Ne közlekedjenek megszokások szerint! – kérik a pápalátogatás szervezői

Ne közlekedjenek Budapesten a megszokások szerint – kérik a pápalátogatás szervezői és a rendőrség az állampolgároktól. Útra kelés előtt tájékozódjanak a lezárásokról a rendőrség, a BKK honlapján. A polgárőrök is segítenek a közlekedésben. A biztosításban pedig részt vesznek az NVSZ tisztjei is.

2023. 04. 27. 19:40
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) ma közzétette a pápalátogatás kapcsán elrendelt fővárosi útlezárások, korlátozások listáját.

Főleg a Belvárosban, valamint a pápalátogatás minden helyszínének környékén megállási tilalom is életbe lépett. 

Azon gépjárművek tulajdonosai, akik az érintett terület megállni tilos jelzéssel ellátott útszakaszán parkoltak, és gépjárművüket elszállították, a 06-80-180-780-as zöldszámon érdeklődhetnek arról, hogy járművüket hová szállította el az illetékes hatóság, valamint a további teendőikről. 

A telefonszám 2023. április 30-án 24 óráig üzemel.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság kéri a járművezetőket, hogy a megváltozott forgalmi rend szerint, fokozott figyelemmel közlekedjenek!​​

Az ideiglenes lezárásokról ITT tájékozódhatnak!

A linkben található térkép kereshető. A megjelenítéshez nyissa meg a térképet teljes kijelzős módban, mozgassa és zoomolja a kívánt részlethez, majd kattintson a színessel jelzett útszakaszra, illetve területre. Az érintett szakaszra vonatkozó korlátozás időtartamát és a további információkat a jelmagyarázatban találja.

A következő három napban az egyházfő számos programon vesz részt, ehhez kapcsolódóan – biztonsági okokból – több forgalmas útvonalat és csomópontot is időszakosan lezárnak a hatóságok. A korlátozások a BKK járatait is érintik, ezért a fővárosban hosszabb időt kell szánni a közlekedésre, érdemes a megszokottnál korábban útnak indulni. 

A bkk.hu/papalatogatas oldalon magyarul, illetve a bkk.hu/papalvisit oldalon angolul is percre pontosan lehet követni a közlekedési változásokat.

A várható korlátozások (Forrás: BKK)

Április 28-án, pénteken, illetve április 30-án, vasárnap biztonsági okokból lezárják a Liszt Ferenc nemzetközi repülőteret, illetve az odavezető utakat.

A Magyar Nemzet az Országos Polgárőr Szövetség sajtófőnökétől arról értesült, hogy a budapesti polgárőrök kitüntetett feladatot kaptak a pápalátogatás alatt. A Budapesti Polgár Szövetség tagjai segítik a forgalomirányítást, a be- és kiléptetést a tömegrendezvények helyszínein és az odavezető utakon. Így ott lesznek a pápalátogatás csúcspontját jelentő szentmise Kossuth téri biztosításán is. Polgárőrök fogják irányítani a beléptető kapukhoz a várható óriási tömeget, majd a mise végeztével segítik őket a tér és környéke gyors és biztonságos elhagyásában.

A Budapesti Polgár Szövetség logója

Lapunk arról is értesült, hogy a titkosszolgálati módszereket is alkalmazó Nemzeti Védelmi Szolgálat tisztjei is részt vesznek Ferenc pápa háromnapos látogatásának biztosításában, mint azt a Magyar Nemzetnek mondták: „az őrzők őrzőiként”.

A Nemzeti Védelmi Szolgálat logója

 

Pénteken aktuális lezárások

Április 26-tól, szerdától május 3-ig, szerdáig lezárják a közúti forgalom elől az V. kerületi Balassi Bálint utcát a Markó utcától a Balaton utcáig, valamint a Stollár Béla utcát a Falk Miksa utca és a Balassi Bálint utca között.

 Április 28-án, pénteken lezárják a közúti forgalom elől

 - 10:00 és 11:00 között a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2. – M4 autóút – M0 autóút – M5 autópálya – Nagykőrösi út – Gyáli út –Könyves Kálmán körút – Rákóczi híd – Pázmány Péter sétány – Műegyetem felső rakpart – Szent Gellért tér – Szent Gellért rakpart –Döbrentei tér – Krisztina körút – Dózsa György tér – Palota út – Dísz tér – Szent György utca – Szent György tér útvonalat;

- 12:00 és 13:00 között a Dísz tér – Palota út – Dózsa György tér – Krisztina körút – Hegyalja út – BAH-csomópont – Jagelló út – Apor Vilmos tér – Stromfeld Aurél út útvonalat;

- 16:30 és 18:30 között a Stromfeld Aurél út – Apor Vilmos tér – Jagelló út – BAH-csomópont – Hegyalja út – Erzsébet híd – Szabad sajtó út – Kossuth Lajos utca – Astoria – Károly körút – Bajcsy-Zsilinszky út útvonalat.

Borítókép: Ferenc pápa a 2021-es, első látogatására érkezik a repülőtérre (Fotó: Havran Zoltán)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.