A párt ugyanis vasárnap tart tisztújító kongresszust, amelyen egyúttal Gyurcsány Ferenc mond évértékelő beszédet.
Az már biztos, hogy kihívó híján két évig újra Gyurcsány vezeti majd a DK-t, és az is biztosra vehető, hogy a régi-új elnök a Momentumnak visszaszólva megerősíti majd: pártja és Dobrev Klára árnyékkormánya az egyetlen alternatíva a baloldalon.
Ismert: nem sokkal az ellenzéki összefogás áprilisi, történelmi veresége után Gyurcsány kertelés nélkül egyértelművé tette, „a DK arra tör, hogy maga rendezze össze ezt a hat pártot valamilyen módon egy gravitációs ponton […] ma a DK közjogilag a legerősebb ellenzéki párt. Annyi támogatónk van, mint a Momentumnak, a Jobbiknak meg az MSZP-nek együtt. Itt tartunk.” A bukott miniszterelnök később pedig úgy fogalmazott a közösségi oldalán, hogy „egy pártnak mindenki mástól megkülönböztethető mondanivalója kell legyen. Ha ilyen nincs, akkor szűnjön meg, olvadjon be egy másik pártba vagy alakuljon át közéleti civil társasággá!” Sőt,
Gyurcsány nemrég újra egyértelművé tette, hogy „a 2026-ig terjedő időszakban vagy a Demokratikus Koalíció tudja hatékony erővé szervezni az ellenzéket, vagy senki”, szerinte ugyanis „most nincs itt helye sok árnyalatnak”, „most nem lehet két ellenzék”.
„Parvenük nem szoktak győzni sem forradalmakban, sem választásokon” – üzente „a megszámlálhatatlan mennyiségű” baloldali pártnak Gyurcsány Ferenc. Tény az is, hogy csak az elmúlt hónapokban több ellenzéki párt is kénytelen volt komoly veszteséget elkönyvelni, miután politikusaik úgy döntöttek, hogy a DK-nál folytatják politikai karrierjüket. A már említett momentumos átlépőkön túl közéjük tartozik Szücs Balázs, Erzsébetváros párbeszédes alpolgármestere, Erdősi Éva korábbi párbeszédes politikus, az ellenzék volt közös csepeli polgármesterjelöltje, Szilágyi Szabolcs, a Jobbik miskolci önkormányzati képviselője.
Nemrég Kocsis-Cake Olivio, a Párbeszéd korábbi országgyűlési képviselője, pártigazgatója, illetve Kenéz István, a Párbeszéd Pest megyei szervezetének alelnöke választotta Gyurcsányékat, akik tucatnyi szocialista politikus után a napokban Horváth Attilát, Szombathely MSZP-s alpolgármesterét és Kopcsándi Józsefet, Szombathely szocialista önkormányzati képviselőjét is magukhoz csábították.
Mindeközben Márki-Zay Péter a Mandinerrel közölte, hogy az ő évértékelője is közeleg. Az esemény időpontjáról szólva azonban ismét elbizonytalanodott. – Ha jól emlékszem, szerdán, az viszont biztos, hogy a jövő hétre van beütemezve – válaszolta az erre vonatkozó kérdésre.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!