Börtönben marad a Lánchíd-botrány kulcsfigurája

Két hónappal meghosszabbította Vig Mór letartóztatását a bíróság – tudta meg a Magyar Nemzet. Az Amnesty International Magyarország igazgatójának testvére tavaly bukott le egy illegális számlagyár vezetésével. Az egykori ügyvédet az adóhatóság sok száz milliós költségvetési csalással gyanúsítja, de a férfi neve a baloldalhoz köthető hídpénzbotránnyal összefüggésben is felmerült.

2024. 04. 02. 11:20
Forrás: Képernyőfotó
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Május 29-ig meghosszabbította a több száz milliós számlagyár irányításával gyanúsított Vig Mór letartóztatását a bíróság – közölte megkeresésünkre a Fővárosi Törvényszék. A végzés egyelőre nem végleges.

A praxisától eltiltott ügyvédet még tavaly novemberben vették őrizetbe, majd tartóztatták le. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Bűnügyi Főigazgatósága több száz milliós számlagyár működtetésének gyanújával tartott házkutatást a jogásznál, akit többek között különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalással gyanúsítottak meg. 

 

Több bűncselekmény is az exügyvéd számláján

Később kiderült, Vig Mór múltja sem makulátlan, egy vesztegetési ügyben például már jogerősen is elítélték.

Emellett Viget azzal vádolják, hogy egy jelenleg is körözött bűnöző társaságában vehetett részt egy nemzetközi csalássorozatban.  A bírósági eljárásban tavaly februárban döntés is született, az exügyvédet, miután mindent beismert, két év börtönbüntetésre ítélték, aminek végrehajtását öt év próbaidőre felfüggesztették. Az ítéletet a Fővárosi Törvényszék azonban hatályon kívül helyezte azzal az indokkal, hogy a sértettek tekintetében a polgári jogi igényről nem döntött az elsőfokú bíróság, amit pótolni kell. Az ezzel kapcsolatban megtartott, két hónappal ezelőtti tárgyaláson a férfi a vádirattal egyezően újra elismerte a bűnösségét, de határozatot egyelőre nem hirdettek. 

A férfit (aki nem más, mint az Amnesty International Magyarország igazgatójának, Vig Dávidnak a testvére) korábban kapcsolatba hozták felesége volt párjának megveretésével is, igaz, az eljárást végül bizonyítékok hiányában megszüntették. Az ügy ugyanakkor ezzel még nem ért véget, mert a sértett pótmagánvádat nyújtott be, amit a bíróság befogadott, így ez a súlyos testi sértés kísérlete miatt indult eljárás a Budai Központi Kerületi Bíróságon (BKKB) még folyamatban van.  

 

Hídpénzbotrány

Nemrég az is nyilvánosságra került, hogy a Lánchíd kivitelezését végző A-Híd Zrt. 2020 novembere és 2022 júliusa között 1,4 milliárd forintot utalhatott az exügyvéd cégének, a Sunstrike Hungary Kft.-nek.

Ebből a tetemes összegből a médiában megjelent információk szerint továbbutaltak kilencszázmillió forintot Vig magánszámlájára, illetve ügyvédi letéti számlájára. A gyanú szerint a továbbutalások a Vig Mórhoz köthető számlákra jellemzően ugyanazokon a napokon történtek, mint amely napokon az A-Híd Zrt.-től a pénzek a Sunstrike Kft.-hez érkeztek, az összegeket pedig rövid időn belül készpénzben felvették a számlákról. 

Az adóhatóság az exügyvéd elleni eljárás keretében a Lánchíd felújítását végző A-Híd Zrt.-nél is házkutatást tartott. Az építőipari cégről azt is megírták, hogy a Karácsony-érában ötmilliárddal drágábban vállalta a munkát, mint Tarlósék idején.  

 

A szálak Bajnai bizalmasáig érhetnek

A bűnügyek mellett lapunk Vig homályos cégügyeire is felhívta már a figyelmet: például Büro Cégkezelő Kft. néven egy cégtemetőként is működő szolgáltató köthető a jogászhoz, amely a II. kerületi Keleti Károly utca egyik földszinti üzlethelyiségébe van bejegyezve, majd azt is megírtuk, hogy Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon bizalmasának egyik vállalkozása is ehhez a szolgáltatóhoz került

Borítókép: A letartóztatás pillanata (Fotó: Képernyőfotó/YouTube)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.