Zalaegerszeg az új fideszes fellegvár

Folyamatosan felfelé ívelő pályát fut be Zalaegerszeg kormánypárti polgármestere, Balaicz Zoltán, aki a 2019-es kiemelkedő teljesítményére is rá tudott tenni még egy lapáttal június 9-én: a korábbi hetvenszázalékos eredmény után most 73 százalékkal választották újra a város élére. A Fidesz politikusa megosztotta velünk a siker titkát, miközben beszélt a zalai megyeszékhely ipari fejlesztéseiről, a közösségépítés fontosságáról és a helyi sportról is.

2024. 06. 20. 11:45
PEZ_8713
Balaicz Zoltán 2014 óta vezeti a dinamikusan fejlődő zalai vármegyeszékhelyet Fotó: ZAOL/Pezzetta Umberto
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Balaicz Zoltán beszélt még egy nagyon fontos tényezőről, az emberi kapcsolatokról, a közösség építéséről.

Való igaz, hogy manapság hajlamosak vagyunk a sikert kizárólag anyagi, tárgyi gyarapodásban mérni, holott egy város lakóinak elégedettségéhez ennél többre van szükség. A polgármester erre a felvetésünkre hangsúlyozta, hogy különösen figyelnek az emberekkel való kapcsolattartásra, sőt a Fideszen belül is a pártszervezet „karbantartására”, új támogatók bevonására. Az egyik kulcsszó a tisztelet, ami Balaicz Zoltán szerint Zalaegerszegen általánosan jelen van a mindennapokban, a politikai ellenfelek között is. 

– A lokálpatriotizmus, az összefogás jellemzi a városunkat, az ellenzékkel is normális viszonyt tudtunk kialakítani – fogalmazott a polgármester.

A nyarat meghatározó nagy sportesemények, a németországi labdarúgó Európa-bajnokság és a párizsi olimpia mellett egy zalaegerszeginek mégis csak a ZTE, a helyi futball, illetve a kosárlabdacsapat jövője a legfontosabb. Balaicz Zoltán a következő bajnoki szezon várakozásairól szurkolóként és polgármesterként úgy nyilatkozott, hogy mindkét sportágban bajnoki címet szeretne nyerni. Megjegyezte, hogy ez nem ördögtől való elképzelés, hiszen a kosárlabdázók többször is, a labdarúgók pedig egy alkalommal feljutottak már a csúcsra. Reális célként a futballban a folyamatos, biztos első osztályú tagságot és az első hat hely valamelyikének elérését, míg a kosarasoknál a dobogó közeli helyezést, vagy éppen az éremszerzést lehet kitűzni – vélekedett Balaicz Zoltán.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.