– Megvolt az ebéd? Mi finomat ettek? – kérdezi a budatétényi Reménysugár Habilitációs Intézet második emeleti lakóegységébe belépve a tálalókonyhában tartózkodó, súlyos-halmozott fogyatékossággal élő ellátottakat Dávid Tamás megbízott igazgató. A lakók köszönnek, majd ki szóban válaszol, ki az üres tányérjával jelzi, hogy igen, túl vannak az ebéden. Az egyik középkorú férfi némi elégedetlenségének ad hangot, többször is megjegyzi: nem szereti a zöldséglevest. Megnyugtatják, hogy nem mindennap ez lesz a menüben, de a változatos étrendhez ez is hozzátartozik.
Továbbhaladva az igazgató megmutatja az egyik szobát, ahol egy hölgy lakik, a saját kérésére egyedül. Látszik, hogy a szobának női lakója van: nagy a rend, az egyik uralkodó szín pedig a rózsaszín. Szinte minden felületet pálmafát és fagylaltot ábrázoló matricák borítanak, így a ruhásszekrény ajtaját is.
A szekrénybe kukkantva bizonyosságot szerezhetünk arról, hogy a lakó valóban szeret rendet rakni: színpompás ruhái akkurátusan összehajtva, egymásra pakolva sorakoznak a polcokon. Melléjük egyenes vonalat lehetne húzni.
Fradi-címer a falon
Egy emelettel lejjebb a legtöbben mostanra már szintén befejezték az ebédet, de van, aki még az utolsó falatoknál tart. Egy középkorú férfi egy Fradi feliratos poharat tart a kezében. – Hajrá, Fradi! Mit szól? A Ferencváros lett a bajnok! – próbálja őt szóra bírni Dávid Tamás. A férfi elmosolyodik, majd szinte maga elé mondja: „Igen, igen.” Azt is megtudjuk tőle, hogy a második fogás rizses hús volt, ezt pedig a legtöbben kedvelik, szívesen megeszik. A férfi ágyát könnyű megtalálni a szinten, a fekhely felett a falon egy hatalmas Fradi-címer díszeleg.
Innen néhány méternyi séta után egy foglalkoztatószobába jutunk, ahol két nővel találkozunk. Az egyikük hallgat, a másik, idősebb hölgy azonban beszédes hangulatában van, szinte dől belőle a szó. Először a szobatársairól mesél, majd azt fejtegeti, miért nem szereti a dolgozók kék keretes belépőkártyáját. Hogy megnyugtassa, Bartis-Giricz Mónika igazgatóhelyettes közli vele, hogy beszélt az édesanyjával, és erről később majd részletesen beszámol neki. A következő szobában két fiatalabb nő fekszik az ágyában. – Köszönjenek a vendégeknek! – kéri az egyik gondozó. – Már köszöntek. De bőven elég, ha csak mosolyognak, az felér egy nagy köszönéssel – jegyzi meg kedvesen Dávid Tamás.
