Újra kellene definiálni a plágium és a szerző fogalmát a mesterséges intelligencia (MI) rohamos elterjedése miatt, mert szerző jelenleg csak ember lehet – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Pató Viktória Lilla, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Eötvös József Kutatóközpont Európa Stratégia Kutatóintézetének kutatója. Kifejtette: nincs jogszabályban lefektetve az, hogy az MI által generált szövegnek ki a tulajdonosa. Amit a generatív nyelvi modellek végeznek, az egy statisztikai módszer, előre betanított adatok alapján a szövegkörnyezetből kiválasztják a feltett kérdésre a szerintük legmegfelelőbb választ.
Az MI nem képes kreatív gondolkodásra, azonban statisztikai módszerével lehet, hogy mégis egy olyan új ötlethez jut a kérdező, ami már adott esetben egy új szellemi terméknek is minősíthető, ugyanakkor ezt még jogszabály nem rendezi.
Eljátszva a gondolattal, ha megjelölnénk a ChatGPT-t társszerzőnkként, már nem beszélhetnénk plágiumról, hiszen együtt írjuk a művet – világított rá a kutató. Fontos ugyanakkor megjegyezni, hogy a generatív nyelvi modellek kizárólag a kérdező emberre reagálnak, tehát a kérdés feltevése a kulcsa annak, hogy mennyire szofisztikált, illetve releváns választ kapunk. Ezért napjainkban a korábbiaknál talán még fontosabb az, hogy az oktatási rendszer a kreatív és kritikus gondolkodást, valamint a jó kérdések feltevése képességének elsajátítását fejlessze – magyarázta.