Jó napot kívánok! Greetings, everybody! Köszöntöm a világ minden tájáról idesereglett konzervatívokat, Washingtontól Georgiáig, Észtországtól Chiléig! És megkülönböztetett tisztelettel köszöntöm Matt Schlappet, régi jó barátunkat, aki nélkül ma nem lehetnénk itt. Köszönünk mindent! Üdvözlök mindenkit itt, Budapesten. Örülök, hogy én köszönthetem önöket, bár köztudott, hogy délelőtt nem lehet világcsúcsot úszni. Magyarországnak ma híre van a nemzetközi politikában. Ez szokatlan. Tízmilliós ország, szerény hadsereg, középerős GDP. Nem jelentős és különösebben nem is érdekes, ha az ember Washingtonból, Brüsszelből, Berlinből, Moszkvából vagy Pekingből néz rá. A szerénység és az alázat tehát, kedves magyar barátaim, indokolt. Mégis van benne valami vonzó, valami egzotikus – kezdte beszédét Magyarország miniszterelnöke.
– Talán a nyelv, amit senki sem ért, és senki sem érti, hogy egy Homo sapiens hogy képes ilyen földönkívüli nyelvet beszélni. Kedves vendégeink! Ne próbálkozzanak vele, a sikertelen kísérlet depressziót okoz. Talán az gerjeszti az izgalmat, hogy ezeregyszáz éve itt, a saját államának keretei között él egy nép, amely tapodtat sem enged a függetlenségéből. De leginkább talán az vált ki érdeklődést, hogy miközben egész Európát elöntötte egy progresszív liberális óceán, itt, csodák csodájára, megmaradt egy konzervatív sziget. Egy island of difference, amely dacol a liberális dagállyal, a brüsszeli égzengéssel és a washingtoni hurrikánnal. Sőt nemcsak dacol, hanem túlél, sőt boldogul, sőt sikeres, sőt győz, és újra és újra győz. Isten hozta önöket az island of difference földjén!
Ez egy olyan konzervatív konferencia Európában, amit nem akarnak betiltani. Egy olyan konzervatív konferencia, amelynek a szervezőit nem fenyegetik meg, nem akarják ellehetetleníteni a családját, nem szállítják el az autóját. Egy olyan konzervatív konferencia, amelyet nem rúgnak ki egyik helyről a másikra. Egy olyan konzervatív konferencia, amelyre nem hívják rá a rendőrséget. Mindezek a múlt héten megtörténtek velünk Brüsszelben. Yoram Hazony barátomék ott szervezték meg a Nemzeti konzervativizmus konferenciát. Nem volt egyszerű, de sikerült, gratulálok a szervezőknek!
Itt másképpen mennek a dolgok. Minden híresztelés ellenére itt jogállam van. Mindenki olyan konferenciát rendez, amilyet szeretne. Azt a helyet bérli ki, amelyiket akarja. Azt mond, amit akar. Na, és szemben a belga kollégámmal, a belga miniszterelnökkel én, ha akarnám sem tudnám megüzenni egy magyar bíróságnak, hogy mi a helyes, mi a helyes döntés. Sőt, ha üzennék is, dafke az ellenkezőjét döntenék. Nálunk így megy ez; a magyarok nem szeretik, ha mások beleszólnak a dolgaikba. Ahogy amerikai barátaink mondanák: Don’t tread on me!
Brüsszelben, az európai liberálisok paradicsomában már megvalósult az európai progresszív élet. A régi vicc jut eszembe még a diktatúra idejéből. Tessék mondani, ez már a kommunizmus, vagy lesz még rosszabb is?
Na de, barátaim, ne búslakodjunk a brüsszeli divaton és a tortúráinkon, inkább örüljünk annak, hogy itt vagyunk.
Köszöntöm a körünkben Tony Abbott urat, Ausztrália volt miniszterelnökét. Amikor a migrációs hullám 2015-ben elindult, ő volt az a nyugati miniszterelnök, akire mi innen Budapestről felnéztünk. We salute you! Ő a mi hősünk. Ő azt mondta, hogy a migrációt meg kell állítani, és ő volt az, aki meg is állította. Ő volt az, aki megüzente: ha illegálisan érkezel a határokhoz, akkor nem léphetsz be. És ő megmutatta, hogy ezt lehet így is csinálni. Azóta a példamutatásból barátság lett. Jó látni, hogy ma is itt van velünk, Miniszterelnök úr!
