Gyurcsány Ferencen látszanak a megtörtség jelei

A kiábrándult fideszesekről valahogy mindig kiderül, hogy igazából sohasem szavaztak a kormánypártokra.

2024. 06. 15. 10:03
DK eredményváró Gyurcsány Ferenc Dobrev Klára
Fotó: Ladóczki Balázs
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Gyurcsány Ferencen látszik, most fizikai jelei is vannak, hogy felfogta: Soros Gyuri bácsi már nem az ő háta mögött van – jelentette ki Az Igazság órájában, az Alapjogokért Központ (AK) és a Hír FM közös műsorában Pindroch Tamás, az AK vezető elemzője. Hiába tekert, hiába lobbizott Brüsszelben a Magyarországnak járó pénzek megvonásáért, kiment mögüle a támogatás. 

– Három hónapja még úgy volt, hogy Gyurcsány egyeduralkodó lesz a baloldalon, de nagyon gyorsan a szakadék következett, ennek köszönhetően látszanak rajta a megtörtség jelei

 – mondta a vezető elemző.

– A baloldalon hosszú évek óta próbálják megképezni a kiábrándult fideszest, ott ennek már hosszú szakirodalma van – jegyezte meg Dornfeld László, az AK vezető elemzője. – Náluk már az is kiábrándult fideszesnek számít, aki kevesebb kedvvel húzza be az x-et a kormánypártokra. Az interneten több csalódott fideszeseket tömörítő csoport is van, csak róluk mindig kiderül, hogy igazából soha nem szavaztak a Fideszre, és igazából volt MSZP-sek vagy SZDSZ-sek – fejtette ki a vezető elemző.

– A demokrácia ünnepe volt az önkormányzati választás – fejtette ki Pindroch Tamás. 

– Hiába mondják egyesek, hogy itt diktatúra van, az ellenzék is kampányolhatott és nyert is fontos polgármesteri helyeket

 – hangsúlyozta. Szerinte egyszerűen nem állja meg a helyét, hogy Magyarországon aggódni kell a demokráciáért.

A műsorban elhangzott az, hogy Magyar Péter pártjának programjáról, konkrét kérdésekben elfoglalt álláspontjáról még semmit nem tudni. – Egyszer írta magáról, hogy ő békepárti, azt is írta, hogy békepárti, de akkor támogatja a békét, ha Ukrajna győz előtte katonailag. Ilyen értelmezés szerint Hitler is békepárti volt, csak előbb meg akarta nyerni a világháborút – fejtette ki Dornfeld László.

Az Igazság órájának fenti adást itt nézhetik, hallgathatják meg.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.