A 25 éves támadót súlyos testi sértés miatt mondta ki bűnösnek a bíróság, amely emellett elrendelte a férfival szemben korábban, más ügyekben kiszabott két, felfüggesztett szabadságvesztés végrehajtását is – tették hozzá.
Sok a baj Kelenföldön, már nem csak koldulnak, ütötte-verte a járókelőt egy részeg fiatal
Gyorsított eljárásban egy év öt hónap végrehajtandó börtönbüntetésre ítélt a bíróság egy büntetett előéletű férfit, aki a kelenföldi metróaluljáróban bántalmazott áprilisban egy járókelőt, eltörte az orrát – közölte a Fővárosi Főügyészség kedden.

A vád szerint – írták a közleményben – a férfi április 12-én délután a kelenföldi pályaudvar metróaluljárójában, ittasan többször is pénzt kért a későbbi sértettől, aki ezt visszautasította, egyúttal rászólt a vádlottra, hogy
hagyja őt békén, különben hívni fogja a rendőröket, majd elő is vette a mobiltelefonját.
A vádlott ettől indulatos lett, és a sértettre támadt, az aluljáró üvegfalához szorította. A sértett úgy próbált védekezni, hogy lefejelő mozdulatot tett a vádlott felé, ami azonban őt nem érte el. A férfi ezután a sértettet legalább háromszor, ököllel fejen ütötte, majd dulakodott vele. A sértett orrcsonttörést szenvedett – tudatta az ügyészség.
További Belföld híreink
Hozzáfűzték, hogy az ítélet nem jogerős, de a bíróság ügyészi indítványra fenntartotta a vádlott letartóztatását a másodfokú eljárás befejezéséig.
Borítókép: A kelenföldi pályaudvar aluljárója (Fotó: MTVA/Róka László)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Lázár János szerint halálbüntetés helyett kémiai kasztrálás várhat a pedofilokra
Ha lesz erre javaslat, a miniszter megszavazza.

Szentkirályi Alexandra: A főváros helyett a Fidesz takarította el az Antifa-graffitit + videó
Hiába vártak a főváros közbelépésére, a budapesti Fidesz tüntette el a belvárosban éktelenkedő szégyen graffitit.

Sorsfordító – Elődeink, az avarok + videó
Felmerül az a kérdés, hogy hihető lenne az az öngyűlölő álláspont, miszerint olyan, hogy magyar, már nem is létezik, mert a bevándorolt szlávok és germánok mára „felszívták” a magyarságot.

Vállalkozásbarát fordulat küszöbén – közös bejelentésre készül a kormány és a kamara
Szombaton Orbán Viktor a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökével tart sajtótájékoztatót.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk