Szombaton szűk családi körben szülőföldjén búcsúztatják Kékessy Dezsőt, Magyarország volt párizsi nagykövetét, a johannita rend korábbi kommendátorát, aki életének nyolcvanötödik esztendejében, március 9-én visszaadta lelkét Teremtőjének. Egy olyan ember ment el a minden élők útján, aki a Jóisten jó és hű sáfára akart lenni egész életében. Szülőhazájában éppúgy, mint az őt politikai menekültként befogadó Svájcban.
Tiszafüreden született 1938-ban, református földbirtokos családban, ahogy ő mondta: „ott vannak a gyökereim és a temetőim”. Édesanyja öt gyermeket nevelt, édesapja gazdálkodóként európai hírű nemesfűztermelést folytatott. Kékessy Dezső szülőfalujában járt elemi iskolába és ott is konfirmált. A Rákosi-diktatúra a család földjeit és ingatlanjait államosította, a családfőt, Kékessy Györgyöt osztályidegennek, a rendszer ellenségének minősítették és bebörtönözték, a családot pedig kitelepítették egy tanyára. Mivel Kékessy Dezső az ország minden iskolájából ki volt tiltva, édesanyját követve Budapestre került és Csepelen kezdett dolgozni, mellette esti iskolában tanult szakmát. Tizennyolc évesen részt vett az 1956-os forradalomban, de nem jutott működőképes fegyverhez, ezért, mint utólag tréfásan mondta: „nem lett belőlem se hősi halott, se hős”.
A forradalom és szabadságharc leverését követő megtorlás elől – szülei döntésének engedelmeskedve – 1956. november végén bátyjával és nagybátyjával együtt elhagyta az országot, majd a bécsi menekülttáborból Svájcba került. „Amikor megérkeztem, első dolgom az volt, hogy elmentem egy templomba, hálát adtam a Jóistennek, hogy megmenekültem, és lehetőségem volt úrvacsorát is venni” – emlékezett vissza. Kérésére francia Svájcba, Genfbe került, a „református Rómába”, ahol bekapcsolódott az akkor már működő magyar nyelvű református egyházközség életébe.
A Kálvin által alapított Genfi Egyetemen 1966-ban végzett a biológiai karon, ahol a mikrobiológiai tanszéken maradt kutatóként, s tudománydoktori minősítést szerzett. Több társával együtt 1971-ben orvosi diagnosztikai, gyógyszeripari és kozmetikai minőségvizsgáló laboratóriumot alapított, amely francia Svájc első számú ilyen jellegű intézménye lett néhány éven belül, és sikeres vállalkozásnak bizonyult.
Kékessy Dezső az 1970-es évek második felétől családjával már haza-hazalátogatott Magyarországra, és a rendszerváltozás idején bekapcsolódott az itthoni eseményekbe, egyik alapító tagja lett az MDF-nek. Német feleségével és gyerekeivel együtt 1989 nyarán részt vett a keletnémet menekültek megsegítésében Kozma atya zugligeti plébániáján. A rendszerváltozást követően döntött úgy, hogy hazatelepül. Elsősorban azért, mert soha nem gondolta úgy, hogy végérvényesen elhagyja Magyarországot. „Magamat mindig politikai menekültnek tekintettem, és akármennyire is jól ment a dolgom Nyugaton, fontosnak éreztem, hogy hazajöjjek, talán azért, hogy megbocsátassék nekem az a bűn, hogy elhagytam a hazámat. Mert elhagyni a szülőhazát, az mindig egy kicsit árulás is” – vallotta önmagáról egy rádiós beszélgetésben.
Az Antall-kormány megalakulása után felajánlotta szolgálatait az akkori egészségügyi miniszternek, majd itthon élő rokonaival vállalkozásba kezdett az újra várossá nyilvánított Tiszafüreden és környékén. 1992-ben a helyi téesztől visszavásárolta a családjától az 1950-es évek elején elvett nagyszülői házat, s a XIX. században épült, lepusztult klasszicista kúriát teljesen újjáépíttette. A kárpótlási árveréseken családtagjaival földeket vásárolt, és mezőgazdasági vállalkozásokat indított.
Ahogy fia, György mondja, édesapja családközpontú ember volt, nagyon tisztelte nagyszüleit, szüleit, ezért is szerette volna újraéleszteni szülőföldjén azt, amit gyerekkorában átélt. Hogy Svájcban sem feledkezett meg hazájáról, az is bizonyítja, hogy rendszeresen szervezett segélyeket a tiszafüredi szociális intézmények, a református egyházközség, sőt erdélyi reformátusok számára is.
Az Antall-kormány 1991-ben genfi és neuchateli tiszteletbeli konzullá nevezte ki Kékessy Dezsőt, majd 1997-ben genfi főkonzullá lépett elő. 1999 és 2002 között Magyarország párizsi nagykövete volt, Európa egyik legtekintélyesebb országában képviselte három évig hazánkat.
Bátyjával, Györggyel együtt hosszú ideig a tiszafüredi református egyházközség presbitereként szolgált, s a Kékessy család anyagilag is támogatta az egyházi iskola újraalapítását, a Bán Zsigmond Református Általános Iskola megszervezését. Ezzel párhuzamosan az egyetlen protestáns lovagrend, a kommunisták által betiltott és elűzött johanniták hazatérését ő kezdeményezte, s 1995-ben a Johannita Rend magyarországi megbízottjává, kommendátorává választották.
Kékessy Dezső magyarságát, hazafiságát az is jól mutatja, hogy a vegyes házasságokban született gyerekei, unokái is tudnak magyarul, s többségük Magyarországon él. Szüleitől, egyházától és a genfi református patríciusoktól megtanulta, hogy a helyes élet a másokért tenni akaró, szolgáló élet. Istene, családja, szülőföldje, hazája szeretete és szolgálata, a protestáns munkaetika vezérelte egész életében. A sokoldalú kutató, üzletember, diplomata folyamatosan olvasott, képezte magát, felelősen gondolkodó, jó szervező, kreatív ember volt. Szívügye volt számára a természet, a föld, a biogazdálkodás, a klímavédelem is.
Példamutató életútja, helytállása, szülővárosához való ragaszkodása és hűsége elismeréseként 2016-ban megkapta a Tiszafüred díszpolgára címet. Ezt is, mint minden magánéleti és gazdasági sikerét, úgy tekintette, hogy nem a saját érdemeinek, hanem az isteni kegyelemnek köszönheti.
Borítókép: Kékessy Dezső (Forrás: Kékessy család)
