Az egyik legfontosabb szervezetnek van ma a világnapja
Saját szabadidejüket áldozzák a közösség biztonságáért.
Saját szabadidejüket áldozzák a közösség biztonságáért.

Az elmúlt napokban hatalmas felháborodást váltott ki a HÉV-en történt zaklatási ügy.

Ferenc pápa háromnapos látogatása alatt csak előzetes tájékozódás után keljenek útra Budapesten.

Jogosítványa sem volt, így nem csoda, hogy nem akart megállni.

Évek óta működik az „Egy iskola egy polgárőr” mozgalom.

Az új egyenruhájukkal is jelzik a rendőrség határvadászaihoz való közeledést és az együttműködést.

A határ mentén szolgáló polgárőrök képzést és új formaruhát is kapnak.

A tömegesen érkező illegális migránsok miatt meg kell építeni a Dunáig a hiányzó szakaszt is.

Ha az illegális bevándorlók átjutnak a kerítésen, akkor mélységben kutatják fel őket.

Nyolc és fél ezer illegális migráns és hat embercsempész elfogásában közreműködtek a polgárőrök.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Közel kétszáz erőszakos támadás történt a MÁV-csoport munkatársaival szemben.

Teljes a készültség az országban a zord időjárás miatt.

Csapattársai várják haza.

Hiába próbálták meg lebeszélni a tanácsadók, a Tisza Párt elnökének köszönhetően még több emberhez jut el a Fidesz szlogenje.

Ez volt a megtorlás a Putyin-rezidenciát ért ukrán támadásért.

A 2026-os dalfesztivált Bécsben rendezik meg.

Németországban a vasút nehezen tud megküzdeni a hóval és faggyal.

A paleoasztronautika legismertebb népszerűsítője kilencvenéves volt.

A világelső kritikusai kikaptak, egyikük mégis boldog lehet.

2027-től lehet látványos a változás.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.