– Egy nemzet legféltettebb kincse a szuverenitása, amelynek elvesztése vagy csökkenése mindig magával hozta az emberek szabadságának csökkenését –hangsúlyozta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára szerdán Budapesten.
Rétvári Bence rámutatott: ma is láthatjuk, hogyan akarnak beleszólni a hazánk szuverenitását érintő kérdésekbe, abba, hogy milyen népesség éljen itt, a gyerekeket hogyan neveljék, vagy, hogy egy háborúba akarunk-e fegyvert küldeni vagy sem.
Magyarország szuverenitása a magyar embereket illeti, azt tőlünk nem veheti el senki
– jelentette ki a parlamenti államtitkár. Visszatekintve az elmúlt évtizedekre kifejtette:
Magyarországra külföldről szabadságot nem igazán hoztak a XX. században, elnyomást, alávetést, jogfosztást annál inkább.
Mindennek előbb barna színezete volt, aztán vörös, de minden esetben, ami az emberek szabadságát csökkentette, az mindig együtt járt az ország szuverenitásának a csökkentésével – mondta. Rétvári Bence kifejtette:
ha nagyobb volt Magyarország függetlensége, az emberek is szabadabban éltek, ha a szuverenitásából elvettek, akkor az emberek szabadságából is elvettek.
Felidézte, amikor a kommunisták letarolták Magyarországot, s a kékcédulás választással, megfélemlítéssel, csalásokkal, a média és a titkosszolgálatok „leuralásával” hatalomba kerültek, majd egy külföldi birodalom kiszolgálójává tették Magyarországot. Szinte abban a pillanatban a szabadságjogokat is úgy megnyirbálták, hogy őszintén már beszélni sem mertek az emberek. Hasonló történt a német befolyás idején is – mutatott rá.
A szuverenitás és az emberek szabadsága kéz a kézben járnak
Amikor Magyarország függetlensége, szuverenitása nőtt a rendszerváltozás idején és a szovjet birodalom meggyengült, befolyását a közép-európai régióban és Magyarországon sem tudta fenntartani, akkor az emberek szabadsága is növekedni tudott – mutatott rá.
A magyar történelmen végigtekintve nem volt arra példa, hogy a szuverenitás és az emberek szabadsága ne kéz a kézben jártak volna.
Nem volt olyan, hogy amikor csökkent Magyarország függetlensége, az emberek szabadabban éltek volna és fordítva – összegzett, kiemelve: a nagyobb szabadság nagyobb jólétet is eredményezett.
Rétvári Bence a kommunista diktatúra áldozatainak emléket állító rendszeresen rendezett tanácskozásokat egyfajta élő lelkiismeretként jellemezte, kiemelve:
ha a nemzet elfelejti történelmének bármely részét, akkor a tanulságokat, az élettapasztalatokat felejti el.
Kitért arra, hogy 700-800 ezer embert hurcoltak el malenkij robotra vagy a Gulágra, közülük 300 ezren soha nem tértek vissza. Mintegy egymillió ember ellen indult büntetőeljárás és háromszázezret elítéltek, 1200 embert kivégeztek a kommunista diktatúra alatt 1945–88 között – ismertette. Rétvári Bence rámutatott:
Ha megnézzük a különböző birodalmak gondolkodását, egyvalami köti őket össze: tagadták Istent, a családot, a nemzetet, a hagyományt és a nemzetek szuverenitását.
Vallották, hogy a nemzetek szuverenitását alá kell rendelni a nemzetközi ideológiának, mert fontosabb, mint a nemzetek függetlensége és történelme – mutatott rá. Összekötötte őket az is – folytatta –, hogy az erőszakot teljesen legitimnek tartották a saját céljaik elérése érdekében.
A parlamenti államtitkár a jövő miatt is fontosnak tartotta ezeket a konferenciákat. Azt mondta, ha elfelejtenék a történelmi, sorsdöntő pillanatokat, azt, hogy mi volt az a rossz döntés, ami Magyarországot, a magyar embereket egy diktatúra „ölelésébe” sodorta, akkor a jövőt tennék kockára.
