Rekordelőleget kapott a kivitelező cég
A költségek indokolatlan emelkedéséhez hozzájárulhatott az is, hogy a beruházás nyertese a fővárosi baloldal kedvenc cége, az A-Híd Zrt. lett. Korábban a Magyar Nemzet is beszámolt arról, hogy szokatlanul nagy összegű előleget, közel ötmilliárd forintot fizettek Karácsonyék a Lánchíd felújításával megbízott vállalatnak. Különös egybeesés, hogy éppen ekkora összeggel volt magasabb az A-Híd Zrt. nyertes ajánlata, mint amivel Tarlós István hivatali ideje alatt pályáztak. Az is figyelemre méltó, hogy az MSZP-s Tüttő Kata alig két héttel azután, hogy elfoglalta főpolgármester-helyettesi posztját, az A-Híd exkluzív rendezvényén volt vendég.
Magánvállalatok nem véletlenül szoktak meghívni politikusokat a rendezvényeikre, és annak is nyilván megvan az oka, hogy Tüttő Kata szocialista főpolgármester-helyettes is részt vett a Lánchíd felújítási tenderén nyertes A-Híd Zrt. exkluzív partiján
– jelentette ki a Magyar Nemzetnek 2021 januárjában Wintermantel Zsolt, még a BKK igazgatóságának fideszes tagjaként. Arra is rámutatott: nem lehet véletlen, hogy Karácsony Gergely hevesen ágált a Közbeszerzési Döntőbizottság határozata ellen, amikor azzal dobta vissza az BKK által kiírt pályázatot, hogy a közbeszerzési törvényben előírt, nyolcéves időkorlátnál régebbi referenciákat is elfogadtak volna, hogy az A-Híd korábbi, a Margit híd felújítási projektjére is hivatkozhassanak az ajánlatban. – A főpolgármesternek láthatóan fontos volt, hogy az A-Híd nyerje a közbeszerzést – mondta Wintermantel Zsolt.
Másfél év huzavona után indult a felújítás
A korábbi tervekhez képest indokolatlanul megdrágult beruházás ráadásul jelentős csúszással indult el, mivel Karácsonyék felrúgták az előző városvezetés által kiírt pályázati eljárást és hónapokon át semmit nem tettek, hiába sürgette őket a Fidesz, miután több szakértői vélemény is megerősítette, hogy nagyon rossz állapotban van a híd. Tarlós István előző főpolgármester szakértői véleményt kért a helyzet pontos tisztázásáért. Ennek eredménye csak a 2019. októberi önkormányzati választások után lett meg: a feltárt szerkezeti hibák miatt a szakértők azt javasolták, hogy a főváros hat hónapon belül kezdje meg a Lánchíd felújítását.
Azt, hogy Karácsony Gergely pontosan tisztában volt a helyzet súlyosságával, az mutatja a legjobban, hogy a felújításhoz szükséges előzetes hídvizsgálat miatt le is zárták a Lánchidat. Ekkor a főpolgármester még egyértelműen azt az álláspontot képviselte, hogy halaszthatatlan a projekt. Nem sokkal később azonban megváltoztatta véleményét, és már azt hangoztatta, hogy halasztható a felújítás. Ez azért is érthetetlen, mert a szakértők egyértelműen az azonnali cselekvés mellett foglaltak állást.
Az MSC Mérnöki Tervező és Tanácsadó Kft. jelentésében 2020. áprilisban megállapította: a Lánchíd annyira rossz állapotban volt, hogy számítani lehetett arra, hogy a lehulló betondarabok kárt okozhatnak a híd alatt (a rakparton) közlekedő autókban vagy hajókban. A dokumentum készítői szerint a legkritikusabb rész a Lánchíd déli oldali járdája, ahol akár a teljes rész beszakadhat. „Csak remélni lehet, hogy a híd felújításáig nem történik baleset” – fogalmazott meg súlyos végkövetkeztetést a jelentés. Karácsony Gergely mégis úgy döntött, hogy a főváros elhalasztja a híd rendbehozatalát, amit azzal magyarázott, hogy új közbeszerzési eljárást kell kiírni.