Rémes állapotok a Baranyi Krisztina vezette Ferencvárosban

Balesetveszélyes társasházban kell élnie a kerület több lakójának is.

Forrás: Metropol2023. 10. 27. 6:43
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Minden napunk félelemben telik, rettegünk, hogy mikor szakad ránk a plafon – mondta a Metropolnak egy nő, aki ötven éve bérlő az Üllői út 87. szám alatt található önkormányzati házban. Mint fogalmazott:

Szégyen, ahogyan ezt a gyönyörű házat hagyták tönkremenni, Baranyi Krisztina polgármester például az elmúlt négy év alatt egyszer sem járt itt.

Fotó: Metropol

A cikk szerint a ránézésre is balesetveszélyes Üllői út 87-ben a víz a legnagyobb ellenség. Ha esik az eső, akkor az eresz helyett a ház falán folyik le, a körfolyosón hömpölyög, és a bejárati ajtók résein bezúdul a lakásokba. Az eresz és a tető között ugyanis óriási lyuk tátong. A lakások belül is rendszeresen átáznak, a felújításoknak sincs túl sok értelme – mutatott rá a nyolcvanéves hölgy, aki elmondta: kevesen laknak az egyszintes épületben, közülük is sok a beteg, idős ember.

A nyáron kaptunk a ferencvárosi önkormányzattól egy levelet, amelyben pénzt ajánlottak a lakásért, tehát kifizettek volna bennünket. De olyan alacsony összeget akartak adni, amiből nem tudunk elköltözni, nemhogy még lakást vásárolni máshol. Így maradunk itt, úgy tűnik, addig, amíg ránk dől az épület. Most végre a tetőt is megcsinálják, így legalább onnan nem ázunk majd be. De kérdem én, minek újítják fel a tetőt és dúcolják fel a pincét, minek költenek rá egy fillért is ebben a formában? Mi értelme van a toldozgatás-foldozgatásnak? Miért hagynak bennünket így itt élni, és miért nem állnak velünk szóba? Cserelakást szeretnénk, de arról nem szól a fáma, pedig én is fizetem rendszeresen a bérleti díjat, húszezer forintnál is többet havonta

–panaszolta a lapnak az asszony.

 

Az Üllői úti bérlő elmondta azt is, hogy  a földszinten az egyik lakó cserelakásba költözhetett, mert életveszélyessé nyilvánították a lakását. Vélhetően a padlója miatt, ami a pince fölött van, és amit most dúcolnak alá. A hölgy szerint nagy szerencséje volt az illetőnek, hiszen bármikor beszakadhatott volna a lakása a pincébe, de az utolsó pillanatban megúszta, és új lakást is kapott. Szerinte némileg igazságtalan, ahogyan az önkormányzat kezeli a helyzetet, hiszen a többiek lakása is alkalmatlan a lakhatásra. Eszter szomszédjánál szintén csak hajszálon múlt a baleset. Éppen nem a fejére esett egy angyaldísz a homlokzatról, amikor az erkélyén dohányzott.

Fotó: Metropol

Mint emlékeztettek, az Üllői úton nem ez az egyetlen bérház, ahol botrányos állapotok között hagyják élni a bérlőket. A 85. szám lakóinak kálváriája hasonló, annyi különbséggel, hogy ott legutóbb a körfolyosó is leszakadt. A lakók évek óta várják a beígért cserét, de a baloldali polgármester – ellentétben fideszes elődjével – csak pénzt ajánlott nekik, valamivel több mint kétszázezer forintos négyzetméterárat ahhoz, hogy továbbköltözzenek. Miután Baranyi Krisztina polgármester az ő problémáikat sem akarja meghallani, a Metropolon keresztül üzentek neki:

Egyszer idejöhetne Baranyi Krisztina polgármester, hogy lássa, milyen körülmények közé kényszerítenek bennünket.

A Drégely utcai lakók ügye is katasztrofális. Hiába hárították el a veszélyt és dúcolták alá a lépcsőházat a Drégely utca 12.-ben, a helyi lakosoknak továbbra is középkori körülmények között kell nap mint nap élniük. A társasházban több mint ötven ember él, kinti közös vécét használnak, ráadásul patkányok mászkálnak az otthonukban, penészedik a lakásuk, a vakolat is omlik. Az ügy pikantériája, hogy Baranyi Krisztina korábban arra szólított fel mindenkit, hogy ne riogassák az embereket, mivel a Drégely utca 10–12. szám alatti társasházak teljesen biztonságosak. A 9Tv YouTube-felületén azonban máig elérhető videó tanúsága szerint a politikus három éve még teljesen mást gondolt ezekről az épületekről. A 2020-as felvétel alapján a polgármester akkor egész pontosan azt mondta, hogy a Vágóhíd utca 10. és a Drégely utca 10–12. szám alatti házakat le kell bontani, mivel azok életveszélyesekké váltak.

A bontások a Vágóhíd utca 10-zel kezdődnek, azt fogjuk legelőször lebontani. A rangsorok úgy álltak össze, hogy a kerület legrosszabb műszaki állapotában lévő házait vettük legelőre, ahol már életveszélyes lakni

– nyilatkozta korábban Baranyi Krisztina, a kerület polgármestere.

A Gát utca 25.-ben is háborognak a lakók a rossz és veszélyes körülmények miatt; omlik a vakolat, instabil a lépcső, repedeznek és beáznak a lakások. Az omladozó falak között kapott helyet a Ferencvárosi Szociális és Gyermekjóléti Intézmények Igazgatósága is. Ez az egész egy romhalmaz – mondta korábban egy nő, aki családjával, köztük tizennégy éves unokájával lakik az önkormányzati lakásban.

 

Borítókép: Az Üllői út 87. szám alatti társasház (Fotó: Metropol)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.