Mindennap kiüresíti magát a rákos gyermekek lelki gyógyítója

Pályája elején jezsuita szerzetesként működött, majd a rendből kilépve daganatos gyermekek lelki gyógyítója lett Kovács Dénes szakpszichológus. A szakember csaknem két évtizede a szegedi gyermekgyógyászati klinika onkológia és hematológia osztályán szolgál, erősíti a gyermekekben a gyógyulásba vetett bizalmat, ha pedig kell, igyekszik vigasztalni. Néhány éve maga is vigaszra szorult, amikor elvesztették kislányukat, Juliannát. A tragédia azonban még hitelesebb pszichológussá és emberré tette.

20230316 szeged volt jezsuita rendi szerzetes Kovács Dénes szakpszichológussal, a Reménysugár Alapítvány kuratóriumi elnöke havran zoltan magyar nemzet Fotó: Havran Zoltán

A gyógyulás esélye

Kovács Dénes a rendből való kilépése előtt négy hónapos meditációra vonult, hogy az elhatározása teljesen megalapozott legyen. A döntése nem változott, de a hogyan továbbról fogalma sem volt, és B verzió nélkül, a nulláról kellett újjáépítenie az életét. Munka után nézett, és az erőfeszítéseit hamar siker koronázta. Megkereste őt a szegedi klinika igazgatója, és azt mondta neki: látta, hogy jezsuita papként mennyire megtalálja a közös hangot a kicsikkel és a fiatalokkal. Felkérte, hogy legyen az onkológia és hematológia osztályon fekvő gyermekek lelki segítője. Kovács Dénes ehhez megszerezte a szükséges képesítéseket, nyolc évre visszaült az iskolapadba, de szavai szerint ő éppen a múltjából adódóan többnek érzi a tevékenységét, mint egy pszichológusi munkát. Ő ezt egy komoly lelki töltettel egészíti ki, amire szerinte nagy szükség van.

Arra a kérdésre, hogy a Jóistenre utal-e, meglepő választ ad: Istennel kapcsolatban akkor vagyunk a leghitelesebbek, ha a nevét ki sem mondjuk. Ennek kapcsán mosolyogva oszt meg egy mondást, amely szerint „a keresztény ember abban hisz, aki nincs, a nem hívő pedig azt tagadja, aki van”.

A munkája során maga is úgy tesz tanulságot a lélek forrásáról, hogy közben a nevét ki sem ejti. S megpróbál nap mint nap a beteg gyermekeknek olyan életcélt adni, ami nem logikai művelet. Ehelyett inkább az élet újra megszeretésének lépéséről van szó. Az pedig nem kis könnyebbséget jelent neki is, hogy folyamatosan javulnak a statisztikai adatok, három évtized alatt 25 százalékról 80 százalékra nőtt a gyógyulás esélye. – Az én feladatom az, hogy ha a húsz százalék haláltól való félelem megjelenik egy gyermekben, de sokkal inkább a szülőkben, akkor lehetőség szerint az aggódást és a kétségbeesést a remény és a bizakodás váltsa fel – mutat rá Kovács Dénes. Hozzáfűzi: a beteg azonban nem a hit útján jár, hanem két végletet él meg folyamatosan, a reménykedést és a kételkedést, és ezek az érzések egymást váltják.

Kovács Dénes viszont olyan lelkülettel van a beteg mellett, hogy erősítse a bizakodást és a gyógyulásba vetett hitet. Ám ha a helyzet rosszra fordul, akkor is a beteg mellett van alázattal, ugyanazzal a lelkülettel, az utolsó levegővételig. Ugyanakkor olykor történnek orvosilag nem magyarázható csodák, gyógyuláshoz vezető belső átformálódások, amelyekbe mindig lehet kapaszkodni.

– A lelki életre, az Istennel való találkozásra, az erő forrásának megtalálására viszont nincs recept – fogalmaz. A munkája során, a nehéz helyzetekben azt a szemléletet követi, hogy a félelem ne tartsa vissza, de a közeledés se tegye rokkanttá. Ennek érdekében mindennap meditál egy órát, kiüresíti magát, hogy egy-egy nehéz eset után ne a csalódás érzése hatalmasodjon el rajta, hanem azt keresse, hogy mit tud még tenni másokért. Már csak azért is, mert a következő nap újra erőt kell adnia a beteg gyermekeknek, és bizalmat kell építeni a szülőkben. – A belső elgyengülésre, a nehéz pillanatokra viszont szükség van, mert a lelki élet egyik legnagyobb veszélye, ha az önerőnk miatt elbizakodottá válunk. Ezt a munkát sohasem lehet önerőből végezni, mint ahogy önmagában a tudás sem elegendő, annál több kell – mutat rá.

A legfontosabb a szeretet

Kovács Dénes az elmúlt tizennyolc évben nemcsak szakmailag építette újjá az életét, hanem családot is alapított. Szavai szerint a szerzetesrendből való kilépése és a házasságkötése között nincs direkt összefüggés, mert az első megfontolása szerint egyedül, visszavonultan, a szerzetesi életformához hasonlóan akart élni. Azt érezte azonban, hogy ez nem az ő útja, így megnősült, de a családban is megtartják a jezsuita közösségi motívumokat, vallásos lelkülettel élnek. Két gyermekük született, de sajnos Juliannát nyolcéves korában egy balesetben elvesztették. Így át kellett mennie azon, amin sok olyan családnak, akikkel nap mint nap találkozik. Erről azt mondja: a munka kapcsán azt már tudja, hogy miért kellett kikerülnie a jezsuita rendből, de nem valószínű, hogy valaha meg fogja érteni, miért veszítették el a kislányukat.

A jezsuita lelkigyakorlat utolsó imájában benne van: vedd, Uram, és fogadd el egész szabadságomat, mindenemet, amim van és aki vagyok. Amikor élőben meg kell tapasztalni, hogy a mindenbe tényleg minden belefér, az viszont döbbenetes. Ezzel együtt nincsenek Isten-ellenes gondolataim és büntetésérzésem. A nagy tragédiákat nem Isten csinálja, hanem a gonosz beavatkozik, és az Úr megpróbálja utána helyrehozni. Az azonban biztos: ha a generációk folytatása felbomlik, ott egy olyan űr keletkezik, aminek csak a hiányával lehet élni. Nem tudom, van-e olyan pont, amikor valaki egy gyermek elvesztése után eljut az elfogadásig

– mondja. Hozzáteszi: a tragédia miatt együttérzőbb lett azokkal a szülőkkel, akiknek ilyen helyzeten kell keresztülmenniük. Úgy véli, szomorú, de igaz: a lelki élet szépsége, hogy valaki abban a leghitelesebb, amit maga is átél. A gyermekek gyógyulásához ez is kell, csakúgy mint az orvosi tudás, a nővérek gondoskodó lelkülete, a pszichológus munkája és a megfelelő környezet. – Miként Loyolai Szent Ignác utolsó elmélkedésében benne van, a szeretet a gyakorlatban az adásban mutatkozik meg. Van, aki a tudásával, más az adományozásával, míg megint más a szenvedésének méltó viselésével jut el a nagyobb szeretetre. Ez a lényeg! – hívja fel a figyelmet.

Borítókép: Kovács Dénes őrzi a reményt a reménytelenség idején is (Fotó: Havran Zoltán)