Köszöntöm körünkben Janez Janša urat, Szlovénia örökös miniszterelnökét. Az ő nagy mutatványa, hogy mindegy, hogy éppen kormányon vagy ellenzékben van, ha beszélsz vele, úgy érzed, a miniszterelnökkel beszélsz. Nagy és sikeres harcost köszöntünk a személyében, pedig a baloldal mindent megtett ellene. Bíróságra cipelték, elítélték, a börtönt is megjárta, Brüsszel eközben egyfolytában hallgatott, de mindig talpra állt, mindig megerősödve került ki a csatákból, és mindig miniszterelnök lesz. Reméljük, kedves Janez, egyszer velünk is megosztod a know-how-t.
És köszöntöm Irakli Kobakhidze urat, Georgia miniszterelnökét. Ő az a miniszterelnök, akit odahaza igazi politikai sakkjátékosnak tekintenek. Ez nem is csoda, hiszen a georgiaiak ezredéves történelme önmagában egy hatalmas geopolitikai sakkjátszma: hogyan lehet fenyegető és hódító nagyhatalmak ellenében megőrizni az egyedi nyelvet, kultúrát és nemzeti identitást. Ezt a sakkjátszmát Georgia népe sok száz év óta sikeresen játssza. Köszöntjük körünkben, miniszterelnök úr! Köszönjük szépen, hogy itt van velünk. Sok sikert kívánunk!
És itt van, vagy ha nincs, akkor majd megérkezik Mateusz Morawiecki barátom, Lengyelország volt miniszterelnöke is. Mi vele régi harcostársak vagyunk. Együtt küzdöttünk Brüsszelben a szuverenitásért, a migráció megállításáért, a családok és a gyermekeink védelméért. Mindenért együtt küzdöttünk, lengyelek és magyarok, ami számunkra fontos, és amit a progresszív baloldal el akart törölni vagy éppen ránk akart erőltetni. Jó, hogy itt lesz velünk Mateusz barátunk is, várjuk őt vissza Brüsszelben a lengyel seregek élén. És jöttek szép számmal az Egyesült Államokból és Izraelből, Spanyolországból és Brazíliából, Chiléből és Hollandiából, Belgiumból és Franciaországból. És külön köszöntöm a külhoni magyarok képviselőit. Jó, hogy ti is itt vagytok, ez jó alkalom a találkozásra.
Két évvel ezelőtt, az első budapesti CPAC-en, kellő szerénységgel a magyar sikerreceptről beszéltem. Egy éve arról, hogy Magyarország a progresszív liberális vírus elleni kísérleti laboratórium, már nemzetközi szabadalmakkal. Ezek mind fontos, de inkább elméleti kérdések. De az idei, a 2024-es év nem az elmélet, hanem a gyakorlat éve. Választások lesznek szerte a világban, és ezeket a választásokat meg kell nyernünk. Ezek a választások egybeesnek nagy világpolitikai és geopolitikai trendfordulókkal. Változik a világ rendje, és nekünk a változások közepette kell győzelemre vinni az ügyünket. A progresszív liberálisok érzik a veszélyt. A korszak leváltása az ő leváltásukat is jelenti. A progresszív világszellem végét.
Ezért ne feledjétek, hogy mindenre elszántak, nem riadnak vissza semmitől, és most még ők vannak hatalmon. Veszélyes ellenfelek. Nincsenek erkölcsi aggályaik. Hatalmon vannak, és nem hezitálnak használni az eszközeiket. Ha kell, az állami szerveket is bevetik ellenünk. Ahogy az amerikai barátaink mondják: weaponizing state institutions. S mindez a szemünk láttára történik. Ez történik velünk, magyarokkal folyamatosan Brüsszelben. Ez történik Trump elnök úrral Amerikában. Szurkolunk neki, hogy ne csak a választásokon, de a bíróságon is vívja ki a saját igazát. Az ellenfeleink ott ülnek a hatalom székeiben, az intézmények élén, és azon mesterkednek, hogy a közjó szolgálata helyett hogyan számoljanak le veled. Ebben a helyzetben kell győznünk. A nyugatiaknak talán ez új dolog, nekünk, közép-európaiaknak nem. Mi jól ismerjük ezt a helyzetet. Mi láttuk, hogyan építették ki a politikai elnyomást a kommunisták. De azt hiszem, ezt nem ismeri mindenki Nyugaton, ezért most szánjunk rá néhány percet.
