Az elmúlt négy és fél esztendőben nyújtott teljesítménye tükrében próbáljuk meg elképzelni, ugyan, mi a búbánatért akarhatná bárki, ha van csöpp józan esze, hogy Karácsony Gergely maradjon Budapest főpolgármestere. Tán valamiféle beteges önsorsrontás miatt? Minél rosszabb, annál jobb? Esetleg csodálja őt, amiért ilyen rövid idő alatt képes volt eltapsolni azt a kétszázmilliárd forintot, amit elődje a trezorban hagyott? Vagy jó érzéssel tölti el, hogy Magyarország leggazdagabb és legfontosabb városát a csőd szélére lökte az impotens, mindenre is alkalmatlan, balfék vezetője?
Élvezi, hogy az autósoktól ellopott sávok miatt az egész belváros egy összefüggő kocsisor? Vagy hogy egyetlen saját nagyberuházást képtelen volt végigvinni a politikai nagyvad? Az a kettő, amit csetelve-botolva, súlyos késéssel, milliárdokkal túlárazva végül befejezett, azokat előkészítve kapta meg elődjétől, Tarlós Istvántól. Gergelynek csak annyi lett volna a dolga, hogy öt méterről az üres kapuba gurítsa a labdát. Ehelyett a saját lábát rúgta ki. A Lánchíd-nyomozás még tart. Miként az adományládikák és a Városháza-gate ügyében is.
Tényleg, miért jó az bárkinek (a haverokat az A-Hídból és a velük pezsgőzgető Tüttő Katát leszámítva), hogy a Lánchíd felújítása – az első, még Tarlós Istvánhoz befutott árajánlatnál – ötmilliárd forinttal többe került? Ki és milyen megfontolásból szereti azt, hogy a budapesti aluljárókat, köztereket, tömegközlekedési járműveket újra ellepték a drogosok, a hajléktalanok, és a baloldali városvezetés a kisujját sem mozdítja? Miért hiszi el bárki Karácsonynak vagy éppen józsefvárosi szárnysegédjének, Pikó Andrásnak, hogy a hajléktalanoknak joguk van az aluljáróban hálni, a turistalátványosságokon szunyókálni? Holott nincs ilyen emberi jog.
Nekünk, a törvénytisztelő többségnek viszont jogunk van egy rendezett, tiszta Budapesten élni. Erre viszont csak akkor van esély, ha Karácsonyt visszazavarjuk a Mediánhoz kérdőíveket szortírozni.
