Lát okot az aggodalomra
Arra a kérdésre, plurális demokráciának tartja-e még Magyarországot, Power azt válaszolta, hogy sokféle véleményt hallott itt Budapesten az elmúlt napokban, tehát sokan élnek a szólásszabadság és demokrácia adta jogaikkal. Ennek ellenére lát okot aggodalomra, ilyennek nevezte a független média és a civil szervezetek ellehetetlenítését. Az USAID vezetőjétől azt is szerettük volna megkérdezni, melyek azok a „független médiaorgánumok” és civil szervezetek amelyek az amerikai kormány támogatását élvezhetik a jövőben, azonban
második kérdésre már nem volt lehetőségünk.
Ennek kapcsán egyébként érdemes megjegyezni, hogy a a washingtoni külügyminisztérium egyik szerve, a DLR (Bureau of Democracy, Human Rights, and Labor) korábban mintegy 740 ezer dollárral (majdnem 300 millió forint) támogatta a Telex oktatási projektjét. Emellett az EzaLényeg nevű lejáratóportál működtetője, az Oraculum 2020 Kft. is több milliárd forintot kapott kapott amerikai forrásokból. A magyar kormányt rendszeresen nyilvánosan bíráló amerikai nagykövettel kapcsolatban Power kérdésre válaszolva azt mondta: David Pressmant az amerikai elnök küldte, az ő nevében beszél és kiáll az amerikai érdekekért és értékekért. – Pressman azt a feladatot kapta Joe Bidentől, hogy hozza helyre a magyar–amerikai kapcsolatokat, ezért van itt – hangsúlyozta.
A száz legbefolyásosabb nő között
Érdemes megjegyezni, hogy az Egyesült Államok budapesti nagykövete Samantha Powernek köszönheti a karrierjét, az USAID vezetője volt ugyanis az, aki az akkor 32 éves David Pressmant – aki maga is jelen volt a sajtótájékoztatón – bevitte a Fehér Házba, később pedig szorosan együttműködtek, amikor Power ENSZ-nagykövet lett.

Az USAID vezetője a brüsszeli Politico szerint azt mondta Pressmanról: ő volt a legjobb embere a nehéz feladatokban. Az 52 éves Samantha Power egyébként Londonban született, a Yale és a Harvard egyetemen tanult. Korábban egyetemi tanárként dolgozott, globális vezetést, közpolitikát és az emberi jogokról oktatott. 2013–17 között az Obama-adminisztráció állandó ENSZ-képviselője volt. Fő területe: környezetvédelem, a menekültek (migránsok) nemzetközi támogatása, a politikai foglyok szabadon bocsátása, a nők és LMBTQ-emberek jogai, valamint az elnyomás, az emberkereskedelem és korrupció elleni harc.
Barack Obama elismerte, hogy Powernek meghatározó szerepe volt a külpolitika formálásában: „morális alapon közbelépni a konfliktusokba”.
Két évvel ezelőtti kinevezése ellen egyébként az Amerikai Cionista Szervezet (az USA legrégebbi Izrael-barát szervezete) tiltakozott Power korábbi Izrael-ellenes és Irán-, Palesztina-barát kijelentései miatt. A neve korábban egy mintegy 260 amerikai hírszerző leleplezési kísérletének az ügyében is felmerült, a kongresszus vizsgálatot is folytatott ellene. A Forbes korábban a világ 100 legbefolyásosabb nője, gondolkodója és szereplője közé választotta.
Borítókép: Samantha Power (Fotó: Kurucz Árpád)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!