„Végképp itt az ideje felszólítanotok a nyíltan antiszemita főtitkárotokat a lemondásra, és a lehetőségeitekhez képest eljárni mind a nemzetközi szervezet kinyilvánított küldetéséhez hűvé alakítása érdekében, mind a hazai szervezet eszerinti működésének megteremtésében. Ha ezekre nincs lehetőségetek, akkor itt az ideje le-, illetve felmondani. Ennek hiányában bűnrészesek vagytok. Amíg ezek nem történnek meg, addig nekem nem áll módomban az Amnesty International Magyarországot semmilyen formában támogatni, és ugyanerre biztatok minden jóérzésű polgárt” – írta közösségi oldalán egy Facebook-felhasználó, a posztban a szervezet munkatársait is megemlítve.
A bejegyzés alatt az is kiderült, hogy a kellemetlen kérdések hatására a szervezet munkatársai közül néhányan törölték a profiljuk megjelölését a posztból.
A felhasználó több kérdést is feltett a szervezetnek:
- „Milyen érzés egy olyan szervezetnél dolgozni, amit nemzetközileg egy nyíltan véresszájú antiszemita vezet, aki a mai napig fenntartja azt a mára egyértelműen hamis állítást, hogy az al-Ahli kórházat Gázában Izrael bombázta le, és nem mulaszt el alkalmat Izrael szapulására még nyilvánvalóan hazug (ál)indokokkal sem?
- Milyen érzés egy olyan szervezetnél dolgozni, amelyiknek az olasz testvérszervezeténél dolgozók letépkedik az áldozatok plakátjait, és amikor – nem erőszakosan – számon kérik őket, rendőrt akarnak hívni a számon kérőre (gondolom, a szólásszabadság jegyében)?
- Milyen érzés egy olyan szervezetnél dolgozni, amelyik egy humanitárius tragédiához vezető konfliktusban egyértelműen a terroristák oldalára áll?
- Milyen érzés egy olyan szervezetnél dolgozni, amelyik pontosan tudja a Gázában dolgozó kollégáitól, hogy a terrorszervezet mind az izraeli, mind a gázai (és mellesleg a ciszjordániai) civileket egyaránt veszélyezteti az egészségügyi és oktatási infrastruktúra rendszerszerű hadi célú használatával, egyúttal ebben a tudatban harsogja ezen infrastruktúraelemek (kórházak, iskolák) hadijog szerinti védelmét, miközben tudja, hogy ez a védelem – pont a hadi célú felhasználás miatt – valójában megszűnt, és amelyik nem szólítja fel a Palesztin Államot ezen helyzet megszüntetésére, hogy a kórházak, iskolák támadása okafogyottá váljon és a védelme helyreálljon?
- Milyen érzés egy olyan szervezetnél dolgozni, amelyik a civil áldozatok közül túlnyomórészt az egyik oldal áldozatait jeleníti csak meg, azt viszont igen aktívan, említést se téve arról, hogy ezen civil halálos vagy fizikailag sérült áldozatok száma nulla vagy ahhoz közeli lehetne, ha ez az oldal jogellenesen és amorálisan nem veszélyeztetné szándékosan a saját civiljeit (is)?
- Milyen érzés egy olyan szervezetnél dolgozni, amelyik a másik oldal civil áldozatairól csak elvétve, leginkább egyrészt-másrésztezve vagy általánosságban, őket képileg soha nem jeleníti meg, ideértve a túszokat és a folyamatosan, szándékosan civilekre kilőtt házi barkács és profi rakéták miatt kilakoltatott vagy másodpercek alatt óvóhelyre kényszerülő, traumatizált civiljeit?
- És amikor végre, a konfliktus eszkalálódásának 44. napján képileg is megjeleníti ezen oldal túszként fogva tartott áldozatait, akkor gondosan kiválogatja közülük a nem zsidókat?
- Milyen dolog, hogy a nemzetközi szervezet magyar részlege, mely egyébként igen fontos és nehezen pótolható munkát végez, láthatóan semmit nem tesz, hogy a nemzetközi szervezet a küldetésében megfogalmazottaknak eleget téve valódi humanitárius szervezetként, nem egy terrorszervezet propagandistájaként üzemeljen, és amelyik saját hatáskörben sem folytat a fentitől érdemben eltérő kommunikációt?”
A bejegyzésben foglaltakkal kapcsolatban elküldtük kérdéseinket az Amnesty International Magyarországnak. Cikkünk megjelenéséig nem kaptunk választ, amint ez változik, beszámolunk róla.