Régen a kommunisták, most pedig a progresszívek öt lépésben éneklik ki a sajtot a szánkból, és öt lépésben jutnak el oda, hogy az állami szerveket az elnyomás eszközévé tegyék. Először is átfogalmazzák, hogy mi a normális. George Orwell ezt már látta, ezt írta: „a háború: béke; a szabadság: szolgaság; a tudatlanság: erő.” A progresszív liberálisok, az ő elnyomásuk első lépése, hogy a normális az homlokegyenest az ellenkezőjét jelentse. „A háború: béke” – ezt mondják ma is a progresszívek. Peace facility. Így hívják a brüsszeli pénzügyi alapot, amelyből a legpusztítóbb fegyvereket küldik a frontra. „A migráció: erőforrás” – mondják, miközben nő a bűnözés, nő a terrorfenyegetettség, és a bizalom elvész a társadalmainkból
A második lépés, hogy a kifordított normalitást állami eszközökkel kezdik terjeszteni. Aki mást gondol, az problémás, azzal valami baj van. Aki ellentétes véleményen van az vagy tudatlan vagy őrült. Azt a képzetet kell kialakítani, hogy ha rájuk hallgatnánk, az valami végzetes katasztrófához vezetne.
Aztán jön a harmadik lépés, amikor elterjesztik rólad, hogy mivel veszélyes nézeteket vallasz, biztonsági kockázatot is jelentesz. Rád küldenek valamiféle fact-checkert vagy demokrácia-őrkutyát, ami aztán megállapítja rólad, hogy nem osztod az általuk hirdetett normalitás nézeteit, ezért radikális vagy, akinek a szólásszabadságát bátran lehet korlátozni.
Aztán negyedik lépésben rád uszítják a liberális sajtót. Aktivistákat állítanak hadrendbe, akik aztán jogi eszközökkel elhallgattatnak. Jön az internetes, a közösségi médiában feljelentgető álprofilok világa, és a bíróságokat és az állami szerveket feljelentéssel bombázó civilek garmadája.
És ha még mindig bírod, és ha még talpon vagy, akkor ötödik lépésben az állami szervek is akcióba lendülnek. Annyi beadvány és feljelentés érkezik hozzájuk, hogy sajnos kötelességük vizsgálódniuk utánad! Így lesznek az állami szervek a progresszívek magánintézményei. Megállapítják, hogy a sajtó vádjai, az őrkutyák aggodalmai megalapozottak, eljárást indítanak ellened, és végül állami eszközökkel hallgattatnak el. Ezt csinálják Magyarországgal Brüsszelben, és ezt csinálják a konzervatívokkal a progresszív liberális európai fővárosokban. Ugyanez zajlik az Egyesült Államokban, amikor bírósági ítéletekkel akarják Donald Trump elnök urat lehúzni a szavazólapról. Ez történt az Európai Unióban, amikor adminisztratív eszközökkel akarták kitiltani Tucker Carlsont. Ez történik Németországban, amikor titkosszolgálati módszerekkel megfigyelik a politikai pártokat.
És ez történt, amikor Finnországban azért akartak elítélni egy politikust és egy püspököt, mert a Szentírásból idéztek. Itt tartunk. A jó hír azonban az, hogy ennek most véget vethetünk. Idén, ha az Úristen is úgy akarja, lezárhatjuk a nyugati civilizáció egy dicstelen korszakát. Lezárhatjuk a progresszív liberális hegemóniára épülő világrendet. Barátaim, a progresszív liberális világszellem úgy, ahogy van, elbukott. Háborúkat, káoszt és békétlenséget, összeomló gazdaságot és zűrzavart hozott a világra. Zűrzavart a nemzetközi politikában, elszegényedést a családoknak, romló közbiztonságot az utcákon és a tereken. Furcsa korszak és különös szellem volt ez. A hívei azt hirdették, hogy az ő feladatuk nem az emberek képviselete, hanem a saját eszméik megvalósítása. S ha a tények nem igazolják az eszméiket, akkor annál rosszabb a tényeknek. A világot demokráciákra és autokráciákra osztották, és azt állították: az ő szerepük az autokráciák elleni keresztesháború.
