Pécsett hiába hoztak létre városfejlesztési főosztályt, az elmúlt években a rájuk fordított százmilliós kiadás aligha hozta vissza az árát – olvasható a Baranya vármegyei hírportál oldalán. A nagy beruházók közül a Seiren pécsi letelepítésének technikai hátterében részt vettek ugyan, de magát a céget az önkormányzat által sokat szidott jobboldali kormány irányította Pécsre.
Óriási az adósság, fejlődés pedig szinte semmi Pécsett
Pécs a kihagyott ziccerek helyszíne lett a baloldal irányítása alatt.

A gyáravatásra sem Péterffy Attila baloldali polgármester, sem gazdasági alpolgármestere, Ruzsa Csaba nem ment el, holott a japán cég érkezése a 4,5 milliárdos kormánytámogatással a város minden lakójának, a jövőjét itt tervező pécsi fiatalnak fontos esemény volt. Érdemes megjegyezni, hogy a jelenlegi polgármesterről jelentette ki a Modern városok program korábbi kormánybiztosa, Gyopáros Alpár, hogy a nagyobb városok közül Pécs volt az egyetlen, amelynek első embere nem kereste meg – hívta fel rá a figyelmet a lap.
Péterffyék mindenesetre az előző városvezetés alatt pályára állított Déli Ipari Parkot sem tudták feltölteni, ahol akár kis- és középvállalkozások is letelepedhettek volna. A német ThyssenKrupp fejlesztésének az elindítását sem tudták elérni, és ugyan a koronavírus-járvány már lecsengett, a baloldali önkormányzat részéről nem látható igyekezet e téren sem. Ezzel szemben az elmúlt hónapokban az járta be a sajtót, hogy az önkormányzat a befektetőellenes hangulatkeltésben tizenhat reménybeli beruházót is elhajtott.
Köztudott az is, hogy Pécs vagy a város agglomerációja helyett a világ legnagyobb elektromosautó-gyára sem a baranyai vármegyeszékhelyt, hanem inkább Szegedet választotta.
Kilátástalan adóssághegy, hitelek tömkelege
Az adósságállomány jelenleg 16 milliárd forintra rúg vagy talán már ennél is több. A súlyos adósságot 2048-ig kell a pécsi polgároknak visszafizetniük, addigra a jelenlegi elit emberei már – vélhetően – nagyon távol lesznek az önkormányzattól. A sorozatos hitelfelvételekről részleteiben mindeddig pontos képet nem adtak a szocialisták, egyelőre az sem biztos, hogy hol vannak ezek a milliárdok, ugyanis az önkormányzat nem adott érdemi és elfogadható magyarázatot arra, hogy miért alakult ki ez a hatalmas összeg.
A BAMA összeszedte, milyen célokra vett fel hitelt a Péterffy vezette önkormányzat:
- a kasszában nem volt pénz arra, hogy 410 milliót kölcsönadjanak a Tüke Busz Zrt.-nek, hogy ennyi áfát be tudjon fizetni, ezért az EIB-hitelhez nyúltak
- 15 milliót felvettek arra is, hogy annak a baráti cégnek fizessenek közpénzből, amelyik lényegében semmilyen munkát nem végzett el a magyarürögi vízfolyás rendezésében
- 100 milliós hitelt hívtak le a Lánc utcai tömb tervezésére – semmilyen forrás nincs a felújításra.
- 1000 milliós EIB-hitelt vettek fel, hogy a korábbi szocialista városvezetés alatt eladott, teljesen lepusztult Áper-laktanya kisebbik részét meg tudják szerezni,
- ezt követően egy negyedmilliárdos hitel felvételét indítványozták, hogy az évekig nem működő, de már elkészült napelemparkokat beindítsák.
A baloldali városvezetés által megrendelt, papíron céges elégedettségmérés köntösébe bújtatott, de a helyi Gyurcsány-jelölt Péterffy kampányát támogató, jelenleg is zajló közvélemény-kutatás során a városi adósságra is rákérdeznek, de arról mélyen hallgatnak a kérdezők, hogy milyen mélységig adósították el a várost néhány év alatt Péterffyék.
További Belföld híreink
Borítókép: Péterffy Attila (Fotó: Löffler Péter)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Ránk rúgja az ajtót a nyár, durva melegek jönnek
Ma akár záporok, zivatarok is előfordulhatnak.

Kontraproduktív hangulatkeltés az MTA-ban
Békés Márton szerint a tudománypolitika formailag és tartalmilag is megújulásra szorul.

Késett a busz vagy a vonat? Így kérheti a kártérítést
Rengeteg fejlesztéssel kezdte meg a MÁV a közösségi közlekedés új korszakát.

A CIA-közeli amerikai alapítvány is támogatta a Helsinki Bizottságot
Az Európai Bizottság is bőkezű volt.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Továbbra is befektetésre ajánlja Magyarországot a Moody’s

Itt a bejelentés, nem lesz béke

Megérkezett a hivatalos bejelentés, itt van Kerkez Milos csapata

Európa egyik legnagyobb országa, a magyarok kedvence eldöntötte: egymillió migránst enged be, így akar gazdasági növekedést

Ez gyors volt, újabb aranyérmes focista jöhet a Fradiba

Ítéletet mondott Magyarországról a Moody's

Itt az újabb Kollár Kinga-botrány

A Fradi ismét döntős a Bajnokok Ligájában!

Cseh Katalin homokot szórt a baloldali gépezetbe, nem fogják neki megköszönni

Őrizetbe vették a nagybani piac egyik legbefolyásosabb figuráját

Lisztes Krisztián megszólalt: Nem kell túlmagyarázni ezt

A Fradi a frászt hozta a szurkolóira a Bajnokok Ligája elődöntőjében
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Ránk rúgja az ajtót a nyár, durva melegek jönnek
Ma akár záporok, zivatarok is előfordulhatnak.

Kontraproduktív hangulatkeltés az MTA-ban
Békés Márton szerint a tudománypolitika formailag és tartalmilag is megújulásra szorul.

Késett a busz vagy a vonat? Így kérheti a kártérítést
Rengeteg fejlesztéssel kezdte meg a MÁV a közösségi közlekedés új korszakát.

A CIA-közeli amerikai alapítvány is támogatta a Helsinki Bizottságot
Az Európai Bizottság is bőkezű volt.