Még mindig sokan halnak meg az utakon, percenként legalább ketten veszítik életüket

A gyalogosok és a kerékpárosok sincsenek biztonságban.

2024. 02. 14. 8:53
Forrás: Pexels
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A közúti balesetben elhunytak éves száma ugyan csökkent, évente még így is 1,19 millióan halnak meg a világ útjain – olvasható az Egészségügyi Világszervezet (WHO) globális jelentésében, amely rámutat: percenként több mint két haláleset történik az utakon, amely naponta 3200 halálos áldozatot jelent. 

A jelentés kifejti, a közúti balesetek évek óta vezető haláloknak számítanak világszerte, amely főként az 5–29 év közötti korosztályt veszélyezteti. Az összesítés szerint 2010 óta az ilyen jellegű halálesetek száma öt százalékkal csökkent: ez azt jelenti, hogy az országok baleset-megelőzési törekvései kedvező hatással vannak.

Az ENSZ-tagállamok közül 108 ország számolt be a közúti közlekedéssel összefüggő halálesetek számának csökkenéséről 2010 és 2021 között. Tíz országban pedig több mint ötven százalékkal sikerült csökkenteni a közúti halálesetek számát: Fehéroroszország, Brunei, Dánia, Japán, Litvánia, Norvégia, Oroszország, Trinidad és Tobago, Egyesült Arab Emírségek, Venezuela.

A globális közúti közlekedési halálesetek 28 százaléka a délkelet-ázsiai régióban történt, 25 százaléka a csendes-óceáni régióban, 19 százaléka az afrikai régióban, 12 százaléka az amerikai kontinensen, 11 százaléka a közel-keleti régióban. A mediterrán és az európai térségben a halálos esetek öt százaléka történt.

 

A kerékpárosok és a gyalogosok sincsenek biztonságban

 

 A WHO kiemeli: tízből kilenc haláleset alacsony és közepes jövedelmű országokban következik be, és ezekben az országokban aránytalanul magasabb a halálos áldozatok száma, ha összevetjük a járművek és az utak számával.

A jelentés a gyalogoshalálozásra is kitér, eszerint 2010 és 2021 között a  három százalékkal, 274 ezerre nőtt, ami a globális halálesetek 23 százalékát jelenti. A kerékpárosok halálozása közel húsz százalékkal, 71 ezerre emelkedett, ami a globális halálesetek hat százalékát jelenti. A jelentés szerint ennek egyik oka, hogy a világ útjainak nyolcvan százaléka nem felel meg a gyalogosbiztonsági előírásoknak, és csak 0,2 százalékán van kerékpársáv.

 

Sok motoros esik áldozatul

A jelentésből kiderül az is, hogy az összes közúti közlekedési haláleset közel 21 százaléka érinti a motorosokat. – A motorbalesetek legtöbb esetben amiatt végződnek tragédiával, mert az életmentő sisakok használata elmarad. A minőségi sisakok használata ugyanis jelentősen, hatodára csökkenti a halálos kimenetelű baleseteket: az agysérülés kockázata akár 74 százalékkal csökken – olvasható a dokumentumban, amely arra is kitér, hogy a nem megfelelő minőségű és rögzítésű sisakok nem nyújtanak megfelelő védelmet, a megkérdezett 160 ország közül pedig a sisakhasználatra vonatkozó előírásnak mindössze 54 felel meg.

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Pexels)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.