Mentek, háborúztak, exportálták a demokráciát, és végül az embereknek elegük lett belőlük, ahol csak megjelentek. Beszéljünk egyenesen: ez a világrend olyan vezetőket termelt ki, akik nem valók vezetőknek, akik alkalmatlanok a feladatra, akik hibát hibára halmoznak, és végül a saját vesztükbe rohannak. Ők azt mondják, hogy kell egy hegemón, egy ideológiai kontroll, aki és ami alá mindenkinek be kell rendeződnie. S ha így lesz, mondják ők, akkor eljön a béke odahaza, s akkor eljön a béke a világon is. Barátaim, amikor hallgatom őket, akkor arra gondolok, hogy ezeknél a kétbalkezes vezetőknél még egy szépségversenyen is többet tudnak a világbékéről.
Azt akarom mondani, kedves barátaim, itt a vissza nem térő alkalom, hogy a lehanyatló progresszív liberális világszellem helyébe egy másik világszellemet, egy szuverenista világrendet állítsunk.
De milyen is lenne az? Hogyan lehet azt elképzelni? Talán úgy, hogy először is a szuverenista világrendben nincs globális ideológia, amihez mindenkinek igazodnia kell. Abban a világban majd a nemzeti érdek határozza meg az államok mozgását, és minden független nemzet a saját nemzeti érdeke alapján jár el. Azt is gondolom, hogy a szuverenista világrendben a valódi szuverén a nép, ahogy a vendégeink mondanák: popular sovereignty.
Azt remélem, hogy többé nem mindenfajta NGO-k, nagyvállalatok, médiaközpontok, gyanús szakértők és szélfújta akadémikusok mondják meg, mi a helyes, és mit kell csinálni, hanem majd a nép által megválasztott képviselők és politikusok. Úgy képzelem, hogy a szuverenista világszellem a Soros-féle nyitott társadalom helyére inkább a védett társadalmat állítja. Ahol az állam védi a polgárait. Ahol nem a migrációt szervezik, hanem megvédik a határokat. Ahol a családalapítás érték, és a családokat mint a nemzet fontos intézményét védik. És azt is képzelem, hogy a szuverenista világban a világgazdaság ideológiamentesen, a kölcsönös előnyök mentén szerveződik. Vagy, ahogy mostanság mondják: connectivity. Mindenki kereskedhet mindenkivel. Az egyes államok dolga pedig az, hogy kapcsolati hálókat építsenek, ami megvédi őket az egyoldalú függőségektől.
Választások előestéjén vagyunk, merjük kimondani, hogy a liberális hegemónia rosszabb hellyé tette a világot. Háborút szított ott, ahol béke is lehetett volna. Káoszt hozott oda, ahol korábban rend volt. Fel akarta számolni az országainkat és a családjainkat, a nemzeteinket pedig el akarta tüntetni a Föld színéről. Ennek a régi világnak a hívei még ott ülnek Brüsszelben, és bár nem dolgom, hogy beleavatkozzak az amerikai belpolitikába, de attól tartok, ott ülnek Washingtonban is. Mi az idén arra vállalkozunk, hogy elkergessük őket onnan. Jöjjön el végre a szuverenisták kora! Térjünk vissza arra a békés és biztonságos pályára, ami naggyá tette a Nyugatot. Make America Great Again! Make Europe Great Again! Hajrá, Donald Trump! Hajrá, európai szuverenisták! Nyergeljünk, vértezzük fel magunkat, irány a csatamező, és kezdődjék a választási harc! Barátaim, emlékezetes hetek várnak ránk. Fel, győzelemre! – zárta beszédét Orbán Viktor.
