Szeptemberben hirdettek ítéletet első fokon az eddigi legsúlyosabb dunai hajóbaleset, a 28 halálos áldozattal járó, 2019 májusi Hableány-katasztrófa ügyében. A halálos tömegszerencsétlenséget eredményező vízi közlekedés gondatlan veszélyeztetésének vétsége és 35-rendbeli segítségnyújtás elmulasztásának bűntettével vádolt ukrán hajóskapitány Jurij Csaplinszkíjt öt és fél év fogházbüntetésre és hat év vízi járművezetéstől való eltiltásra ítélte első fokon a Pesti Központi Kerületi Bíróság. Az ítélet nem jogerős, a védelem és az ügyészség is fellebbezett a döntés ellen.
Másodfokon folytatódik 2024-ben a garázdaság és a választás rendje elleni bűntett miatt januárban kilencszázezer forint pénzbírságra ítélt Varju László DK-s képviselő pere, akit az ellenzék 2018 decemberi, az MTVA épületében megvalósított botrányokozása kapcsán vontak vád alá.
Szintén 2024-ben fejeződhet be jogerősen Ihász Sándor volt fővárosi főügyésznek, a DK igazságügyi szakértőjének büntetőpere, aki hivatali visszaélés miatt került a vádlottak padjára, amiért törvényi kötelességét megszegve nem adta át azokat a bizonyítékként felhasználható dokumentumokat a nyomozó hatóságnak, amelyeket a Fenyő-gyilkosságban felbujtással vádolt Gyárfás Tamástól kapott még 2017 novemberében, és amelyek bizonyítékul szolgálhattak az ügyben. A dokumentumokat ehelyett hivatali helyiségének szekrényében őrizte.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!