semmit, de mi imádkozhatunk érte, hogy a megtisztulás végbemenjen. A szentek közössége éppen ezért összetartozik, a mennyországban levők imádkoznak értünk, mi pedig velük közösen azokért fohászkodunk, akik a tisztítótűzben szenvednek.

– A két nap kapcsán azt lehet érzékelni, hogy mintha a mindenszentek hangsúlyosabb lenne a hívő embereknél, mint a halottak napja, noha éppen a purgatóriumban szenvedőkért fontosabb imádkozni. Miért van ez?

– Ez részben igaz, de mások éppen azt mondják, hogy a halottak napja rátelepedett mindenszentekre. Olyankor is mindenki a temetőbe megy, noha mindenszentek vidám ünnep, amikor a fehér a domináns szín, és ezt az alkalmat mintha a halottak napja beárnyékolná. Másrészt viszont az is igaz, hogy a mai emberekben van egy tudatos távolságtartás a fájdalomtól, szenvedéstől és a haláltól. Sokkal jobb egy örömünnepet átélni, boldognak lenni. Nem akarunk szembesülni azzal, hogy mi is meg fogunk halni, és egyszer majd talán értünk is imádkozni kell, ha odakerülünk. Halottak napján így tulajdonképpen a saját elmúlásunkkal is szembesülünk, ami sok embernek leküzdhetetlen nehézséget okoz.

– Érdekes kettősség alakult ki a halállal kapcsolatban. Miközben a sajtó, a világháló és a filmek miatt a halál sokkal inkább a mindennapjaink része lett, az elmúlással mintha kevésbé tudnánk mit kezdeni, mint ötven vagy száz évvel ezelőtt. Mitől alakult ki ez a kettősség?

– A mai ember talán éppen attól vált közömbössé, immunissá a halállal kapcsolatban, hogy a sajtóból, az internetről elöntenek minket az erőszakos, tragikus hírek. Másrészt van egy nagy félelem az emberekben, igyekeznek tudatosan távolságot tartani az elmúlástól, a fájdalomtól. Ez azért van, mert ezek az emberek elszakadtak a természetfölöttitől, pontosabban tudatosan elszakították őket tőle. 

Ha ugyanis az Istent valóságnak, élő személynek tartjuk, és vele lelki kapcsolatunk van, akkor mindaz, amit kapunk, az Úrtól jön, és így természetessé is válik a földi életünkben. Így elfogadjuk az életet a fogantatás pillanatától, nem utasítjuk vissza a küzdelmeket, a nehézségeket, mert van segítség. 

S elfogadjuk azt is, hogy az életünk egyszer itt, a Földön véget ér. A halál hozzátartozik az élethez, régen ez az emberek számára természetes volt.

– Milyen jelei voltak ennek?

– A temetők a falu közepén kaptak helyet, elődeink a templom köré temetkeztek, ezzel is arra utaltak, hogy mindig Isten közelében akarnak lenni. Ez ma már nem így van, ez is a természetfölöttitől való elszakadás eredménye. S így 

a szenvedést és a halált egy idegen, ijesztő valóságnak állítja be a mai ember. Távol akarja tartani magától, ezért az időseket szociális otthonokba teszi, hogy ne lássa a leépülést és a fájdalmat. 

Nem akar azzal szembesülni, hogy egyszer esetleg ő is idejuthat, nem tud mit kezdeni a problémával. Ezért is alakulhatott ki a halottkultusz egy sajátos formája, a hamvak szétszórása. Ha ugyanis a sírnak nincs fizikai helye az elhunyt szerettünk hamvaival, akkor nincs is mivel szembesülni. Ezzel megszakad a lelki kapcsolat az ősökkel, és így a boldogabb jövő felé is nehéz lépni.

– Hogyan kezelték régen az elmúlást?

– Régen a halál az élet része volt. Ha elhunyt egy hozzátartozó, akit természetesen otthon ápoltak, akkor megfürdették, felöltöztették és felravatalozták otthon. Több generáció élt együtt, így közösen gyászolták, egész éjjel siratták, de imádkoztak is érte. Ez egyben terápia is volt, mert elkezdődött a gyász, a veszteség feldolgozása. Aztán kikísérték az elhunytat a temetőbe, régen még jó utat is kívántak neki. Tudták ugyanis, hogy a földi létet elhagyja ugyan a hozzátartozó, de van folytatás, és ezt átélte a család és a falu közössége is! Semmi nem volt ijesztő! S ez nagyon hiányzik.

– Ezért hódít a halloween kultusza is?

– November elseje eredetileg a kelta újév napja volt. S a kelták az óévet úgy búcsúztatták, hogy szörnymaskarákba öltöztek, és ezzel el akarták ijeszteni a gonosz szellemeket. Valamiképpen ez a mai ember életébe visszaszüremkedett, talán éppen azért, mert sokan elszakadtak a keresztény-zsidó kultúrától, de mégis úgy érzik, hogy valami pótlékra szükségük van.

S mivel az angolszász kultúra átitatja a nyugatit, így a halloweenben ez az újpogány kultusz feléledt. S persze ne feledjük azt sem, hogy ez óriási üzlet is!

– Mindenszentek 2000-ben lett munkaszüneti nap. Mennyire segíti ez a hívek emlékezését?

– Mindannyian nagyon örülünk ennek, mert minden ember szívébe bele van kódolva az Isten utáni vágy, illetve annak a vágya is, hogy egészséges kapcsolatot ápoljon az elhunytjaival. Mindenszentek így jó lehetőség erre, van egy egész nap arra, hogy kimenjünk a temetőbe, emlékezzünk az elhunytakra, gyertyát gyújtsunk és imádkozzunk értük. Ez a lelki sebeket is gyógyítja. Régen azt mondták, hogy ebben a két napban kivilágították a temetőket, a fény az életet szimbolizálja. Nagyon fontos, hogy a temetők fénye a mi életünkben is valóság legyen!

– Mit tegyünk, hogy a lehető legméltóságteljesebben éljük meg ezeket a napokat?

– A hívő emberek vegyenek részt szentmiséken és istentiszteleteken, imádkozzanak, és imádságos lelkülettel menjenek ki a temetőkbe. 

A nem hívő embereknek pedig nagy tisztelettel és szeretettel azt tudom javasolni, hogy a temetőkben gyújtsanak gyertyát a szerettükért, és emlékezzenek rájuk!

 Legyen ez egy kegyeleti kirándulás, tegyük rendbe a sírokat, és öltözzünk fel szépen! Ha pedig nincs sírja az elhunytnak vagy nagyon messze temették el a hozzátartozót, akkor gyújtsunk érte otthon egy gyertyát! A lényeg az emlékezés!

– Ezek a napok alkalmat adhatnak arra is, hogy szembenézzünk a saját későbbi elmúlásunkkal?

– Igen, egy tükröt kapunk magunk elé, hogy hol is tartunk, és ezek a napok alkalmat adnak az újrakezdésre is. Új életet kezdhetünk, és jó lenne, ha nem követnénk el a korábbi hibáinkat. A legfontosabb, hogy megértsük: az életünk nem zárul le itt, a Földön, és egy sokkal boldogabb folytatás jön!

Borítókép: Marton Zsolt váci megyés püspök szerint ezekben a napokban tükröt kapunk magunk elé, ami jó alkalom az újrakezdésre (Fotó: Havran Zoltán)