– Dobrev Klára nemrég világossá tette, amit már eddig is sejteni lehetett: a Demokratikus Koalíció (DK) le akar számolni a többi balliberális kispárttal, a 2026-os országgyűlési választáson már nélkülük akarnak győzni és kormányt alakítani – kezdte legújabb videóelemzését Deák Dániel. A XXI. Század Intézet vezető elemzője kiemelte, hogy a DK politikusa az interjúban arról is beszélt, hogy a következő parlamenti választáson már 51 százalékos támogatottságot vár a pártjuknak, ami akár nyílt üzenetnek is minősülhet, miszerint nincs szükségük a többi balliberális pártra, Gyurcsány Ferenc pártja nélkülük is tud majd kormányt alakítani.
Az elemző szerint mindennek már több előjele is volt. Példaként említette, hogy az utóbbi időszakban a Jobbiktól kezdve az MSZP-n át egészen a Párbeszédig mindegyik balliberális pártnak voltak tagjai, akik átléptek a DK-ba. Az egyik legemblematikusabb ilyen politikus Kocsis-Cake Olivio, aki bár egykor Karácsony Gergely pártjának pártigazgatója volt, átigazolását követően ma már Dobrev Klára árnyékkormányának egyik árnyékminisztereként tevékenykedik.
– Gyurcsány Ferenc már korábban is utalt rá, hogy a 2024-es EP-választásra egyfajta válogatóként tekint, amely során világossá válik, hogy melyik balliberális pártnak mekkora a valódi támogatottsága
– hívta fel a figyelmet Deák Dániel.