Több száz millió forinttal segített rászorulókat a Mészáros-csoport

Több mint negyedmilliárd forinttal segít civil szervezeteket és magánszemélyeket a Pro Filii Alapítvány. Az idei negyedik negyedévben benyújtott mintegy 950 pályázat összesen 6,4 milliárd forint támogatást igényelt a Mészáros-csoport alapítványától. A kuratórium döntésének értelmében végül 61 pályázatot bíráltak el pozitívan, mintegy 253 millió forint értékben. Az alapítvány működésének kezdete óta ezzel meghaladta a kétmilliárd forintot a segítségre szorulók támogatása.

2023. 12. 22. 9:33
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tevékenységünkkel nemcsak anyagi úton mozdítjuk elő a hazai civil szférát: már az idei évben is megfigyelhető, hogy egyre több az átgondolt, megtervezett, a fenntarthatósági szempontokat is figyelembe vevő pályázat, amely egyrészt nagyobb felelősséggel ruház fel minket, adományozókat, másrészt tudatosságra sarkallja magukat a különböző programokat megvalósítani szándékozókat. Azt is le kell szögeznünk az idei év kapcsán, hogy jóval több jogos igény érkezett annál a végül 228 pályázatnál, amelyet összesen egymilliárd forinttal támogattunk. Ez arra sarkall bennünket is, hogy minél hatékonyabban használjuk fel a rendelkezésünkre álló forrásokat, amelyet a Mészáros-csoport vállalatai biztosítanak számunkra – húzta alá Tóth Krisztina, aki egyben a Pro Filii Alapítvány főtitkára is.

 

Borítókép: Illusztráció (Forrás: Mészáros-csoport)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.