Hogyan öljünk meg úgy valakit, hogy mi ne haljunk bele?
Somkuti Bálint, az MCC Geopolitikai Műhelyének kutatótanára, hadtörténész a katonák droghasználati szokásairól beszélt. Mint megfogalmazta, ősi igény, hogy rájöjjünk, hogyan öljünk meg úgy valakit, hogy mi ne haljunk bele. A kezdetek kezdetén ambróziát fogyasztottak a harcosok, így minimalizálva a fáradékonyságukat és növelve a teljesítményüket. Azóta – akár elismerik, akár nem – minden ország stimulálja így vagy úgy a katonáit harci helyzetben.
A II. világháborúban került elő az addig is használt alkohol mellett a kábítószer.
Az amerikai oldalon amfetaminszármazékokkal (Bezedrin) emelték a harcosok teljesítményét. Ez a szer lényegében a mai speednek felelt meg; a mellékhatásai, a gyors hozzászokás miatt a koreai háború után ki is vonták a katonai alkalmazásból. Az amerikai katonák Vietnámban már egyértelműen a marihuána vagy a keményebb drogok hívei voltak. A II. világháborúban a németek ugyancsak használtak amfetaminszármazékot, pervitint. Csak 1941–42-ben 50 millió darabot szedtek be német katonák.
A harci drogokat azonban napjainkban is használják, bár minden ország igyekszik titkolni ezt.
Könnyű belátni, hogy például egy 12 órás légi bevetés stimuláló (gyorsító) szer nélkül szinte lehetetlen küldetés. Ugyanakkor a közvélemény számára már érzékelhető a hadszíntérről hazatérő katonák szabadidős drogfogyasztása annak minden, főleg negatív következményével együtt. Somkuti Bálint rámutatott arra is, hogy a marihuána úgynevezett kapudrog, belépő a keményebb drogok világába. Az a közhiedelem pedig téves, hogy nem lehet rászokni a cannabisra. A gyakorlati tapasztalatok azt mutatják, hogy a használók 15 százaléka függővé válik: állandóan keresik a kábulat okozta boldogságot, és ha nincs marihuána, a keményebb drogokhoz nyúlnak.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!